Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-19
14 A Magyar Polgári Szövetségnek Bukarestben meggyűlt a baja a szervezet pártként történő bejegyzéséhez szükséges aláírásokkal. Az MPSZ sepsiszéki elnökét ől, Gazda Zoltántól megtudtuk: a Magyar Polgári Párt (MPP) számára már 28 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük a törvény által előírt 25 ezer helyett, ám Brassóban és Bukarestben még nem sikerült megszerezni a minimális hétszázhétszáz támogatást. "Bra ssó megyéért nem aggódunk, ám a fővárosban meggyűlt a bajunk. Bukarestben hivatalosan 5600 magyar él, de igen nehéz őket felkeresni" - számolt be az ÚMSZnek Gazda. Ezért a politikus a "házalás" helyett azt javasolta Szász Jenő MPSZelnöknek, tartsanak a b ukaresti Petőfi Házban lakossági fórumot, amelyre hívják meg Bayer Zsolt magyarországi publicistát is. "Tudom, hogy a fővárosban élő magyarság szomjazza a kultúrát, ezért színészként elszavalhatnék néhány verset is" - tette hozzá. Gazda Zoltán korábban az egyik napilapnak azt nyilatkozta: ha kell, néhány láda sörrel felkeresnek egy stadiont, hátha a labdarúgó mérkőzés nézőit italért cserében rá lehet bírni arra, támogassák aláírásukkal az MPSZt. "Természetesen vicceltem. Tudom azonban, hogy a román pártok is sokszor így járnak el" - jegyezte meg a sepsiszéki elnök. Gazda Zoltán megerősítette: korábban Traian Basescu államfő ígéretet tett Szász Jenőnek arra, hogy ha összegyűlnek az aláírások, személyesen szavatolja majd az MPP bejegyzését. "Az elnök tudja , hogy az MPSZ az RMDSZszel szemben őt támogatta a választásokkor. Elismerte: ennyivel tartozik nekünk" - magyarázta az ÚMSZnek a politikus. vissza RMDSZtámogatás, feltételekkel Új Magyar Szó 2006. szeptember 19. Az R MDSZ támogatja a Demokrata Pártot, hogy az EPP társult tagja lehessen, de a kisebbségi törvényre vonatkozó nézeteltéréseket nem hallgatja el az európai politikusok elől. Tegnap Brüsszelben ülésezett az Európai Néppárt 3. számú munkabizottsága, amely a pá rtszövetség tagsági kérdéseivel foglalkozik. Mint ismeretes: Romániából az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Néppárt társult tagja az EPPnek, a Demokrata Párt egy éve megfigyelői tagsággal rendelkezik, és már korábban is kérte, hogy lehessen társult tagja a szervezetnek. A munkabizottság többségében pozitívan értékelte a társulásra vonatkozó kérelmet, mondta el a brüsszeli gyűlésen jelen levő Nagy Zsolt. A távközlési és informatikai miniszter felszólalásában emlékeztette az európai politikusokat: annak elle nére, hogy a demokratákkal egy koalícióban dolgoznak és számos, a reformot elősegítő törvény született ebből az együttműködésből, a kisebbségi törvény vitája már lassan egy éve stagnál a Demokrata Párt gáncsoskodása miatt. A Kereszténydemokrata Néppárt kép viselője azt sérelmezte, hogy nem tudtak jó együttműködést kialakítani az Emil Boc vezette politikai alakulattal. A bizottság döntése szerint a Demokrata Pártnak rendeznie kell ezeket a gondokat, és ha sikerül, akkor társult tagja lehet az EPPnek. vissza Szakadár győzelem a népszavazáson Új Magyar Szó 2006. szeptember 19. Moldova tegnap közölte: nem ismeri el a szakadár Dnyeszter menti Köztársaságban tartott népszavazás eredményét. A választók elsöprő többsége - 97,1 száz aléka - szavazott a Dnyeszter menti Köztársaság 16 éve egyoldalúan kinyilvánított függetlenségére és az Oroszországgal való egyesülésére a vasárnap rendezett népszavazáson - közölte a választási bizottság. "Nem ismerjük el ezt a népszavazást. A tegnapi n ap semmit sem változtat meg. Ez a népszavazás a szakadárok vezetője, Igor Szmirnov által rendezett politikai tréfa" - közölte Andrei Stratan moldovai külügyminiszter. Stratan szerint Kisinyov demokratikus reformokat szeretne a Dnyesztermelléken, és a szak adárok Moldovába történő újbóli integrálását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap felszólította Moldovát és az oroszbarát szakadár köztársaságot, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.