Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-19
12 Kelemen Tamás, Kulcsár Andrea, Krónika Magyar – román miniszteri „kistalálkozó" [ 20060919 - 05:57:57 ] Magyar és román miniszterek jelenlétében nyitották meg hétfőn a tanévet a dévai Téglás Gábor Iskolában. Az ünnepségén jelen volt Lamperth Mónika, Magyarország önkormányzati és területfejlesztési minisztere, Borbély László középítkezési és területfejlesztési, valamint Winkler Gyula kereskedelmi és gazdasági megbízott miniszter. – Lamperth Mónika miniszterasszonnyal a két minisztérium közti kapcsolatról tárgyaltam – jelentette ki a Szabadságnak Borbély László miniszter. – A további két hónapban majd közösen készítjük elő a Budapesten, a közös őszi kormányülésen végleg esíthető területfejlesztési terveket. Ide tartozik a Tiszavízgyűjtő medence területrendezési tanulmányának elkészítése. Ilyen kezdeményezés már volt ugyan, de mindkét ország érdeke, hogy ez a kérdéskör hosszú távon rendeződjék. Úgy vélem, a területfejlesz tési koncepciót illetően nem csak Magyarországnak és Romániának kellene összehangolnia törekvéseit, hanem a Duna menti országoknak is azért, hogy jelentős EUpénzalapokat tudjunk lehívni. Fontos a kistérségi politikában való gondolkodás. Magyarországon öss zesen 163 ilyen, kistérségi régió működik. Romániában csak az új közigazgatási törvény szentesítette a kistérségi régió lehetőségét, ám ez nálunk még gyerekcipőben jár – közölte Borbély László. Ami a tavaly megnyílt – akkor még félkész állapotban levő – dévai iskolát illeti, amely Hunyad megye egyetlen magyar közép- és szakiskolai képzést nyújtó állami oktatási intézménye, Borbély kifejtette: – A szórványoktatás terén a dévai Téglás Gábor iskola fontos állomás, amelynek megvalósításához mind a magyar, min d a román kormány hozzávetőlegesen egyformán járult hozzá: magyar részről 300 millió forint, míg román részről 170.000 euró értékű befektetést valósítottunk meg. A négyszintes létesítmény bentlakásában és étkezdéjében még folynak a munkálatok, de ezek pár hónapon belül befejeződnek. Lamperth Mónika miniszter most meggyőződhetett: hogyan teljesült a tavalyi együttes kormányülésen memorandumba foglalt iskolaépítés ügye. A miniszter asszony a találkozón kifejtette: a magyar kormány a továbbiakban is segíteni k ívánja a határon túli magyar oktatás ügyét – fogalmazott Borbély László. Ezenkívül a tárgyaláson a felek megállapodtak abban, hogy a határon átnyúló turisztikai projekteket közösen készítik elő, ezzel ugyanis összehangoltan fejleszthetik a két ország ide genforgalmát. Ugyanakkor megegyeztek: kidolgoznak majd egy olyan együttműködési rendszert, amelyben a romániai szakemberek intézményesen is hozzáférhetnek ezekhez az ismeretekhez. Az RMDSZ is szeretné, hogy az önkormányzati és a kistérségi együttműködés te rületén Magyarország bemutassa az európai uniós források felhasználásában szerzett tapasztalatait. Lamperth Mónika arra is ígéretet tett, hogy a magyar fél átadja a panelfelújítási program során szerzett tapasztalatait, s az ezzel kapcsolatos valamennyi sz abályozást, dokumentumot. vissza Szabadság Forradalom Magyarországon? – A rendőrség visszafoglalta az MTVt [ 20060919 - 07:18:49 ] A Parlament előtt hétfőn folyamatosan nőtt a tiltakozók száma, késő este tízezren tün tettek Gyurcsány Ferenc távozását és új választások kiírását követelve. Innen a Szabadság térre vonultak több mint ezren, ahol ostromállapot alakult ki. Hétfő éjjel tizenegy óra tájban betörte a Magyar Televízió bejáratát a székházat ostromló tömeg. A szé kházba visszavonult rendőrök az épületen belülről előretörve először megállították a tömeg előrenyomulását: könnygázzal, aztán pedig több vízágyú bevetésével szorították le a lépcsőről a demonstrálókat. A tüntetők hátulról füttyel, éljenzéssel kísérték az akciót. Az aulát könnygáz borította, ahová az épület betört ablakain át folyamatosan záporoztak a kövek.