Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-14
26 kifejezetten durvák voltak vele a kapitányság on, fenyegetően léptek fel vele szemben, és mindenáron arra akarták rávenni, vallja azt, hogy hazudott. Az interjúban Malina Hedvig felidézte az augusztus 25én Nyitrán történteket. Eszerint reggel, amikor vizsgázni indult az egyetemre, magyarul igazította útba egy magyar rendszámú gépkocsi utasait, s támadói ezt hallva estek neki. Története e ponton különbözik a korábbi híradásoktól, melyek szerint a lány mobiltelefonon beszélt, és ezt hallotta meg a két suhanc. A rendőrök azzal akarták bizonyítani, hogy M alina Hedvig hazudott, hogy az ő nyálmintája volt azon a borítékon, melyben visszaküldték neki elrabolt iratait és a karóráját. Ezt a lány az interjúban azzal magyarázta meg, hogy a bélyeg levált a borítékról és ő maga nyálazta meg, majd ragasztotta vissza , mielőtt a borítékot bevitte volna a rendőrségre. Arra a vádra, amely szerint nem is volt rajta annyi sérülés, mint amennyiről először szó volt, azt felelte, hogy sérüléseinek vizsgálatára csak viszonylag hosszabb idő után került sor, amikor ezek egy rész e már begyógyult. Elmondta, hogy először több mindenre nem emlékezett - mert felejteni akart - ám később egy pszichológus segítségével fel tudta idézni a történteket. Végül megismételte, hogy igazat mondott és kész magát alávetni bármely vizsgálatnak. Nem a Lidové Noviny vagy más médium, hanem a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) belépése a kormányba és a párt elnökének nyilatkozatai okozták az új szlovák kormány problémáit külföldön - állítja a Lidové Noviny című konzervatív cseh lap, amely szerdán " Fico eltereli a figyelmet" című szerkesztőségi állásfoglalásban utasította vissza Robert Fico szlovák kormányfőnek az újsággal szemben megfogalmazott vádjait. vissza A külpolitikai sajtóvitáról Népszava 2006. szeptember 1 4. Szerző: Dérer Miklós A választások után - a kampányban gyakorlatilag nem szerepelt a külpolitika - elemzések hulláma borította el a sajtót a magyar külpolitikáról és diplomáciáról, elsősorban egy új külpolitikai stratégia kialakításának igényével. Nem arról van szó, hogy a külpolitikai szakma is elérkezettnek látja az időt az általános kormányzati reformtörekvések és reformkényszerek meglovagolására. Az ok alapvetőbb: tényleg megváltoztak a külpolitizálás feltételei, NATO és Európai Uniós tagságunk nagy részt kiüresítette, illetve beteljesítette a sokat emlegetett hármas prioritást ( euroatlanti csatlakozás, jószomszédsági politika, a magyar kisebbségek iránti felelősség ) és most talán végre lehetőség van egy alapos koncepcionális újragondolásra. A publ ikációs dömping többrétegű, jelezve az elmaradt viták következtében viszonylag rövid időn belül megoldandó feladatok nagyságát. Érinti a nemzeti érdekeket, illetve azok tisztázatlanságának régóta vajúdó biktatóit, a külpolitika elméleti és gyakorlati megal apozását, a stratégia vagy doktrina vagykoncepció elválasztható és egybefonódó kérdéseit, a külügyminisztérium és a diplomácia teljesítményét, a személyi kérdéseket - gyakran összemosva különböző minőségeket. Nem igazi vitáról van szó, leginkább nem állás pontok csapnak össze, hanem az eddigi és jelenlegi teljesítmény erőteljes kritikája ötvöződik a változtatás igényével, miközben kevés a konkrét javaslat. A "vita" ugyanakkor szerencsés módon nem pártpolitikai indíttatású, a kritika nem pártalapú, ami jelzi , hogy legalább a változások szükségességében többékevésbé egyetértés van. A diszkusszió akkor vált érdemivé, amikor Balázs Péter volt uniós biztosunk és Gyarmati István, a Demokrácia Központ vezetője is megszólalt, és mind a miniszterelnök, mind az új és "nem szakmabeli" miniszter változásokat támogató elképzelései tudatosultak A vita sajnálatosan jellemző sajátossága, hogy abból teljesen hiányoznak a külügyeket jelenleg intéző szervezetek és személyek - nevezetesen a Külügyminisztérium és apparátusa - s zempontjai és szakmai ( nem politikai ! ) érvelései. Remélhetőleg ebben nem az abból fakadó frusztráció játssza a fő szerepet, hogy az írások nem tekintik többé a külpolitikát sikerágazatnak, sem a külügyminisztériumot a külpolitika elsődleges és legfontos abb színterének. (Általánosnak mondható az elemzők vélekedése, hogy a külpolitikát a miniszterelnök csinálja, a közelmúltban végrehajtott szerkezeti és személyi változások ezt erősítik.) Új szereplőket említenek, más tárcákat, civil szervezeteket, vállalat okat és a közvélemény erejét. Az írások főbb üzenetei eléggé lehangoló képet festenek a közelmúlt és a jelen magyar külpolitikájáról. Úgy vélik, túlságosan óvatos, szürke és követő jellegű, hiányzik belőle a kezdeményezőkészség, nem vállalja a konfliktuso kat, viszonzatlan gesztusokat tesz partnereinek, és egyfajta jófiús megfelelési kényszer jellemzi. A majdhogynem általános vélekedés szerint a külpolitikacsinálás túlságosan elitjellegű, zárt világ; hiányoznak az érdemi és tisztázó viták, az azokat lebony olító fórumok; nincs párbeszéd a politika, az igazgatás és a társadalom között; nemcsak a társadalom, hanem az információhiányban szenvedő szakma sincs bevonva a döntések
