Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-29
13 Nem az identitás a lényeg Az 1994ben létrejött kisebbségi önkormányzatiság születésével egyidős az etnobiznisz fogalma. A nemzetietnikai kisebbségek reprezentá lására szánt grémiumok létrejöttének folyamatát ugyanis mindeddig egyfajta parttalanság jellemezte. Gyakorlatilag mindegyik szavazókorú állampolgár levoksolhatott bármelyik kisebbségre (sőt, akár az összesre is), függetlenül attól, hogy adott etnikumhoz tartozónak vallottae magát. Ugyanígy boldogboldogtalan lehetett egyszerre, párhuzamosan örmény, német, cigány stb. jelölt is. Abszurd helyzetek sokaságát eredményezte az imigyen rendelkező törvény. Kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy sokan csak a képvis előséggel járó tiszteletdíj, infrastruktúra, politikai karrier reményében, valós önazonosságtudat nélkül indultak és nyertek nemegyszer. Szigorú regisztráció Ezen a – kisebbségi vezetők, a legélesebben roma politikusok által bírált – áldatlan szituáció n kívánt változtatni a kisebbségi önkormányzati képviselő választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény, amely szerint kisebbségi választáson ezentúl csak az szavazhat, aki a helyileg regisztráltatva magát, nyilatkozatot tesz, hogy az adott “13 kisebbség egyikéhez tartozik”. A lépés jól láthatóan a “megélhetési kisebbségiek” szerepét próbálja kiküszöbölni, a jelöltek regisztrációja a választókénál is jóval szigorúbbnak tűni k. A hivatkozott jogszabály azt is kiköti, a kisebbségi jelöltnek – nyilatkozat szintjén legalábbis – ismernie kell “az adott kisebbségi közösség nyelvét, kultúráját, hagyományait”. De nem teljesen világos, hogy a fenti módosítás miként szolgálja ezt a c élt. Amennyiben valamely polgár személyazonosságáról, jövedelméről, családi állapotáról, állampolgárságáról tesz hatóság előtti nyilatkozatot, az államhatalomnak vannak eszközei a közlés valóságtartalmának ellenőrzésére. A nemzetinemzetiségi identitásnál más a helyzet, hazánkban de facto szabad identitásválasztás van, ha tetszik, mindenki annak vallja és tartja magát, aminek óhajtja. Kaltenbach Jenő viszont lapunknak nyilatkozva úgy látja: a kisebbségi közösséghez tartozásnak igenis vannak objektív krité riumai. Viszont szerinte is kétségtelen, hogy “ezeket a hatályos szabályozás szerint az állam, illetve annak szervei nem kérhetik számon”. Nyilvános felfedés Az országgyűlési biztos felfogása mentén ugyanis a kisebbségek számára “biztosítani kéne annak lehetőségét, hogy felléphessenek azokkal szemben, akik a visszaélés szándékával nyilvánvalóan nem a valós identitásuknak megfelelő nyilatkozatot tesznek”. Az ombudsmani jogértelmezés alapján “a kisebbségi törvény nem az identitás szabad megválasztásáról rendelkezik, hanem azt mondja ki, hogy valamely kisebbséghez való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. Nem arról van tehát szó, hogy az egyén tetszése szerint váltogathatja, mely kisebbségi közösséghez tarto zik. Valójában ahhoz van joga, hogy eldöntse: mások előtt is felfedi tényleges identitását, vagy sem.” Kaltenbach elmondása szerint a hozzá beérkezett panaszok azt bizonyítják, “hibás döntés volt a választási irodákra bízni a kisebbségi választói jegyzék összeállítását”. Mivel “a jegyzők nem tudtak érdemben fellépni azokkal szemben, akik nyilvánvalóan a visszaélés szándékával kérték felvételüket a jegyzékbe” – állítja az országgyűlési biztos. Nem ront, de nem is javít
