Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-28
12 Ám a történelem nem ál l meg. Európának éppúgy, mint Magyarországnak, a leküzdött nehézségek után újabb és újabb kihívásokkal és próbatételekkel kell szembenéznie. A közös ünneplés, a mai közös ünneplés egyik értelme is éppen az, hogy a múlt nagyszerű példáiból erőt és tudást me rítsünk a jövő kihívásainak leküzdéséhez. Mit mondott Margaret Thatcher: a kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik. Az egyik kihívás, amellyel szembesülnünk kell, egy közös örökség. Magától a kommunizmustól ugyan sikerült megmenekülnie Európá nak, de a kommunizmus örökségétől nem. Ma már egész Európa küzd a kommunizmus örökségével, és a jelek szerint küzdeni is fog még jó ideig. A kommunizmus ugyanis az általa megszállt középeurópai országokban intézményesített, úgy is mondhatnám, hogy államos ított szinte minden rosszat, ami ellen a XIX. és XX. században az európai nemzetek küzdöttek. A kommunizmus a saját országaiban évtizedekre intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat. Az unió bővítésével ezek közös örökséggé váltak. Ezekkel most már az egész Európai Uniónak szembe kell néznie úgy, mint a saját területén belüli saját problémáiva l. Azt hiszem, hogy a németek ezt talán hamarabb megtapasztalták, mint Európa más népei, rögtön az újraegyesítés után. Nem tudom, mitől nehezebb megszabadulni. Magától a rossz rendszertől vagy annak terhes örökségétől. Egy azonban biztos, mindkét feladat n ehéz és embert próbáló kihívás. De a történelem arra tanít bennünket, hogy ha szolidárisak vagyunk egymással, egyik sem lehetetlen. Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a k ommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak. Mindeközben Európának, régi és új tagoknak együtt egy új természetű kihívással is szembe kell néznie. Mondjuk ki bátran, egyre növekvő gazdasági nyomás nehezedik az európai demokráciákra. Egyre erősödik és egyre nagyobb teret nyer az a felfogás, mely szeri nt mindenek felett gazdasági szempontoknak kell érvényesülniük a demokráciában. Ez a nyomás a globális gazdaság nyomása, s tudjuk, miből ered. Olyan óriásvállalatok működtetik a világgazdaságot, amelyek gyakran erősebbek, mint egyegy európai ország. Ezek az óriások érthető módon saját szempontjaikat akarják minél inkább érvényesíteni, és mi más lehetne egy ilyen óriás célja, mint a versenyképesség. És természetes az is, hogy ezek az óriások azt szeretnék, hogy a politika legfőbb célja is a versenyképesség legyen. A politika részéről azonban nem lenne helyes engednünk ennek a nyomásnak. Mert a politika célja nem lehet kizárólag a versenyképesség. Egy ország, egy nemzet mindig többet akar, mint egyszerűen versenyképesnek lenni. Minden emberi közösség célja a boldog, harmonikus és biztonságos élet, ami mindig több, mint a gazdasági versenyképesség. A versenyképesség csak egy eszköz a sok közül, amely egy közösséget, egy nemzetet hozzásegíthet a céljához. Ha és amikor szükséges, nekünk képesnek kell lennünk, hog y ellenálljunk a globális gazdasági törekvéseknek is. Ez a probléma a volt kommunista országokban és leginkább Magyarországon extrém módon jelentkezett az elmúlt esztendőkben. És igen tanulságos az önök számára is. KözépEurópában több helyütt, így nálunk is végbement egy bizarr egyesülés, amely során a posztkommunista elitek eszközként kezdték használni a versenyképességi ideológiát ugyanúgy, ahogy annak idején használták a kommunisták eszközként a marxista ideológiát. Úgy vélik: a versenyképesség az az id eológia, amellyel mindent meg lehet indokolni. A munkanélküliséget, az elszegényedést, az áremeléseket, a kulturális és természeti környezet tönkretételét is. Vagyis ma mi arra figyelmeztetjük Magyarországról NyugatEurópát, hogy a két veszélyes jelenség, a kommunista örökség és a gazdaság mindenhatósága egyesülhet, és együtt még nagyobb veszélyt jelenthetnek, mint különkülön. Azért van szükségük egymásra, mert a kérlelhetetlen gazdasági szempontok igazolhatják a posztkommunista hatalomgyakorlás módszereit . Cserébe a hatalom pedig érvényesíti a gazdasági érdekeket, akár egy ország érdekével szemben is. A posztkommunista elit nyíltan kijelentette Magyarországon, idézem őket, hogy egy országot úgy kell működtetni, mint egy nagyvállalatot. Innen már csak egy l épés, hogy a hatalom, ha érdeke megkívánja, átlépje a jogállamiság határait. Ahogy tette ezt most is Budapesten. Amikor a megemlékezőkre brutális rendőri akciót indítottak. Erődemonstrációt mutattak be, az ünneplőkkel szemben brutálisan léptek fel, és habo zás nélkül törték le az emberi jogokat. Európa egyik legégetőbb gondja már most is a munkanélküliség és az elöregedés. A kommunista örökség egyesülve a gazdasági szempontok egyeduralmával, nemhogy megoldani nem képes ezt a két problémát, hanem drámai mérté kben súlyosbíthatja is azt. Ahogy egyébként ez néhány középeurópai országban látható. A középeurópai példák jól mutatják, hogy a posztkommunisták észjárása nagyon fogékony arra a szemléletre, amely bármit kész feláldozni a gazdasági érdekek oltárán, és a mely hosszabb távon egy olyan szemlélet, amely pusztán gazdasági szempontból is ésszerűtlen.