Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-29
19 Marosvásárhelyen nyílt meg tegnap a Kárpátmedencei Magyar Vállalkozók Fóruma, amelyen Szili Katalin, a magyar törvényhozás elnöke és Borbély László román te rületrendezési és közmunkálatügyi miniszter is részt vett. (Nyugati jelen) vissza Szili: hamarosan kiderül az igazság Bögözi Attila, Lokodi Imre "Szeretnénk, ha eg yüttműködésünkben a gazdaságpolitika, a gazdaságfejlesztés lenne a következő időszak egyik fő motívuma" - jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke. A politikus részt vett a Kárpátmedencei Magyar Vállalkozók Fórumán . "Négy éve működik a Kárpátmedencei képviselők fóruma, ennek szatellit rendezvényeként hoztuk létre a Kárpátmedencei gazdasági és vállalkozói fórumot, melynek előző ülésére Bécsben került sor" - magyarázta Szili Katalin. A fórumon elhangzott, hogy 590 vállalkozás van Erdélyben, amely magyarromán vegyes vállalkozásként működik, s márciusban létrejött egy közös gazdaságikereskedelmi kamara is. Azzal, hogy január 1től Románia az Unió teljes jogú tagja lesz, az együttműködést új pályára kell állítani, v élte Szili Katalin, aki üdvözölte Románia várható EUtagságát. Szerinte az egyik legfontosabb kérdés az infrastruktúrafejlesztés, és ezen belül az autópályaépítés. Ennek részleteiről a fórumon beszélt Borbély László területrendezési miniszter. A munkaer ő szabad mozgására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva a magyar házelnök reményét fejezte ki, hogy főként gazdaságpolitikai megfontolások lesznek azok, amik megalapozzák az erre vonatkozó magyar döntést. Borbély megerősítette, a novemberi románmagyar kormányülésen az RMDSZ kérni fogja: a magyar fél minél kevesebb, lehetőleg semmi megkötést ne alkalmazzon a romániai munkavállalókkal szemben. - Köztudottan romániai magyar szónoka is volt a Kossuthtéri tüntetésnek. Tőkés László püspök azt mondta az eme lvényen: "aki kurvának nevezi édes hazánkat, az nem maradhat hatalomban". Püspöki intelmeket nem szokás megfontolni? - Nem kívánom kommentálni Tőkés püspök Kossuth téri szereplését. Annyit mégis elmondanék, hogy önmagáért beszélt az a követelés, amit ők a Civil Iroda vezetőinek átadtak, amelyben az is szerepelt, hogy a püspök úr román állampolgár. Következésképp nem írhatta volna alá a petíciót. - Felröppent a sajtóban, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszédének megszellőztetésében önn ek is tevőleges szerepe volt... - Én kiadtam egy nyilatkozatot, ez egyszerűen szemenszedett hazugság. Azt gondolom, hogy most számunkra fontosabb az önkormányzati választás, azt követően pedig ha nem teszi meg más, magam fogom megtenni a szükséges lépéseke t, hogy kiderüljön az igazság, ki volt a valódi kiszivárogtató. - Ön akkor tud valamit... - Ezzel a kérdéssel most nem foglalkozom. Egyébként nem nekem kell magyarázkodni a történtekért, nagyon sajnálom, hogy ilyen előfordulhatott. Eddig is tisztességesen politizáltam, ezután is azt kívánom tenni. - Azt nyilatkozta a zavargások első éjszakáján, hogy elérkezett a politikai osztály halmazati büntetése, egy rakás megoldatlan kérdést több mint másfél évtizede évről évre halasztgatnak. Azt gondolja, hogy korm ányzati önkritikával leszerelhetik a társadalmi feszültséget? - Az utóbbi időkben én magam is számtalanszor hangoztattam, sokszor felvetettem az alkotmányozás kérdését, azt, hogy hajtsunk végre államháztartási és más reformokat, hiszen el kell végezze egy ország egy társadalom a nagy átalakításokat követő, úgynevezett finom hangolásokat. Szükséges, hiszen intézményrendszerében, az igazgatásban, a nagy társadalmi elosztórendszerekben, az államháztartásban nem tettük meg ezeket a lépéseket. Úgy tűnik, most eg yszerre sok minden került az asztalunkra, én nagyon remélem, hogy az önkormányzati választásokat követően ezek a kérdések lassan megoldódnak.