Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-19
13 A tömeg később is megrohamozta a televízió székházát. Kedd hajnalban negyed kettőkor a tüntetők közül többen a főbejáraton bejutottak az MTV épületé be. Lebontották a beléptetőkapukat, és az aulában több tucatnyian gyülekeztek. A tömeg folyamatosan nőtt, gyakorlatilag bárki kibe járhatott az épületbe, ahol a tüntetők erőszakkal ajtókat nyitottak ki, szabadrablásba kezdtek, törtekzúztak, s a TV2 jelen tése szerint a Híradó stúdiójába is behatoltak. Petíciójukat akarták felolvasni, ami nem sikerült, azt viszont átvette tőlük Kert Attila, az MTV hírigazgatója, aki arra kérte a demonstrálókat, hogy békésen hagyják el az intézményt. Rudi Zoltán, a Magyar T elevízió elnöke az egyik kereskedelmi televízióban korábban elmondta: az épületet hermetikusan lezárták, az Estében szereplő Juhász Ferenc MSZP alelnök, és Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője is az épületben rekedt. Később, miután a tüntetők behatol tak, a tévéseket evakuálták, s a köztelevízió megszakította adását. Hajnali háromnegyed háromkor Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője azt közölte, hogy a rendőrség visszafoglalja a Magyar Televízió székházát. Nem sokkal később a rendőrség a Nádor utca felől be is hatolt házba. Garamvölgyi László hozzátette: a rendőrök már az épületben vannak, céljuk az, hogy a székházban és az épület előtti téren is rendet teremtsenek. Sokan demonstráló egyébként már visszatért a Kossuth térre: az egész éjszaka kitartó mintegy félezer tüntetőhöz újabbak csatlakoztak. A szónokok továbbra is azt követelték, hogy mondjon le a kormány és „mondjon le az egész rendszer, mert már 60 éve hazudnak". A Szabadság téri erőszakos tüntetés kezdete után amúgy a televízió melletti utcá kban a tüntetők felgyújtottak több autót, köztük egy rendőrkocsit is. Sokan a több ezres tömegből folyamatosan támadták a rendőröket, Molotovkoktélokat is hajítottak közéjük. A környéken több száz macskakövet felszedtek, s azokat a rend őrei felé dobálták . Az égő autókról hajnalban, egy órakor átterjedtek a lángok a Magyar Televízió épületének előbb az egyik ablakára, majd az épület jobb szárnyának a főlépcsőtől 4050 méterre eső szakaszára. Az épületnek azon a részén az ablakokból sűrű fekete füst dőlt k i az ablakokból, a bútorok égtek. A tűzoltók sokáig a rendőri biztosításra vártak, majd megközelítették a helyszínt Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője közölte, a lángokat keddre virradóra, kevéssel 2 óra után fékezték meg. Kiemelte: a tűzoltók a z oltás során nem sérültek meg. A szóvivő visszautasította azokat a sajtóhíreket, hogy a rendőrség tömegoszlatásra kívánta felhasználni a tűzoltóautókat. Mint mondta, azért vonultak vissza korábban, mert a helyi tűzoltóparancsnok úgy ítélte meg, hogy köz vetlen életveszélyben vannak a munkatársai. Molnár Péter megismételte, hogy az éjfél előtt riasztott tűzoltók kezéből - miután eloltották az elsőként felgyújtott autókat - a tömeg kivette a tömlőt, és azzal próbáltak betörni a székházba. A Szabadság téren a tüntetők egy csoportja korábban lebontotta a szovjet emlékmű körüli kordont is. Kedd kora hajnalra a déli oldaláról leszedték a szovjet címert és a feliratot, a katonákat ábrázoló domborművet pedig leverték róla. Az obeliszket fehér festékkel leöntötték , vörössel lefújták, és különféle feliratok kerültek rá - például „Mondjon le Gyurcsány" és „Mocskos komcsik". Az emlékműre magyar lobogót és Árpádsávos zászlót tettek. (radio.hu) A Fidesz nem vesz részt a keddi parlamenti vitanapon Nem vesz részt a ked di parlamenti vitanapon a Fidesz - jelentette be a Magyar Televízió Az Este című műsorában hétfő este Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A vitanap egyik témája, szocialista javaslatra, a második Nemzeti Fejlesztési Terv. A másik téma a Gyurcsánykormány első száz napjának értékelése lett volna, de ezt a kezdeményezését a Fidesz visszavonta - közölte Navracsics Tibor. A frakcióvezető szerint azért, mert a kormány első száz napjáról „mindennél többet elmond ez a másfél nap". (mti) vissza MPSZ: nem megy a "házalás" Új Magyar Szó 2006. szeptember 19. Szerző: Cs. P. T.