Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-02
5 A visegrádiak között is hátul az ország Magyar Nemzet 2006. szeptember 2. Szerző: Szabó Anna Utolsó helyen állunk a visegrádi országok felzárkózási menetr endjének sarokszámait illetően – derül ki az Ecostat Gazdaságelemző Intézet tegnap közzétett kiadványából, mely a magyar, lengyel, szlovák és cseh konvergenciaprogramokat hasonlítja össze. Sereghajtó pozícióban van Magyarország az államháztartási egyenlege t, az államadósságot és az inflációs rátát figyelembe véve egyaránt. Míg a GDParányos magyar államháztartási hiány idén 10,1 százalék, addig a szlovák, cseh és lengyel deficit 3,8 és 4,6 százalék között mozog. Nem jobb a helyzet az államadósság mértékének vizsgálatakor sem: a magyar a dat ugyanis az elkövetkezendő két évben meghaladja az össztermék hetven százalékát, a szlovák és cseh ráta viszont 36 – 38 százalék, a lengyeleké pedig 52 százalék, vagyis jóval a maastrichti kritériumokban meghatározott alatt van. Az Ecostat tegnap megjelen tetett elemzése jövő januárra 5,3 százalékos hazai inflációt prognosztizál, mely jóval magasabb arányú, mint a visegrádiak jövő évre tervezett, átlagos kétszázalékos pénzromlási üteme. A kiadvány hangsúlyozza a lengyel erőfeszítéseket a magas munkaerőkölts égek lefaragására, melyek a beruházásokat és a munkahelyteremtést serkentik. Szlovákia már tavaly november óta tagja az euró bevezetésének előszobájaként ismert ERM – II rendszernek, mivel teljesíteni tudta az államháztartási deficit lefaragását. Északi szom szédunk a 19 százalékos egységes személyi jövedelemadókulcs bevezetésével, az adóterhek jelentős csökkentésével, s az adórendszer leegyszerűsítésével hajtja végre a felzárkózást. A csehek költségvetési hiánya már két éve három százalék alatt van, 2008ra pedig az összes maastrichti kritériumot teljesítik. vissza Megszűnik? Megszűnünk? Erdély.ma [ 20060902 - 07:15:12 ] Forrás: Sylvester Lajos, Háromszék Megszűnik a határon túliak budapesti Márton Áron Szakkollégiuma. G yurcsány Ferenc bejelentette, hogy a belföldi gazdasági rendteremtés után tekintetét a nemzetpolitikai stratégiaváltás felé fordítja. Ennek jeleit a határon túliak kollégiumának megszűntetése előtt is érzékelhettük: megszűntették a Határon Túli Magyarok Hi vatalát, s ehelyett kétoldalú tárgyalásokon próbálják, az eddigi tapasztalatok szerint, egymás ellen is kijátszani a Trianon és az utána következők nyomában nyolcfelé bontott magyarságot. A Gyurcsány- s az ezt megelőző Medgyessykormányzás alatt a mai Mag yarország fokozatosan távolodott az „anyaság” fogalmához kapcsolható erkölcsi értékektől, milliók megdöbbenésére az anyaország mostohává romlott. A jelenlegi országvezetés képtelen érzékelni, hogy a nemzetmegtartó nyelvi, kulturális és lelki tényezők nem ( csak) fiskális és materiális kötődésűek, az együvé tartozás és együtt boldogulás beágyazottsága ennél mélyebb és sokrétűbb. A Márton Áron Szakkollégium megszűntetésével nem csak a másfél évtizedes múltra visszatekintő, másfél ezer határon túlról érkező di ák szállás- és tanulóhelye, hanem a magyar kollégiumi hagyományoknak megfelelő, a szellemi és a nemzeti kultúra otthonát számolják fel. Ennek az intézménycsoportnak az átsorolása a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézethez a MÁSZnak Szegeden, Debrecenb en és Pécsett is vannak fiókintézetei , egy rendkívül bonyolult szerkezetű és sajátos oktatási, nevelési és didaktikai szakmunkát végző intézeti együttes beolvasztása egy alapjában véve más arculatú intézménybe, nem csupán a kialakult hagyományokat leromb oló következményekkel jár, hanem otthontalanná teszi, véglegesen az „anyátlanság" érzése és megélése felé szorítja a határon túli fiatalokat. Nem fölösleges tudni, hogy a jelenlegi Balassi Bálint Intézet, amely a maga nemében és jelenlegi struktúrájában a magyar kultúra ápolásában és terjesztésében fontos szerepet tölt be, négy évvel ezelőtt jött létre. Jogelődje Magyar Nyelvi Intézetként és Nemzetközi Hungarológiai Központként működött, a világ minden tájáról érkező fiatalok nyelvi előkészítését vállalta.