Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-07
19 demokrata DA szövetség a szavazatok 45 százalékát kapná meg, ha most rendeznének választásokat Romániában, az ellenzéki szociáldemokratákra pedig a választók mindössze 22 százaléka voksolna. vissza Uniós ultimátum készül Budapestnek Magyar Nemzet 2006. október 7. 0:05 Szerző: S zabó Eszter Stabilizációs tervek hiánya miatt magas kockázatúnak minősíti Magyarországot az EU pénzügyminisztereinek tanácsa keddi ülésén, 2007. április 10ig adva határidőt hazánknak, hogy megtegye a szükséges lépéseket az államháztartás stabilizálására – derül ki a Bloomberg birtokába került munkadokumentumból. A dokumentum szerint eleshetünk az uniós támogatásoktól, s más szankciókra is számíthatunk, amennyiben a kért határidőre nem tudjuk stabilizálni az államháztartás helyzetét. A testület határidőt szab az államháztartási hiány csökkentésére is: a deficitet 2009ig kell leszorítanunk három százalék alá, s az államadósságnak lehetőleg már 2009 előtt csökkenő tendenciát kell mutatnia. Az EU szerint minél hamarabb végre kell hajtani az államigazgatás és az egészségügy reformját, s meg kell erősíteni a költségvetés ellenőrzését, hogy az államháztartás még egyszer ne kerülhessen ilyen helyzetbe. vissza Fico beszélt a tévében - Helyrerakta és kioktatta a híradó főszerkesztőjé t MNO 2006. október 6. 16:02 Robert Fico tartja magát ahhoz a Slota által kezdeményezett közszolgálati médiát cenzúrázó stílushoz, amely szerint a közmédia nem sugározhat olyan adást, amely elmarasztalná a szlovák kormányt. A minapi olaszországi látogatá sát követően szólt be az STVbe (Szlovák Televízió) Roland Kyska főszerkesztőnek, hogy képzeli el a híranyagot munkalátogatásáról. Szakmailag is megmagyarázta, mi az elképzelése a közszolgálatiságról, ami igencsak meglepte az STV hírfőnökét. Azt ugye mond anunk se kell, hogy az „útbaigazító“ kioktatás nem tartozik a standard formák közé, amit az újságírószövetség elnöke, Zuzana Krútková egyértelműen azzal utasított vissza, hogy senkinek sincs joga utasítani a főszerkesztőt felelősségteljes munkájában. Mi t öbb, még Fico szóvivőhölgye is felelősségre vonta telefonon a főszerkesztőt, hogy újfent ignorálták a kormányfő látogatásáról szóló beszámoló közvetítését, aki nem hagyta szóhoz jutni Kyskát, hogy megmagyarázza a technikai félrértést. Erre Fico kapta kezé be a kagylót, és kiosztotta a főszerkesztőt személyesen is: „Arra hívta fel a figyelmemet, hogy az adófizetők pénzéből vagyunk fizetve, ezért mint közszolgálati tévének olyan dolgokról kell tudósítanunk, mint az ő szolgálati útja. És valamilyen fotót is te gyünk az anyagba, válaszolta a Sme napilap kérdésére Kyska. vissza Minden este tüntetés a Kossuth téren - Orbán Viktor Kossuth téri beszéde Fidesz.hu 2006. október 7. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Örülök, hogy ilyen jó hang ulatban találom Önöket. Talán ez azért lehet így, mert győztünk. Hiába, minden nyavalyára a győzelem a legjobb orvosság. Csak a vasárnapihoz hasonló szép győzelmet kívánok mindannyiunknak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Október 6a másfél é vszázada a magyar becsület napja, a becsületé, mert 13 tábornokunk és az első miniszterelnökünk szembe mert nézni a sorssal. A becsület napja, mert vállalták, amit számukra kimért a végzet. Bennünket is az hozott ide, hogy úgy érezzük, ma kockán forog hazá nk becsülete. Azért vagyunk ma itt, mert az országot újra magával ragadta a történelem sodrása, 1990 után ismét a történelem sodorvonalába kerültünk. Mindannyian érezzük, történelmi időket élünk, és történelmi jelentőségű változások előtt állunk. Az önkorm ányzati választás vízválasztó volt. Az MSZP történelmi vereséget szenvedett, az igazság pedig történelmi győzelmet aratott.