Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-19
10 – Nem látok. A forradalom ötvenedik évfordulójának jelentősége indokolttá teszi, hogy az idén március 15. és október 23. legyen a legmagasabb kitünte tések adományozásának napja, amelyre egyébként a törvény évi két alkalmat ír elő. – A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára készülve azt kérte minden érintettől, hogy október 23án egységesen ünneplő nemzet képét mutassuk a világnak. E z jogos igény, csakhogy 1848cal ellentétben 1956 máig érzelmi viharokat kavar. – Március 15. akkor lett igazán nemzeti ünnep, amikor a XIX. század végén a forradalom kortársait felváltotta egy új generáció. Mostanában sokat gondolok egy festményre, a nagy bányai iskolához tartozó Réti István művére, a Honvédtemetésre. Megrázó kép: megtört, öreg, szomorú emberek viszik a tépett, kifakult negyvennyolcas zászlót. Olyan emberek, akik a szabadságharcban való részvételük miatt kimaradtak a későbbi fellendülésből. Ugyanakkor ez az a kor, amikor majdnem minden településen Kossuth Lajos utca lett a főutca neve, és „a köz adakozásából” egymás után emelték a Kossuthszobrokat… Az új nemzedék tagjai saját érzéseiknek találtak alapot az ötven évvel korábbi forradalomban és szabadságharcban. Ők foglalták kánonba március 15. immár örök érvényű jeleneteit és szerepeit. Hasonló generációváltást élünk meg az ötvenhatos forradalom kapcsán. Az utolsó olyan nemzedék tagja vagyok én is, amelyik tudatosan élte meg ötvenhatot. Ezért a forradalom számomra személyes ügy, személyes emlék. Még köztünk vannak azok, akiknek az életét tönkretette a forradalmat követő megtorlás, s akiknek a sérelmeit az állam 16 éve próbálja orvosolni. Az elveszett éveket azonban semmilyen rehabilitálás, jár adék, kitüntetés nem képes visszaadni. Van az évfordulónak egy másik fontos szempontja is. Meg kell értenünk, hogy ’56 nem csak a miénk. Nem egy államfő lelkesen mesélt arról, mit jelentett számára a magyar forradalom. Ők az akkori fiatalságukra és lelkese désükre is emlékeznek velünk. S nemcsak az elnökök, hanem bizonyosan népük is felidézi az együttérzést, a menekültek befogadását. Azt is, hogy a forradalommal s különösen annak kegyetlen leverésével leesett a hályog számos nyugati baloldali szeméről, végre tisztán látták a szovjet kommunizmus valódi természetét. Forradalmunknak a szó szoros értelmében világtörténelmi jelentősége volt. Az ötvenedik évfordulón a világgal együtt való emlékezés számomra egy szertartás. Mindenkinek joga van külön ünnepelni, kife jezni, hogy mit gondol a forradalomról és a mai politikai helyzetről. De legyen egy hely és egy pillanat, amikor mindezt félretesszük, s úgy viselkedünk, mintha templomban lennénk. Ekkor és itt együtt lesz a világ Magyarországgal, és azt szeretném, ha mind en ötvenhatos és az egész ország képviseltetné magát. A nyáron Poznanban voltam, az ottani ötvenhatos felkelés 50. évfordulóján. Ott is vannak politikai ellentétek, de a résztvevők együtt voltak három órán át, ismét átélték az ötven évvel ezelőtti egységet . Erre nekünk is képesnek kell lennünk. Ismét sokszor látjuk majd az októberi felvételeket. A tüntető tömeget, az arcokat. Nem a gyűlölet, hanem a felszabadult öröm tükröződött az arcokon. Azt az érzést, amelyet én is átéltem azokban a napokban, kellene mo st felidéznünk. – Meggyőző, ahogy a közös ünneplésről beszél, de például Wittner Mária álláspontja is érthető, aki nem tudja összeegyeztetni a lelkiismeretével, hogy egykori halálraítéltként együtt legyen az ünnepen azokkal, akiket a forradalmat eltiprók ö rököseinek tart. Hogyan szeretné meggyőzni őt és társait? – Minden ötvenhatos szervezetet tárgyalásra hívok. Megpróbálom megértetni velük, hogy mit és miért szeretnék közösen ünnepelni. Ennél többet nem tehetek. A pártokat is hívom, mert nem folytatható az a szokás, hogy az állami megemlékezéseken rendre nincs ott a mindenkori ellenzék. Fontosnak tartom, hogy a határon túliak és az ötvenhatos emigráció is képviseltesse magát az ünnepségen. És alapvető elvárás, hogy ’56 résztvevői ne csak a maguk rendezvénye in, hanem az állami ünnepségeken is beszéljenek. vissza Keresztmetszet - Tempfli József nagyváradi püspök első munkakönyvi bejegyzéséről, Mercurius szobráról és a jótékony viharról Magyar Nemzet 2006. augusztus 19. Szerző: L õcsei Gabriella Biharváradon Szent István király alapította azt a püspökséget, amelyet a nagyváradi egyházmegye elődjének tekintenek. Amikor ugyanis feldúlták a besenyők, Szent László király az általa igen kedvelt Váradra helyezte át. A magyar államiság első századában élt két legjelentősebb uralkodó, István és László szellemét igyekeznek újjáéleszteni Nagyváradon. Tempfli József, az egyházmegye nyolcvanegyedik püspöke szerint e nagy elődöktől a megbocsátást volna a legfontosabb megtanulnunk. Szent Istvá n ünnepnapja előtt erről is beszélgettünk a hetvenhatodik életévében levő főpappal, akinek megbízatását nemrég hosszabbította meg a pápa. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai közül többen is nemrég töltöttük be a 75. életévünket. Volt, akinek egy évre meghosszabbította Benedek pápa a püspöki megbízatását. Nekem azt írta a szentatya, egy évig úgy
