Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-03
8 A franciák és a németek egy ideje már arról beszélnek, hogy a tagság helyett csak különleges partneri kapcsolato t kellene létesíteni a törökökkel, Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter tegnap is a tárgyalások felfüggesztését sürgette. A török – ciprusi találkozót azonban tegnap a finnek kénytelenek voltak lemondani. A törökországi és a ciprusi török vezetők ugyani s azzal vádolták az EUt, hogy a ciprusi rendezés ügyét ki akarja venni az ENSZ felügyelete alól, és újabb feltételeket akar szabni Akara tagságához. Rehn azonban emlékeztetett rá, hogy Törökország a csatlakozási tárgyalások előfeltételeként 2005ben válla lta, hogy megnyitja légi és vízi kikötőit a ciprusi repülők és hajók előtt. A biztos a szólás- és a vallásszabadság hiányosságait is felrótta Ankarának, s ez a jelentésben is nagy hangsúlyt kap. Pozitív példaként megemlítette, hogy a török parlament nemrég elfogadta a vallási alapítványokra, az ombudsmani hivatal létrehozására és a romák jogaira vonatkozó új szabályokat. Az EU további bővítése körüli problémákat jelzi a The Financial Times Deutschland értesülése is, mely szerint az Európai Bizottság a föl drajzi határokon alapuló bővítés helyett a hangsúlyt az értékekre helyező bővítést fogja javasolni a jövő héten közzéteendő állásfoglalásában. E tervezet brüsszeli szakértők szerint frontális támadást jelentene a francia – német politikával szemben. A bővíté s jövője központi témája lesz a finn elnökséget lezáró decemberi csúcstalálkozónak is. vissza A szerb – orosz gázalku gyengítheti Magyarország pozícióit Magyar Hírlap • 2006.11.03. Szerbia kulcsszerephez juthat az orosz g áztervekben, a Kék áramlat nevű vezeték ugyanis déli szomszédunkon keresztül haladhat Olaszország irányába. Mindez nem befolyásolja a magyar – orosz gázalkut, tárgyalási pozícióinkat viszont gyengítheti. Oroszország mindenképpen Szerbián keresztül akarj a megépíteni a Törökországból nyugatra vezető, Kék áramlat (Blue Stream) nevű, évi huszonötmilliárd köbméter kapacitásúra tervezett gázvezetékét – tudta meg a Vecernje novosti című belgrádi lap. Az erről szóló szándéknyilatkozatot még az év vége előtt aláí rják. A Magyar Hírlap úgy tudja, a megállapodás szignálását nem befolyásolják a – legkorábban decemberre várható – szerbiai parlamenti választások, az energiakapcsolatok szorosabbra fűzésében ugyanis politikai konszenzus van Belgrádban. A hírek szerint a z aláírás időzítése emellett nem függ össze a Naftna Industrija Srbije (NIS) szerb állami olajfinomító és kereskedő privatizálásával sem. (A NISre a Gazprom olajipari leánya, a Gazpromnyefty pályázik.) A privatizációt, amelyben a Mol is részt venne, a vá lasztásokig nem zárják le. A Gazprom mostani ajánlata szokatlanul gáláns. A vezeték építését az orosz fél egyedül finanszírozná, a tranzitálást terhelő adóból Belgrád előreláthatólag évente mintegy 2530 millió dollár bevételhez juthat. Az oroszok ezzel együtt jelezték, hogy a nyugati gázexport lebonyolításában elsősorban Németországra és Szerbiára kívánnak alapozni, mert mindkét ország kulcsfontosságú helyen van: nyolc, illetve hét másik állammal határos. Kérdés, hogy ez veszélyeztetie Magyarország po zícióit, hiszen eddig úgy tűnt, hazánknak lesz kulcsszerepe a Nyugat felé tartó orosz gázexportban. "A magyarországi tárolók felépülnek, és a Kék áramlatnak is lesz ága az ország, illetve Ausztria felé" – monda lapunknak a Gazprom egyik illetékese. Érdemes megjegyezni, hogy korábban alig titkolt követelés volt orosz részről, hogy Magyarország Brüsszelben és uniós partnereinél a Kék áramlatot támogassa a Nabucco helyett – ez utóbbi egy Kaszpitenger alatti vezeték, ami ugyancsak Törökországból indult volna N yugat felé, de kazah és iráni gázt szállítana. "Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ne tartson nyitva minden lehetőséget" – mondta korábban Kóka János gazdasági miniszter, vagyis hogy ne támogassa a Nabucco vezetéket, a Kék áramlatot és a Horvátor szág felől épülő folyékonygázterminálok építését egyaránt. Az október végén Moszkvában tárgyaló miniszter szerint a Gazprom és a Mol közös vállalata fél Megalázó uniós tárca Megalázták Romániát – állítja az ellenzéki Szociáldemokrata Párt, mely szerint a román EUbiztosnak felajánlott többnyelvűségi tárca elfogadhatatlan. Románia az EU hetedik legnagyobb állama, és ennek megfelelő tisztséget kellene biztosának betöltenie – hangoztatják. A szociáldemokraták úgy tudják: a román biztosnak eredetileg a migrációs ügyek felügyeletét szánták, de a botrányos jelölési procedúra miatt változott a helyzet. A szociáldemokraták ezért követelik, hogy kapjon új feladatkört, ha pedig ez nem lehetséges, mondjon le. A jelölt, Leonard Or ban hallgat, a kormánypár tok viszont közölték: ez „érdekes és fontos feladat is lehet, hiszen az unóban a többnyelvűség fontos kérdés”. (bt)