Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-07
20 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Egybegyűltek! Magyarország most már soha sem lesz olyan, mint eddig volt. Megtörtént az erkölcsi ébredés, a kijózanodás és leszámoltunk néhány illúzióval. Új korszak kezdődött. Ilyen helyzetbe még soha sem került az ország. Ilyen súlyos erkölcsi válságba még soha sem jutottunk, ilyen mélyponton még nem volt Magyarország. Vasárnap a választók kifejezt ék az akaratukat, ítéletet mondtak a történtekről, és ezzel megteremtették az esélyét, hogy meginduljunk a mélypontról felfelé. Ezért most már nem az a kérdés, Kedves Barátaim, hogy ki a hibás, ezt mindannyian tudjuk, a felelős már lebukott, és az emberek ítéletet is mondtak erről. Most már az a kérdés, hogy mi a megoldás, merre tovább. Átéltük már néhányszor, hát megtanultuk, hogy a történelem sodrásában már nem veszélytelen hajózni, hiszen az örvények nagyobb hajókat is a mélybe ránthatnak, mint a miénk. A nemzetek mindig, minden korban akkor sodródnak örvénylő vizekre, amikor meginog, amikor veszélybe kerül az alapvető erkölcsi rend. Amikor az emberek egymás szemébe néznek, és ott csak gyanakvást, csak bizalmatlanságot látnak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Az erkölcsi rend nem valamiféle elvont szabályzat. Az erkölcsi rend egészen egyszerű és hétköznapi dolgokból áll össze. A rendőrről nem azt feltételezzük, hogy ellopja a pénzünket, hanem azt, hogy megvéd. Az orvosról nem azt gondoljuk, hogy megmérgez val amivel, hanem azt, hogy meggyógyít, a kőművestől nem arra számítunk, hogy szétveri a házunkat, hanem arra, hogy felépíti, és a miniszterelnök szavaiban nem kell kételkednünk, mert igazat mond. Erre a rendre, erre épül az, amit bizalomnak nevezünk, és ami n élkül semmilyen emberi közösség nem képes fennmaradni. Ami nélkül nincs társadalom, nincs demokrácia, nincs törvény, és nincs szabadság sem. Az alkotmányos, a politikai és a gazdasági válságok persze súlyos megpróbáltatást jelenthetnek minden nemzet számár a. De mindaddig biztonsággal kezelhetők, amíg az alapvető erkölcsi rend fel nem borul. Mert bármely felkavaró válság viharaiból csak úgy lehet kihajózni, ha az iránytűnket a közös erkölcsi rendből fakadó bizalomra helyezzük. Ha megbízhatunk abban, hogy a h ajó legénysége nem dob álmunkban a vízbe minket, nem fosztja ki a csomagjainkat, és a hajó kormányosa arrafelé vezeti a hajónkat, ahová a jegyünket megváltottuk. Emberi közösség csak a bizalom erejével képes összefogni, és csak a bizalom erejével képes a v álságok túléléséhez nélkülözhetetlen egységet megteremteni. Hogyan is lábalhatnánk ki a bajból, amelyikbe kerültünk? Hogyan tudnánk a történelem örvénylő vizein biztonsággal hajózni, ha nem tudunk egymás szemébe nézni, mert folytonosan kételkednünk egymás szavában, folytonosan gyanakodnunk kell egymás cselekedeteiben? Magyarországon most ez került veszélybe. Mert ahogy az ország legfőbb közjogi méltósága és erkölcsi tekintélye fogalmazott, morális válságot idézett elő a papíron még hivatalban lévő miniszte relnök. Ha ez így megy tovább, kedves Barátaim, a bizalmatlanság sűrű és nehéz köde mindent megül majd, a hazugság pókhálója mindent besző, a csalás, a megtévesztés megfertőzi hazánkat, legyengíti közösségeinket, és szétzilálja a kapcsolatainkat. Szomorú, egyszersmind igazán veszélyes az a jelen helyzetben, hogy akik egyszerű mozdulattal megoldhatnák ezt a morális válságot, akiknek módjukban állna elhárítani a veszélyt, nemet mondtak a válság megoldására, és a mai napon csapdába zárták Magyarországot. Tis ztelt Hölgyeim és Uraim! A szocialisták az önkormányzati választások után nemcsak arra kaptak lehetőséget, hogy megoldást kínáljanak a válságra, és ezzel némiképp javítsák azt, amit elrontottak, hanem arra is, hogy a saját hitelességüket megmentsék és újra teremtsék. Ezt a lehetőséget a mai napon az Országgyűlésben elszalasztották. Azzal, hogy a hazug, esküjét megszegő politikus mögé fölsorakoztak, magukra vállalták, letörölhetetlenül magukhoz kötötték a hazugságot. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hát mit gondo lnak? Mit gondolnak, mi történik majd? És ki fog hinni nekik, amikor legközelebb előállnak a javaslataikkal? Mit fognak mondani? Azt, hogy bízzon bennünk, mi garantáltan becsapjuk? Mi mindig bátran kiállunk a hazugságok és a hazug politikusok mellett?! Ti sztelt Hölgyeim és Uraim! Az igazi gondot számunkra persze nem a Magyar Szocialista Párt sorsa jelenti. Számunkra hazánk jövője a fontos. Csapdába került az ország, mert az emberek szembekerültek a kormánnyal. Vagyis a választók szembekerültek választott v ezetőikkel, s most teljes erőből egymásnak feszülnek. A miniszterelnök nem hallgat az emberekre, az emberek pedig nem hallgatnak és nem is fognak hallgatni a miniszterelnökre. Ez a helyzet nem vezet sehova, a következményei pedig beláthatatlanok: zuhanni f og a forint, szorult helyzetbe jutnak a devizahitelt felvett családok, a befektetők szedik a sátorfájukat és az egész magyar gazdaság megrendülhet. Mindezt miért? Azért, hogy egy hazug politikus néhány hétig vagy egykét hónapig még hatalmon maradjon. Ma f öláldozták az országot egy lebukott politikusért.