Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-11
13 beszélő, magukat egy nemzetnek tekintő kö zösségek mind fönt vannak a színpadon, megmutatták magukat, bejelentették igényeiket, új szereplők meglepetésszerű föllépése nem valószínű. Modern nemzet csak a transznacionális kontextusban működve tud megállni a lábán. Versenyben van a többiekkel vonze rő és megbízhatóság tekintetében is. Nincs szó új kényszerkooperációról, amelynek valamiféle fegyveres túlhatalom lenne a záloga és biztosítéka. Nem muszáj együttműködni, de helyes lenne kijelenteni, hogy anélkül nincs üzlet. A termékeny kapcsolatok helyre állítását vagy kiépítését nem az Európai Unió kényszerítő nyomása biztosítja, hanem a délkeleteurópai politikai és gazdasági aktorok jól felfogott érdeke. És még valami: az érdekelt felek, az európai közvélemény tetszése. Európa ugyanis csábítások és vo nzalmak arénája is, illetőleg más oldalról megelégeléseké, megundorodásoké is. Európa megundorodott a politikai banditizmusoktól, az alvilági praktikákkal társuló fennkölt retorikáktól. Elég a harcos pátoszból, a nemzetek és nemzetiségek közötti erőszakban vagy éppen a reguláris vagy irreguláris emberölésben mester férfiak sportbajnoki dicsőségéből! A helyi hadurak, a warlordok felmagasztalása a tegnap beszéde. Olyan beruházásokra van szükség, amelyek a mindennapos munka és érintkezés által közelebb viszi k egymáshoz az ellenségeskedő közösségeket, hogy képesek legyenek maguk mögött hagyni az etnikai, nemzeti és vallási polgárháborúk erkölcsét. Az érdekek összekapcsolódását kell elősegíteni, és annak a közmondásnak a mindennapos érvényesülését, hogy okos en ged, szamár szenved. Akinek a harcos a legelső eszménye, az az üzletben nem megbízható, mert erőszakra és szerződésszegésre hajlamos. DélkeletEurópában csakúgy, mint KeletEurópában erős (és ha elmúlni látszik is, visszavisszatér kísérteni) a veszekedés, a viszálykodás, a cserbenhagyás, az elárulás hagyománya, a nyers erő tisztelete, a konfliktusok véres kimenetele, a férfias erőszak felmagasztalása. Ebből a hagyományból nem könnyű kilépni, külső fegyelmező erő kell hozzá. A századok során valakinek r endet kellett csinálni, és a törvény hatalma alá kényszeríteni az önkényes hatalmaskodókat, és előbbutóbb mindig előállt egy rendfenntartó erő, egy Ordnungsmacht, amely sakkban tartja az egymásnak eső garázdákat. Bizánc, Konstantinápoly, Velence, Bécs, Be rlin és Moszkva (és bizonyos értelemben Belgrád) közvetlen túlhatalma azért volt lehetséges, mert a centrifugális erők nem tudtak egymással jóra jutni, és külső fegyelmezésre szorultak. Ez a hagyomány máig sem zárult megnyugtató módon, amit a nemzetközi ha derők jelenlétének szükségessége tanúsít. Ha érett politikai osztályok munkaterületéről lenne szó, akkor hamarosan ki lehetne vonni a Balkánról a nemzetközi békefenntartó erőket. Európa azonban nemcsak olajágat tart a csőrében, és korántsem ártatlan a Ba lkánon kiontott vérben, emberek földönfutóvá, páriává tételében. A nemzeti önrendelkezésnek nevezett elkülönülést elősegíteni - nem biztosítva és ellenőrízve, hogy az új hatalmak tiszteletben tartjáke az alapvető emberi jogokat és a nemzetközi kötelezetts égeket - sok gyászt és szenvedést okozhat a szóban forgó térségen. Minden kezdeményezés jó, amely békét és együttműködést igényel, és minden olyan vállalkozás rossz, amely bezárkózó, autoritárius etatizmusokat segít létrejönni. Annál is inkább helyes és szükséges az újonnan fellépő politikai alanyokat vizsga alá vetni, hogy képeseke békében megférni és együttműködni közelebbi szomszédaikkal, mert ha nem, akkor a távolabbi szomszédok sem remélhetnek tőlük sok jót. Ki szeretne békétlen garázdákkal egy házb an lakni? A demokrácia kiterjedése jó egész Európának, mert biztonságosan növeli az anyagi és szellemi javak cseréjét az egész kontinensen. Ha nincs béke, az drága lesz. A nemzetközi erők állomásoztatása a békétlen területeken többe kerül, mint a közössége ket összeszövő, az egymás iránti türelmet megerősítő, az egyének szabad kibontakozását elősegítő vállalkozások támogatása mintegy az erőszak prevenciójaképpen. A széteséseket kövessék az összekapcsolódások és a méltányos, szerződésszerű viszonyok kultúrá ja iránti fogékonyság. Nincsen szerződés, ha az egyik fél eleve ellenségnek nyilvánítja a másikat, és egyedül akar maradni a porondon, ha az egyik fél a másik megsemmisítésére törekszik. A keleteurópai és balkáni erőszakosságok és primitivizmusok, regress ziók, visszaesések a háborus morálba. Az egyéni és a kollektív egomániák pusztítóak tudnak lenni. Vannak barbár visszaesések, és ilyeneket alátámasztó nyugatellenes romantikák, amelyek a polgári önfegyelem kemény munkája helyett számtalan ravasz formában a nyers erőszak poézisét hirdetik. A modern társadalmak barbarizmusa visszaesés az erkölcsi progresszió útján. Az erkölcsi progresszió a másik személy iránti
