Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-12
23 Mindkét fél részéről felesleges volt az agresszió” – mondta lapunknak Murányi. Kérdésünkre hozzátette: az 56os évfordulón a Dohány ut cánál érte a lovasroham, amelyet egy kocsi mögé bújva vészelt át, nem sérült meg. Úgy fogalmazott: a Fidesz bizonyára tisztában volt jobbikos kötődésével, hiszen választókerületében jó viszonyt ápol a fideszes képviselő Gulyás Dénessel. Szerinte azért hagy ták ki a néppárti közleményből, mert a Fidesz félt a támadásoktól, amelyeket személye, illetve karakán nyilatkozata miatt kaphatott volna baloldalról. Murányi "igazi 56os pesti srác”, forradalmi tevékenységéért tizenhét évesen letartóztatták, három társ át kivégezték; neki két évet kellett leülnie. Az ötvenhatos szervezetekből kiábrándulva 1992ben tagja lett az MDFnek, 2005ben csatlakozott a Jobbikhoz. Választási szóróanyagán így kampányolt: "Magyarország nem lehet senki gyarmata! (…) Útját álljuk az i degenek mértéktelen betelepedésének (…) A kormány még a helyén van, de csapataink már harcban állnak!” Murányi a pilisvörösvári szavazók 2,48 százalékának nyerte el a bizalmát. vissza "Szemezgetnék” a román és bolgár munk avállalókat - Orbán és Semjén nem megy el a miniszterelnök által kezdeményezett egyeztetésre, a Fidesz az álláspontját sem árulja el Népszava 2006. december 12. Szerző: Muhari Judit A Fidesz nem megy el az ötpárti egyeztetésre, melyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezett a Románia és Bulgária európai uniós csatlakozását követő munkaerőpiaci nyitásról; az ellenzéki párt szó vivője még újságírói kérdésre sem árulta el pártja álláspontját. A kereszténydemokraták sem kívánnak egy asztalhoz ülni a kormányfővel, az MSZP, az SZDSZ és az MDF viszont elfogadta a meghívást. A kormány javaslata az, hogy kétéves átmeneti időszakra csak fokozatosan nyissuk meg a munkaerőpiacot a román és a bolgár munkavállalók előtt. A régi uniós tagországok inkább korlátozáspártiak, de akad példa a teljes piacnyitásra is. A Fidesz nem vesz részt azon a mai megbeszélésen, amelyet a kormányfő kezdeményez ett az uniós bővítés utáni munkaerőpiaci stratégiáról – jelentette be Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint a téma valóban fontos, a találkozót azonban szerinte Gyurcsány Ferenc csak arra akarja használni, hogy kitörjön elszigeteltségéből, a Fidesz pedig nem akar asszisztálni egy ilyen "PRakcióhoz”. Szijjártó újságírói kérdésre sem kívánt beszélni a Fidesz elképzeléseiről. Mint lapunkban megírtuk, a miniszterelnök mára megbeszélést hívott össze a Románia és Bulgária uniós csatlakozását követő munk aerőpiaci stratégiáról. A parlamenti találkozóra meghívták mind az öt parlamenti párt elnökét és frakcióvezetőjét, az Országgyűlés európai ügyek bizottsága, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, valamint a gazdasági és informatikai bizottság elnökét, továbbá az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselőit. A KDNP sem lesz ott az egyeztetésen; Halász Zsuzsa, a párt szóvivője lapunknak úgy fogalmazott: elutasításuk oka a miniszterelnök személye. A meghívót Gyurcsány küldte, aki számukra nemkívánatos személy a politikai életben, és eddigi gyakorlatukhoz hűen ezúttal sem kívánnak vele egyeztetni. Arra a kérdésre, milyen álláspontot képviselnek a piacnyitásról, annyit mondott: feltételekhez kell kötni. Az SZDSZ viszon t elmegy a találkozóra. Tegnap napirend előtt Eörsi Mátyás amellett érvelt, hogy Magyarország nyissa meg a munkaerőpiacát a román és a bolgár munkavállalók előtt. Felidézte, hogy az unió egyik alapelve a személyek szabad áramlása. Hozzáfűzte: a döntés lény egében a határon túli magyarokról szól, és most meg lehet szüntetni a trianoni választóvonalakat. A liberális politikusra reagáló kormányfő szerint legalább három álláspont van azzal kapcsolatban, hogyan és mennyire kellene megnyitni a magyar munkaerőpiaco t, ezért alaposan meg kell vizsgálni minden szempontot. Hangsúlyozta, hogy tárgyalni akarnak a kérdésről, mert nem minden pártnak olyan határozott a véleménye, mint az SZDSZé. Az MDF is jelen lesz, ők azt javasolják, hogy részlegesen és fokozatosan nyiss uk meg munkaerőpiacunkat. A fórum szerint csak azokban az ágazatokban kellene megkönnyíteni a román és bolgár állampolgárok munkavállalását, ahol egyébként is munkaerőhiány van. Ilyen terület lehet az élelmiszeripar, az építőipar vagy az egészségügy. A ko rmány a részleges piacnyitás mellett érvel, a munkaügyi tárca által elkészített szakmai javaslatból kiderül, hogy minden régi tagállam (EU25), így Magyarország is, a csatlakozási szerződés szerint 2+3+2 éves nyitási átmenetet alkalmazhat. A csatlakozás n apjáig elég csak az első 2 évről dönteni a három lehetséges választás közül: