Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-07
24 hvg.hu: Ami a választási ígérgetést illeti, azért a Fidesznek sem kellett a szomszédba mennie. Egyelőre valóban nem látni, milyen irányba indulhatna el a kibontakozás. Miközben ön korlátozott mandátumú szakértői kormány megalakítását tartja szükségesnek, Navrasics frakcióvezető már abba is belemenne, hogy a jelenlegi koalíció pártjai - új kormányfő vezetésével - alakítsanak kormányt. Akkor most mi a javaslatuk? O. V.: Mindkét verzióra nyitottak vagyunk. A szakértői kormány megalakítás át tartjuk a jobb megoldásnak – mint korábban kifejtettem – egyfajta nemzeti egységkormányként funkcionálna, korlátozott időben és korlátolt mandátummal, Meg kell érteni, rendkívüli helyzet van, a válságkezelés, a deficit lefaragása - a szükséges reformok beindításával párhuzamosan - most mindennél fontosabb Valamennyi párt támogatná ezt a kormányt, de csak a háttérből. Ez tehát nem nagykoalíció lenne, az ugyanis feltételezi a pártok közvetlen jelenlétét a kormányban. Elképzelésünk szerint fel kellene újí tani a nemzeti kerekasztal intézményét – a négy nagy reformot: államigazgatás, nyugdíj, oktatás egészségügy – egyegy kerekasztal keretében vitatnák meg e témák legkiválóbb szakértői és szakpolitikusai. A másik lehetőség, hogy a jelenlegi koalíció kijelöl egy új miniszterelnököt, aki kormányt alakít. Ez gyengébb értékű megoldás lenne, de számunkra még ez is elfogadható. Ennek társadalmi támogatottsága azonban nem lenne olyan széleskörű, mint a szakértői kormánynak. hvg.hu: Mondjuk, Gyurcsány lelép a polit ikai színpadról, ekkor, így vagy úgy, az MSZPnek és a Fidesznek le kell ülnie tárgyalni. Ki közvetítene, és kit javasolnának önök kormányfőnek? Stumpf István bedobta Bokros Lajos nevét. Akár őt is elfogadnák egy szakértői vagy koalíciós kormány élén? Egy szer már bizonyította határozott vezetői kvalitásait. O. V.: Azért az ő „csomagjával” kapcsolatban voltak annak idején fenntartásaink. De nem akarok neveket mondani, korai lenne már most találgatásokba bocsátkozni. Ami a közvetítést illeti, Sólyom László államelnök, vagy akár Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke közvetíthetne, és állhatna a reformkerekasztalok megszervezése mögött. hvg.hu: Miközben a reformokról tárgyalgatnának a kerekasztal- megbeszéléseken, elszáll a költségvetés, nem lehet huzamosabb ideig 10 százalék feletti deficittel létezni… O. V.: Megszorításokra valóban szükség lesz. Már csak ezért is kell a társadalmi támogatás, és akkor még nem is említettük, hogy a reformok – szemben a jelenlegi kormányzat kommunikálásáv al – átmenetileg nem hozzák, hanem viszik a pénzt, jótékony hatásuk csak 23 év múlva jelentkezik. A reformokat tehát finanszírozni kell. A Fidesz álláspontja szerint a gazdasági élet kül- és belföldi szereplőinek bevonásával létre kell hozni az úgynevezet t Magyar Reformalapot. A nagy jövedelemtulajdonosokkal meg kell állapodni – jogszabályban is rögzíteni – , hogy ők finanszírozzák a reformok költségeit. A tőlük befolyó pénzeket más célra nem lehet majd felhasználni, pontosan el kell velük számolni. hvg.h u: Sajtóhírek szerint ön már tárgyalt is erről hazai és külföldi vállalkozókkal. A költségvetési egyensúly helyreállítása viszont nem tűr halasztást. Az adóemelés, kiadáscsökkentés elkerülhetetlen. Már ön sem emleget adó- és járulékmérséklést. Gyurcsánnyal vagy nélküle – 2007 a megszorítások éve lesz. O. V.: Kétségtelenül szükség lesz megszorításokra. De 2007 – reményeim szerint - egyben az erkölcsi megújulás éve is lehet, amikor a politikusok visszanyerik a társadalom bizalmát, amikor közös megoldást kere sünk a válság megoldására, amikor egy nemzeti egységkormány szakértői kidolgozzák a nagy ellátó rendszerek illetve a közigazgatás reformját. hvg.hu: Brüsszelben, nemzetközi befektetői körökben nagyon aggódnak, hogy a Fidesz megtorpedózza a konvergenciapr ogram végrehajtását. O. V.: Kénytelen vagyok felvilágosítani azokat, akik még nem tudnák: ezt a programot – a jelenleg felállásban, a jelenlegi módszerekkel - lehetetlen végrehajtani. Amit a kormány vállalt, az nem teljesíthető. Amint a jövő évi költségv etés végrehajtásához hozzákezd a kormány, szembe találja magát a társadalom ellenállásával. Már most is forró őszt ígérnek a patikusok, orvosok, egyetemi hallgatók, a gazdák, sőt a rendőrök is, és csatlakoznak hozzájuk