Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-06
28 században a zsidó k négy esküdttel, két gondnokkal, egy bíróval irányított kisebbségi önkormányzatban éltek. S a vegyes lakosságú helységekben a vallási vagy az etnikai megoszlás arányát követően váltották az egyik vagy másik népcsoporthoz tartozó bírók egymást; az esküdtek et is több helyen az arányszámnak megfelelően választották. Baját a XVII. században kis és nagy tanács vezette. A kis tanács tizenkét esküdtjéből négy magyar, négy német és négy rác tanácsos volt; a nagy tanács 24 tanácsosa közül nyolc magyar, nyolc német, nyolc rác volt. Siklóson a feljegyzett 80 bíróból négy szerb volt, tizennégy német és kilenc horvát. Békéscsabán a lakosság 17 százaléka volt csak katolikus, ezért minden hetedik évben katolikus bírót választottak. Kolozsváron a szászok és a magyarok közö tti viszálykodások lecsillapítására 1458ban Szilágyi Mihály kormányzó elrendelte, hogy a száztagú tanácsban a szászok és a magyarok ötvenötven taggal képviseltessék magukat. Ők válasszanak maguk közül tizenkét esküdtet és bírót. Az esküdtek közé hat magy art és hat szász polgárt válasszanak, a bíró pedig évente változzon; magyar vagy szász legyen. A város bármiféle jövedelmeit a magyarok és a szászok egyenlően használhassák. E megállapodást 1468ban Mátyás király némi módosítással – Buda város példájára hi vatkozva – is megerősítette, és kiváltságlevélben rögzítette. A teherviselés egyenlőségét célozta azon intézkedése, miszerint a száztagú nagy tanács tagjai közül tizenkét magyar és tizenkét szász készíti el az adónyilvántartást. E szokás 1848ig érvényben maradt. Az erdélyi örmény városok kiváltságlevelében nemcsak az önigazgatásra való joguk, hanem az örmény nyelv szabadsága is benne van. 1868ban Európában először fogalmaztunk meg nyelvtörvényt – nemzetiségi törvény néven – , amely lehetővé tette a kisebbs égi nyelv szabad hivatali használatát mindenütt, ahol a nemzetiségek száma elérte a lakosság húsz százalékát. A jegyzőnek vizsgáznia kellett az adott helységben használatos nyelvekből, s a kormányhivatalokban is el kellett fogadni a kisebbségi nyelveken fo galmazott beadványokat. A horvátok társországi státust kaptak, a románok, szerbek önálló egyházszervezetet, iskolarendszerük fenntartását az állam támogatta, papjaik, tanítóik fizetését az állam biztosította stb. Arthur Griffith, a Sinn Féin alapítója egye nesen követendőnek ajánlotta Anglia számára a magyar kisebbségpolitikát. A nemzetiségek azonban kevesellték, mert ők a szászokéhoz és a horvátokéhoz hasonló területi autonómiát követeltek. Vagyis kollektív jogokat, amelyeket mai napig nyíltan sem az Európa i Unió, sem a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság nem ismer el. Egyébként Trianon belénk nevelt bűntudata miatt szóltak egy felvidékire a minap egy lakossági gyűlésen: „Te hallgass, mert te szlovák vagy!” És emiatt tépték ki a magyar zászlót az egyik s ashegyi ház oromzatáról és dobták a fenyők alá március 15én. Ezért nem állnak ki az anyaország balliberális külügyesei Kovács Lászlótól SzentIványin át Göncz Kingáig tizenhat éve. Ők ugyanúgy nem tanulták az iskolában, hogy hazánk ismerte el először a k ollektív jogokat a szász autonómiával 1224ben, mint a mai nemzedékek sem tanulják – még a leendő diplomaták sem! (E kényszertől hajtva írtam meg mindezt részletesen az Autonómiatípusok Magyarországon és Európában című könyvemben.) Az autonómia szóról soka n beszélnek, de tartalma, úgy tűnik, még az arról beszélő politikusok számára sem mindig világos. Legutóbb egy vajdasági újságíró aggódott a területi autonómia követelésétől, féltve a szórványban élőket a magukra maradásuktól… Valóban fontos lenne, hogy ma gyar kormányzati koncepció is készüljön e kérdésben, azonban ahhoz szükséges tisztázni néhány alaptételt. A területi autonómia egy 7080 százalékában egy etnikum által lakott térségben önálló közigazgatással, adóbevételekkel, parlamenttel, annak felelős ko rmánnyal, saját rendőrséggel, leadott miniszteri tárcákkal (kivéve általában a külügyet, a nemzetbiztonságot és a hadügyet) gazdasági és kulturális megerősödést jelent. A szórványban élő nemzetcsoport „anyaországaként”, védőernyőjeként őrködik a szórvány k ulturális autonómiáját kiegészítő erős helyi önkormányzatok önállósága és a helyben vagy adott régióban használt anyanyelv szabadsága fölött. Megvalósítható lenne a mai Szlovákia déli részén összefüggő sávban élő magyar települések egy régióba szervezéséve l, továbbá a Székelyföldön az EUtagországokban lévő modellek kombinációja alapján. (Lásd a déltiroli, skót, katalán, Alandszigeti, korzikai közigazgatást, de területi autonómiával bírtak a székelyek, szászok, horvátok Magyarországon a múltban.) Ez a mod ell természetesen abszolút megfelel az Európai Unió demokráciáról vallott felfogásának. Eszerint minden ügyet a maga szintjén kell elintézni, akkor az emberek magukénak érzik a kormányzatot, ha helyi szinten az ő részvételükkel intéződnek az ügyek (szubszi diaritás elve). A kulturális autonómia vagy a személyi elvű autonómia alatt lényegében azt értik, hogy az adott népcsoport, kisebbség a befizetett adói ellenértékeként rendelkezzen anyanyelvi oktatási rendszerrel az óvodától az egyetemig, beleértve termész etesen az anyanyelvi szakoktatást és a kulturális intézményeket (színház, kulturális egyesületek, kiadók támogatása stb.). Mivel a kisebbséghez tartozók ugyanolyan adófizetők, mint a többségi nemzethez tartozók, e jog megtagadása végül is hátrányos helyzet be hozza őket az államnyelvet anyanyelvként beszélőkkel szemben, tehát egyéni szabadságjogaikban diszkriminálja a kisebbségben élőket. (A Magyar Királyságban állami
