Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-21
6 A magyar szervezet nyilatkozata megálla pítja, hogy az UM DSZ a kezdetektől aggódó figyelemmel kísérte a mind feszültebbé váló magyarországi belpolitikai eseményeket. Az országos szervezet azonban úgy vélte, Magyarország belügyéről van szó, ezért nem kívánta sem értékelni, sem kommentálni az ottani történéseket. A közlemény hangsúlyozza: a Magyar Televízió székházának ostroma azonban feloldja az UMDSZt az önmaga számára tett hallgatási fogadalom alól. Az épület és az általa szimbolizált közmédium ugyanis a magyarság közös kincse, függetlenül attól, ki milyen politikai nézeteket vall, ki hol éli meg magyarságát - szögezi le az UMDSZ nyilatkozata. "Mélységesen elítéljük a féktelen és oktalan vandalizmust. Külön elszomorít bennünket, hogy egy összmagyar közintézmény ellen magyar lobogók alatt követtek el mer ényletet, hogy ugyancsak magyar lobogó alatt támadt magyar a magyarra" - áll a szövegben. Az UMDSZ nyilatkozata felteszi a kérdést: ha egymás között az anyaországban sem tudják békés eszközökkel meg- és feloldani a vitás kérdéseket, az ellentéteket, ho gyan lesznek képesek erélyesen és eredményesen fellépni akkor, ha valamelyik határon túli magyar közösséget kell megvédeniük a nemzetiségük okán őket ért atrocitásoktól? Például egy újabb vajdasági vagy felvidéki magyarverés esetén, vagy mint a legfrissebb kárpátaljai esetben, amikor Beregszászban nemzeti nagyjaink emléktábláit és szobrait gyalázzák meg egyetlen éjszaka alatt - fűzi hozzá a magyar szervezet. "Hisszük és valljuk: a jó magyar nem az, aki nemzeti zászlónk alatt törzúz, verekszik, hanem az , aki felelősséget érez a világ bármelyik táján élő honfitársáért, s a vitás kérdéseket nem az erő, hanem a bölcs döntések útján kívánja megoldani" - zárul az UMDSZ nyilatkozata. vissza OS - A Külügyminisztérium közleménye a beregszászi magyar emlékművek megrongálásával kapcsolatban Budapest, 2006. szeptember 20., szerda (OS) - A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma sajnálattal értesült arról, hogy ismeretlenek Beregszászon megrongálták a magyar kultúra kiemelkedő szem élyiségeit megörökítő köztéri művészeti alkotásokat és emlékműveket: Petőfi Sándor szobrát, az Esze Tamás és a Kölcsey Ferenc emléktáblát, illetve a Szent István szobrot. A hasonló esetek megakadályozása és az elkövetők felelősségre vonása érdekében un gvári főkonzulátusunk felvette a kapcsolatot az illetékes ukrajnai rendőri szervekkel, amelyek az ügyben nagy erőkkel megkezdték a nyomozást. Mátrai Zsuzsanna, s.k. helyettes szóvivő vissza Az EP szocialistái támogatják Gyurcsányt Népszabadság • Szőcs László • 2006. szeptember 21. Martin Schulz frakcióvezetővel az élen támogatásukról biztosították szerdán az Európai Parlament szocialista tagjai Gy urcsány Ferenc miniszterelnököt, s ezzel lényegében helybenhagyták, megerősítették Poul Nyrup Rasmussen európai szocialista párti elnök előző napi nyilatkozatát, amely szerint a kormányfő a legalkalmasabb személy a magyarországi reformok véghezvitelére. (E nnek előzménye: a konzervatív Európai Néppárt azonnali lemondásra szólította fel Gyurcsányt.) A felszólalok külön is kitértek Orbán Viktor Fideszelnöknek a zavargásokban játszott negatív szerepére - mondta lapunknak Enda McKay frakciótitkár. A Tabajdi Csaba vezette kilencfős európai parlamenti MSZPküldöttség egyébként már kedden szolidaritási nyilatkozatot adott ki. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a vasárnapi, svédországi választásokat elvesztő, s tíz nap múlva Ausztriáért küzdő európai szociali stáknak nem Magyarország most a legnagyobb gondja; a magyarügy szerdán a vártnál később került tárgyalásra. Az EP sajtószolgálata egyébként lapunkkal azt közölte: jogilag is kivitelezhetetlen lenne a Magyar Televízióba behatoló tüntetők követelése az EPké pviselők visszahívására. Az euroképviselők akkor is megtarthatják mandátumukat 2009 nyaráig, ha pártjuk kihátrál mögülük.