Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-03
7 megszületnie. Megismételte azt az orosz álláspontot, amely szerint a jövendő döntés "precedens jellegű" lesz olyan posztszovjet konfliktusokra nézve is, mint a Grúziától gyakorlatilag elszakadt Abházia ügye vagy a Grúziától elszakadni igyekvő DélOszétia függetlenségi t örekvése. A túlnyomórészt albánok lakta (a helyi szerbek többségének utóbbi években történt elvándorlása nyomán már csaknem kizárólag albán lakosságú) szerbiai tartomány 1999 óta az ENSZ polgári közigazgatása és a NATO katonai ellenőrzése alatt áll. (A z északatlanti szövetség légi hadjárata arra kényszerítette 1999ben a szerb hadsereg és a szerb félkatonai milíciák tagjait, hogy vonuljanak ki ebből az albán többségű szerbiai tartományból, és vessenek véget az ottani albánok tömeges elűzésének.) K oszovói albán politikusok és a szerb kormány képviselői hónapok óta eredménytelenül tárgyalnak a tartomány jövőjéről. A koszovói albánok függetlenséget követelnek, Belgrád viszont csak nagyfokú autonómiát lenne hajlandó adni, megkövetelve Koszovó megmaradá sát a szerb állam keretei között. A Nyugat a koszovói albánok, Moszkva pedig Belgrád álláspontjának elfogadására hajlik inkább. vissza Bartókemlékérem a Kolozsvári Magyar Opera társulatának B udapest, 2006. november 3., péntek (MTI) - Bartókemlékérmet adományoz a Kolozsvári Magyar Opera társulatának az Artisjus Zenei Alapítvány, a plakettet vasárnap adják át a Budapest en vendégszereplő társulat igazgatójának - közölte a Magyar Állami Operaház az MTIvel. A Pro Artibus Artisjus elnevezésű emlékérmet azok az előadók kapják meg, akik a kortárs magyar zeneszerzők műveinek előadásával, terjesztésének elősegítésével eredm ényesen szolgálják a magyar zene ügyét - olvasható az MTIhez eljuttatott közleményben. A kolozsvári művészek péntektől lépnek fel Budapesten, három operát adnak elő az Erkel Színházban. A vendégjáték a budapesti és a kolozsvári operaház között tavaly létrejött együttműködési szerződés keretében valósul meg. A háromnapos bemutatkozás nyitányaként Giuseppe Verdi Falstaff című művét láthatja a magyarországi közönség Kincses Elemér rendezésében. A társulat szombaton és vasárnap is kétkét előadásban lé p színpadra: Csemiczky Miklós meseoperáját, A brémai muzsikusokat, valamint A varázsfuvola című Mozartoperát játssza. Az előbbi előadás szövegét a Grimm testvérek meséje alapján Varró Dániel írta. Az Artisjus Zenei Alapítvány emlékérmét Madarász Iván zeneszerző és Lakatos György fagottművész adja át vasárnap Simon Gábornak, a társulat igazgatójának A brémai muzsikusok című előadás előtt, a színpadon. vissza "Skizofrén a török – EU viszony" Magyar Hírlap • 2006.11.03. A török és a ciprusi görög vezetőket már egy tárgyalóasztalhoz sem sikerült leültetnie az Európai Uniónak. Az ellenségeskedés miatt felfüggeszthetik a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával. Skizofrénnak neve zte az EU és Törökország kapcsolatát Olli Rehn bővítési biztos. Szerinte az uniós tagállamok egy része nem érzékeli Ankara stratégia fontosságát, a törökök pedig nem váltják be ígéretüket, és nem tartják tiszteletben az EUtagság feltételeit. "Ki kell lépn i abból az ördögi körből, melyet törökök részéről az a hit táplál, hogy az EU nem akarja őket, az EU részéről pedig az, hogy Ankara nem tesz elég lépést az ország demokratizálódása érdekében" – mondta Rehn az Anatolia hírügynökség szerint. Az EU finn eln öksége éppen azért szerette volna november 5én tárgyalóasztalhoz ültetni a török és a ciprusi vezetőket, hogy még a brüsszeli bizottság jövő héten megjelenő országértékelő jelentése előtt le lehessen zárni a legégetőbb vitákat. Ezzel ugyanis kiegyenlített ebbé válhatott volna a jelentés elmarasztaló és dicsérő oldala. Ha nagyon kritikus lenne a jelentés, több tagállam is hajlana rá, hogy a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelje.