Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-19
22 egység, az abszolút morális emelkedettség és igazságtudat, a váratlan és sikeres önszerveződés munkástanácsokban és forradalmi bizottságokban azon a közös alapon nyugodott , hogy vissza kell szerezni Magyarország függetlenségét. A Rákosirendszernek is mint a Szovjetunió által az országra erőltetett és fenntartott rendszernek kellett buknia. Minden más, így a különféle társadalmi programok színre lépése, a jövő útjának szaba d eldöntése ezután következhetett volna. 1989ben ismét egyetlen alapkérdést kellett eldönteni. Azt, hogy 1956 forradalom volt, nem pedig ellenforradalom. Ezt a választ kellett megadni, s hogy ebből mi következhet, a válasz utánra maradt. A rendszerváltás idejére azonban már kirajzolódtak ’56 különbözô hagyományai is. A forradalom és szabadságharc szerkezete szerint elvált egymástól egyrészt a szabadságharcosok, a fegyveres felkelők, másrészt a forradalom ideológiai és politikai szereplőinek értelmezése. Az elmúlt tizenhat év alatt pedig a távolság csak nőtt, ahogy a rendszerváltáshoz való viszony is az értelmezés tárgya lett. Külön fejezetet nyit ötvenhat utóéletében, miként nyilvánították ki ’56hoz való viszonyukat az egyes pártok és kormányok. Az elkerül hetetlen ünnepi megemlékezések gesztusai hogyan válogattak ötvenhat emlékébôl, mit hasznosítottak maguknak, s mit hagytak tisztázás nélkül. Azt hiszem azonban, hogy helytelen visszavetíteni az értelmezések szétválását, a későbbi elemzések és élmények hatás át, továbbá a mindenkori politikai szándékokat arra, hogyan élték meg a résztvevők a forradalmat. Akkor az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. A felszabadulást pedig az hozta meg, hogy végre, hangosan és nyilvá nosan, kimondták az igazságot. Ötvenhat emlékének az akkori érzéshez kell kötődnie. Az akkori felszabadulást, annak elemi és tiszta örömét kell megörökítenie. Ez sugárzik minden fennmaradt fényképről, minden filmfelvételről, amelyen az 1956. október 23i t üntetők arca látható. Minden emlékező errôl beszél. Ha majd eljön az ideje, ezért lehet ez a nap igazi nemzeti ünnep. Az elemzéseknek ugyanakkor tovább kell folyniuk. Tudnunk kell, pontosan mi történt, melyek az összefüggések. A nemzetközi környezetet az ötvenes évek elejétôl vizsgálni kell, nem merülhet ki a szuezi események és a nagyhatalmak közvetlen reagálásának feltárásában. Ugyanez áll az utótörténetre is. A hatástörténet nemcsak a tág nemzetközi, valamint a szocialista táboron belüli politikában fon tos, hanem abban a vonatkozásában is, ahogy a forradalom és leverése a baloldali eszméket befolyásolta az egész világon. De azt is tisztázni kell, velünk mi történt. Hogyan alakultak ki a Kádárrendszer tipikus magatartásformái, s benne a forradalomhoz val ó viszony. Mi a szerepe a hosszú elfojtásnak, s milyen más oka van annak, hogy ’56 a rendszerváltás után még nem tudott a nemzet ünnepévé válni. Szerencsére nem szünetel sem a kutatás, sem a reflexió. De mintha hatásuk még nem törne át a szélesebb nyilváno sság felé. Az ötvenedik évfordulóra a közös ünneplés felfokozott reményével kezdtünk készülni. Közösen akartunk megemlékezni a magyar forradalomról a világgal, amely kész ünnepelni saját egykori önmagát, amikor lelkesedett, és amikor segítette a menekülte ket. Együtt ünnepelhetnénk azt is, hogy egy szabad és független Magyarország emlékezik az évfordulóra. Legalább erre az egy napra jó lett volna visszatérni azoknak a napoknak a szelleméhez: az egységhez, önmagunk felülmúlásához. Nem tudom, lehetségese még . A kérdéseket azonban mindig fel lehet tenni, a részleteken mindig érdemes dolgozni. vissza Kinevették Gyurcsányt Bécsben Magyar Nemzet 2006. október 19. Szerző: György Zsombor Bécsben is utolérték Gyurcsány Ferencet a hazugságai keltette tiltakozás hullámai, sőt kisebb botrány kerekedett az 1956os forradalom tiszteletére az osztrák fővárosban tartott kedd esti ünnepségen. Amikor ugyanis a magyar miniszt erelnök az Austria Centerben megkezdte beszédét, többen, a Der Standard című osztrák lap beszámolója szerint harmincannegyvenen tüntetőleg elhagyták a termet. A Köszönjük, Ausztria! című emlékünnepségen ki is nevették Gyurcsányt, amikor a vendégek előtt bemutatott kisfilmben elhangzott a Magyar Rádió korabeli hanganyagában szereplő, Örkény Istvántól származó mondat: „hazudtunk este, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”. Gyurcsány jelenléte emellett azért furcsa, mert osztrák kollégája elvesz ítette az október 1jei választásokat, ügyvezető kormányoknál pedig a diplomácia hagyományai szerint nem szoktak külföldi miniszterelnökök látogatást tenni. Meglepő az is, hogy bár nyugati szomszédunk 1956ban 180 ezer magyart fogadott be, a német nyelvű s ajtóban gyakran „Lügenpremiernek”, vagyis „hazug kormányfőnek” minősített magyar miniszterelnök ezt a gesztust is aktuálpolitikai céljainak megfelelően értelmezte. *
