Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-21
5 A Jan Slota jelenség Csáky Pál Jan Slota személyéről is szólt. Kifejtette: a szlovák politikus a népesség 1012 százalékára tud hatással lenni, ugyanakkor e lismerte azt is, hogy lakosság majd duplája fogékony a kisebbségellenességre. Hozzátette: mindezek ellenére szó sincsen arról, hogy a szlovák társadalom nagy része magyarellenes lenne. Mint fogalmazott, számtalan szlovák ismerőse fejezte ki sajnálatát az elmúlt időszak incidensei miatt. Csáky aláhúzta: Jan Slota korábbi kijelentéseire a kormány nem reagált kellő eréllyel, ezért lettek bátrabbak a szélsőséges nézeteket vallók. A kialakult helyzet magyarázataként elmondta, hogy Szlovákiában a mai napig ni ncsen egységes álláspont arra, hogy mit is jelent szlováknak lenni. Mint fogalmazott, nem tudták magukat pozitívan definiálni, és ennek hiánya a mai napig nyomasztja az értelmiséget. A szlovák társadalom ezzel nehezen néz szembe, vagy inkább sehogy – fűzte hozzá. Így folytatta: a politikusok korábban a csehekhez képest, ma pedig a magyarokhoz képest definiálják magukat. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a mai szlovák demokraták sértésnek veszik, ha magyarellenességgel akarják őket összekapcsolni. Kitért Robert Fico felelősségére is. Mint mondta, Fico emelte fel Jan Slotát, aki így nemcsak a második legbefolyásosabb politikussá vált Szlovákiában, de pártja három minisztérium vezetését is megszerezte, közte az oktatásét is. Nem zárhatják le az ügyet Csá ky szerint az utolsó választás óta komoly változáson ment keresztül a társadalmi hangulat. Eluralkodott a bizonytalanság, az emberek az 199498 közötti állapotok visszatérésétől félnek – tette hozzá. Kiemelte: a nyitrai incidensen kívül az utóbbi időben má s magyar és roma ellenes események is történtek. Példaként említette néhány szélsőséges felszólalását, akik Kossuth rozsnyói szobra ellen tiltakoztak, Slotára hivatkozva, hogy Kossuth Lajos szlovákokat öltetett meg egykor. A nyitrai magyar lány megverés éről elmondta, hogy a kislányt mind a mai napig nem látta, de az eset több ellentmondást is tartalmaz. Mint rámutatott, a rendőrfőnök elmondása szerint 620 gyanúsítottat hallgattak ki, miközben fantomkép készült mindkét elkövetőről. Körítés, mellébeszélés és figyelemelterelés jellemzi a nyomozást – foglalta össze. Felhívta arra is a figyelmet, hogy hat rendőr próbálta rávenni a megvert magyar lányt, hogy vonja vissza vallomását. Miután a lány az MKP egyik jogász végzettségű politikusát kérte fel a védelemre a szlovákok politikai botrányt kívántak kreálni az ügyből – folytatta Csáky, aki hozzátette: mivel az MKP nem kívánja pártpolitikai üggyé változtatni az ügyet, ezért arra kérték a lányt, hogy egy szlovák nemzetiségű ügyvédre bízza ügyét. Végezetül aláhúzt a azt is, hogy a rendőrség nem zárhatja le a nyomozást, mert tisztázni kell a helyzetet. vissza Magyar emlékműveket gyaláztak meg Beregszászon Ungvár, 2006. szeptember 20 ., szerda (MTI) - Köztéri magyar szobrokat és emléktáblákat gyaláztak meg Beregszászon keddről szerdára virradó éjszaka. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők sötét színű fáradt olajjal öntötték le a többi között Petőfi Sándor és Szent István szobrát, Esze Tamás és Kölcsey Ferenc emléktábláját, valamint a helytörténeti múzeum - az egykori Bethlenkastély - falán elhelyezett emléktáblát a város központjában lévő Posta téren. A beregszászi polgármesteri hivatal, a helyi és megyei magyar szervezetek f eljelentést tettek a rendőrségen és az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál. Az ügyben megindult a nyomozás. vissza UMDSZnyilatkozat a magyarországi eseményekkel kapcsolatban Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2006. szeptember 20., szerda (MTI) - Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szerdán kiadott nyilatkozatában elítéli a Magyar Televízió épületének ostroma során tapasztalt féktelen és oktalan vandalizmust.