Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-02
6 Markó Bélával való találkozásáról Tőkés László a Reggeli Újságnak kifejtette: Tusnádfürdőn tulajdonképpen nem került sor beszélgetésre, csak közös fellépésre. Mindketten egyegy előadás t tartottak, és mindketten reagálhattak a másik fél kijelentéseire. Ezt követően a hallgatóság tette fel kérdéseit, amelyre váltakozva kellett válaszolniuk. „Látszólag mindenben egyetértettünk. Egyetértettünk abban, hogy szükség van párbeszédre, hogy szüks ég van autonómiára. Markó Béla a székelyföldi területi autonómia mellett is síkra szállt. Verbális szinten tehát teljes volt az egyetértés. De csupán verbális szinten, mert én arra is rámutattam, hogy 1996 után, a románmagyar alapszerződés megkötése, ille tve az RMDSZ kormányra lépése óta a szövetség tudatosan ejti az önrendelkezés ügyét. Egy olyan paktumpolitika révén, amelynek titkos részei is vannak. Az RMDSZ tehát bizonyos előnyök, részjogok, káderprivilégiumok fejében hallgatólagosan jegelte az autonóm iáért való harcot. Mivel a puding próbája az evés, ki kell várnunk, hogy Markó verbális megnyilatkozásaiból mi valósul meg. Lesze például közös fellépés Brüsszelben az autonómiáért? Javasoltam ugyanis, jöjjön velünk, egyházi emberekkel és a civil szerveze tek képviselőivel. Azt mondta, lehet róla szó. A brüsszeli utat szeptember elejére tervezi az EMNT” – közölte kérdésünkre Tőkés László. Úgy vélte, előadásában nagyon súlyos kritikák, vádak szerepeltek, ám az RMDSZelnöke nem reagált rájuk. Valószínűleg nem kívánt konfrontálódni. A hazugságok nem szorulnak országhatárok közé Tőkés László a Jó reggelt, Erdély! című, Tusnádfürdőn napvilágot látott dokumentumra is kitért. Az okmány a politikai hazugságról szól, és a Jó reggelt, Magyarország! című Fideszkiá ltvány mintájára született meg. Szerzői ezt nem szégyellik, mert úgy érzik, a benne taglalt jelenség nem szorítható országhatárok közé. Az EMNTelnök ennek kapcsán jelezte: ugyanattól szenved az összes posztkommunista állam és társadalom, az országhatárok különböző részein, oldalain élő magyarok. „Gondoljunk a szegény felvidéki magyarokra, akiket azzal vádolnak a szlovák nacionalisták, hogy elmagyarosítják a szlovákokat. Ennél szemenszedettebb iskolapéldája a politikai hazugságnak – amit még a nyugati sajt óban is propagálnak – nincsen” – vázolta Tőkés László. Akár végzetes is lehet Tusnádfürdőn az is elhangzott, hogy az RMDSZ tucatnyi prioritást jelentő ügyben vallott kudarcot. A politikus aláhúzta: az autonómiát illetően a romániai magyar közösség ross zabbul áll, mint tizenöt éve, a szövetségnek a Bolyaiegyetem visszaállítása tekintetében sem sikerült semmit tennie, a most készülő kisebbségügyi jogszabály pedig egyenesen az RMDSZ kudarca. A szervezet az egyházügyi törvényt sem volt képes akként elfogad tatni, hogy az egyházak minimális igényeit kielégítse. „Mi már az anyanyelvi jogoknak is örvendünk, jóllehet ezeket akkor is megkapnánk, ha az RMDSZ nem lenne kormányon. Olyan célokért küzdünk, amelyekért nem szükséges politikailag korrumpálódni, elvtelen alkukat kötni. A lényeg az: a politikai hazugság rendkívül veszélyes műfaj. Márpedig ha Magyarországon veszélyes, akkor nálunk akár végzetes is lehet” – sommázott Tőkés László. vissza Megtagadott emigráció? Bécsi Napló 200 6. júliusaugusztus A létszám nem pontosítható, de valószínűsíthetjük, hogy a második világháború befejezése és 1990 között, milliós nagyságrendű volt azoknak a száma, akik zömmel politikai indítékkal hagyták el a két bécsi döntéssel „gyarapodott”, illetv e a jelenlegi Magyarország területét. Említést érdemel továbbá, hogy jelentős azon magyar nemzetiségű személyeknek a száma is, akik ez idő alatt az úgynevezett „utódállamokból” menekültek, vagy vándoroltak ki a szabad világba. Az 1990 előtti magyar hatalmi rendszer ellenségképében kiemelt helyet kapott a politikai emigráció, amellyel szemben az alapállás nem, csupán a „leküzdés” módszerei változtak. A teljes elutasítást a hetvenes évektől a kapcsolatkeresésnek nevezett fellazítás váltotta fel, amely mindene kelőtt azt szolgálta, hogy a kölcsönügyletek döntési szintjein kiegyezésre, konvergenciára kész, „liberális” magyar állam képét lehessen megjeleníteni. A Kádárrendszer ehhez komoly segítséget kapott azon „idegenbe szakadt hazánkfiaitól”, akik időről időre , vagy véglegesen hazatérhettek, és különböző előnyök fejében, hangos elismeréssel szóltak az itthoni állapotokról. Az emigráció következetes része azonban kritikáját fenntartva, továbbra is kerülte a „létező szocializmus” rendszerével való érintkezést. To vábbá, komoly és lelkes várakozással,
