Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-28
11 Nagy dolgok ott és akkor látnak napvilágot, amikor azt legkevésbé várják az emberek. A XX. század legnagyszerűbb forradalma éppen ebben az évben, 1956ban Magyarországon született meg. A magyar forradalomban azonban nemcsak politikai üzenetet küldött a világnak, hanem a kereszténység legmélyebb tanítását is megerősítette. 1956. október 23án ugyanis kiderült, hogy éppen a kommunizmus legambiciózusabb célkitűzése vallott kudarcot: az ember átalakítása. Kiderült, hogy nem létezik kommunista embertípus, n em létezik a hitét, a családját és a nemzetét levetkező, a gyökereitől megszabaduló világ proletárjává váló homo szovjeticus. Kiderült, hogy évezredes íratlan szabályokat nem lehet a múlttal együtt semmilyen erőszakkal, semmilyen manipulációval, semmilyen trükkel elsöpörni. A hazugság hazugság, a csalás csalás, az árulás pedig árulás marad. Immár nyilvánvaló, hogy október 23a nemcsak a magyarok és Magyarország ünnepe, hanem egész Európáé és a világé is. Mi, magyarok hosszú idő után ismét adtunk egy ünnepet a világnak. Fontos ez nekünk, mert a világ talán jobban megérthet minket, megértheti, kik vagyunk mi, magyarok. Hiszen 1956 hősei nem valahol, a világ valamely részén éltek, hanem Magyarországon. És nem valakik voltak, hanem magyarok. A XX. század a világ on mindenütt sok tragédiát és szenvedést hozott. Olyan szenvedéseket kellett látni, amelyeket korábban soha Európában. Magyarország a XX. század első évtizedeiben, az első világháború után ismert körülmények között előbb elvesztett hárommillió magyart, azt án a gazdasági válság hatására további másfél millió kivándorolt a szegénység és a nyomor elől. A második világháborúban a háborús áldozatokon túl elvesztettük 600 ezer zsidó származású honfitársunkat. Majd a világháború után 200 ezer német nemzetiségű mag yart űztek el, telepítettek ki Magyarországról. A szabadságharc leverése után pedig 200 ezren mentek el a legjobban képzett magyarok közül, akik a világon másutt sikeressé váltak. A magyar népesség lélekszámnövekedése az 1950 és 2000 közötti időszakban a harmadik legalacsonyabb volt a világon. Megérthetik, hogy a kedvező politikai változások ellenére – hazamentek az oroszok, tagjai vagyunk a NATOnak és az Európai Uniónak – a mi hazánk és a mi népünk a kialakult demográfiai folyamatok miatt válságos állapo tban van. A XX. század megpróbáltatásai következtében nekünk a lét, nem lét dimenziójában is gondolkodnunk kell magunkról. S az is közismert, hogy történelmünk a korábbi századokban sem volt diadalmenet. Az 1956ot megelőző 300 év alatt négy szabadságharco t vívtunk, és mindegyiket elbuktuk. Mindebből talán megérezhető és megérthető, hogy Európában él egy nép, amelynek története hosszú évszázadok óta szinte kizárólag a győzelem nélküli küzdelemről szól. Él egy nép, amelynek győzelemre van szüksége, olyan győ zelmekre, amelyekkel nem másokat győz le. Ezért keresi és kutatja a mai nemzet ma is, mi a magasabb értelme a számára Canossával felérő XX. századnak. Vagyis azt keressük, hogy mikor és mit győzött le őrületes veszteségekkel és megpróbáltatásokkal a magyar nemzet, hiszen kellett, hogy legyen valami értelme annak, hogy vereségeket és megpróbáltatásokat mért ránk a történelem. Az 1956os forradalom vérbe fojtásának is meg volt a maga értelme. Magyarország megmentette Európát a kommunizmustól. Európát megmente tte a kommunizmustól, de saját magát nem tudta megmenteni. Ez igazságtalan volt, de nem értelem nélkül való. Megismertettük a nyugati világgal, hogy miféle szerzet a kommunizmus. Anélkül tudhatták ezt meg a nyugatiak, hogy nekik személyesen testközelből ke llett volna átélni. 1956ban halálos sebet ütöttünk a kommunista világbirodalmon. Olyan sebet, amely azonnal üszkösödni kezdett. Ötven éve sokan voltak, akik azt gondolták, hogy a kommunista ideológia és a szocializmus valami haladó kísérlet, amely magasab b rendű demokráciához vezet. Ötven évvel ezelőtt Nyugaton sokan gondolták, hogy a Szovjetunió valójában felszabadítóként állomásozik az elfoglalt országokban. Az erről szóló viták eldöntésére nem álltak rendelkezésre bizonyítékok NyugatEurópában. A sajtó, az értelmiségiek és a szakszervezetek egyre baloldaliabbak lettek nyugaton. Sok országban a kommunisták a hatalom küszöbén álltak. NyugatEurópának fogalma sem volt, hogy miféle pusztító áradat fenyegeti. És akkor 1956ban a magyarok a saját vérükkel dönt ő bizonyítékot adtak. A kommunista téveszme megdőlt, a szocialista illúzió szertefoszlott, a Szovjetunió lelepleződött. Kiderült, javíthatatlan, ezért vele semmilyen kompromisszumot nem lehet kötni, az egyetlen cél a megsemmisítése lehet. Az angolszászok é s a kontinentális Európa kiemelkedő néppárti politikusai megértették ezt az üzenetet. Először kifullasztották, utána pedig csődbe vitték a „gonosz birodalmát”. A Szovjetunió felszámolásához vezető hosszú út kapuját 1956ban mi, magyarok nyitottuk ki, és er re büszkék is vagyunk. Az ’56os magyarok áldozata nélkül valószínűleg még mindig ott feszülne a vasfüggöny. Berlin testébe hasítana a fal. Európa félbe vágva, megosztottan és zsibbadt végtagokkal heverne. Nem kérünk sokat cserébe. Egyetlen dolgot szeretné nk, ha önök megfontolnának. November 4e volt az a nap, amikor vérbe fojtották a magyarok forradalmát. Miért ne lehetne november 4e a kommunizmus áldozatainak európai emléknapja? Az ’56os magyarok üzenete után néhány gondolatot mondanék a 2006os magyaro k üzenetéről is. A XX. század Európa számára is a szenvedések korszaka volt, de a század második felében sikerült leküzdeni a bajok nagy részét, elhárítani az újabb veszélyeket, megteremteni a békés együttműködést és Európa egységét.
