Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-28
15 A felvidéki magyarok számára evidencia, hog y a helyzet azóta mérgesedett el ennyire, amióta a Robert Fico vezette kormányban miniszterelnökhelyettesként helyet kapott a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Ján Slota is. Érzékelte ezt a Magyar Koalíció Pártja, amely éppen a péntek reggeli órákban a dott ki egy közleményt, miszerint az illetékeseknek mihamarabb fel kellene lépniük, „mielőtt az első pofon elcsattanna”. Magyar mongoltatárok Az említett pofonok aztán valóban elcsattantak. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Ján Packa országos rendőrka pitány szerint az ügyben speciális alakulatok segítségét is felhasználják majd. A helyzet azonban másfajta értelemben is súlyos, mert csupán a parlamenti pártok ítélték el fenntartások nélkül a brutális támadást Meciartól Dzurindáig – természetesen az SNS kivételével. Idézzük fel például Dusan Caplovic kisebbségi politikáért felelős kormányalelnök dodonai szavait: „Kormányfőhelyettesként muszáj elhatárolódnom az ilyen szélsőséges cselekedetektől.” Az SNS részéről pedig először Rafael Rafaj képviselő, korá bbi pártszóvivő reagált a történésekre: „Az SNS elhatárolódik az MKP terrorista módszereitől, mert a magyar párt a szlovákiai kisebbségeket és a szlovák politikai szereplőket túszként használja saját irredenta céljainak eléréséhez” – világos beszéd. A párt elnöke, Ján Slota sem finomított sokat az elhangzottakon: „Elítélek mindenfajta tettlegességet, beszéljen bár az az ember mongolul vagy magyarul.” Eszter szerencsére segít a szövegértelmezésben: „Neki a kettő egy és ugyanaz: a magyarokat rendszeresen mong oltatárokként emlegeti.” Miközben Dunaszerdahelyre tartunk, akad időnk átlapozni a szlovákiai napilapok szombati lapszámait. A hátsó ülésen Laci (Eszter barátja, kockázatelemző) hüledezik. A Novy Cas nevű szlovák bulvárlap a „Rettenet Nyitrán – Hedviget a magyar nyelv miatt verték meg” – címlappal indít. A lap a 23. oldalt teljes egészében Hedvig esetének szenteli, a szerkesztők azonban egy keretes anyagban ismét bemutatják a Fradiszurkolók transzparenseit, a sokat mondó „Ez nem volt bűncselekmény?” cím mel. Ennél csak az éri nagyobb meglepetésként a társaságot, hogy a kormányközeli Pravda a címlapon még csak említést sem tesz a magyarverésről, az Atlantisz űrrepülőgép tervezett útját, valamint a II. Ramszesz fáraó szobrát elemző cikkek viszont felférte k a nyitólapra. A második oldalon egy cikk mégis megemlíti az esetet, „Délen nő a feszültség” címmel. Aztán egy pillantás a jobbközép SME címlapjára: „A szélsőségesek mindkét oldalon belelendültek”. Aztán valami furcsa letargia, egészen a dunaszerdahelyi f ocipályáig, a feszültséget ott mindenki levezetheti. Ki így, ki úgy. „Nos, kedves Fradi, Honvéd, Újpest- és lelátókon üzengető egyéb drukkerek, Isten barmai, a helyzet nem ilyen egyszerű. Hogy egyik héten felmutattok valamit, aztán megnézitek a híradók ban, mit tud felmutatni jövő héten az ellenfél. Ez nem klubháború, a magatok szórakoztatására kiötölt kis játék túllépi a stadionok falait, szlovák testvéreitek nem transzparensre, hanem összevert magyar egyetemista lány hátára firkálják a nektek küldött ü zenetet!” – kezdi publicisztikáját Holop Zsolt a pozsonyi Új Szó szombati számában. Az írás hűen tükrözi a szlovákiai magyarokban kavargó indulatokat. Úgy érzik, Szlovákiában jelen pillanatban senki sem tudja megvédeni őket, az említett magyarországi vál aszreakciók pedig csak olajat öntenek a tűzre. „Ezek nem gondolnak bele, hogy a transzparenseikkel kizárólag nekünk ártanak” – fogalmaz futballpartnerünk, az egyébként Fradiszurkoló Zoli. Aztán mond mást is, de az nem idézhető. Sokan félnek Magyarorszá gról nézve talán banálisnak és patetikusnak tűnhet az a közhelyszerűen hangzó kijelentés, hogy a „szlovákiai magyarok félnek”. Eszter, Laci, Zoli és még sokan mások vélhetően nem félnek, de a Nyitrán megtámadott lány példája sokakban valóban félelmet válth atott ki. A pénteki támadás után Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt hetekben több hasonló eset is történt: Párkányban például egy kocsmában tört ki verekedés, mert valaki