Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-12
14 frusztrálva állandóan ilyesfajta mon datokkal kezdi: „Sajnálom, hogy be vagyunk szorítva ebbe az ötvenöt percbe”, vagy „ránézek a szervezőkre, vane még időnk”. Ráadásul Göncz Kinga szemmel láthatólag nem is igen tud mit kezdeni a rejtélyesen mosolygó politológus kérdéseknek álcázott monológj aival. Akkor is némi zavar tükröződik rajta, amikor Kéri arra ösztökéli, hogy vegye sorra Magyarország szomszédjait, és részletesen fejtse ki a teendőket. Inkább általánosságokba bocsátkozik, de ez rendjén is van, igazán meghitt, szűk körű társaságba csöpp ent. A sátorban kéttucatnyian lehetünk, a jelenlévők felét személyesen ismerem a Külügyminisztériumból és a különböző sajtótájékoztatókról. Az ötvenöt perc elrepül, szó esik arról, hogy Szlovákiát szeretni kell, hogy India feljövőben van, hogy az uniós kap csolatrendszer igen fontos, s hogy – legalábbis Kéri szerint – a Trianonsokk még kéthárom nemzedékre kihat majd. Elnézést, ha kifelejtettem valamit. Mármár éppen elbóbiskolok a nagy melegben, amikor vicces jelenetre leszek figyelmes. – Sajnos, nincs töb b időnk, lassan befejezzük. Ilyen típusú fórumokra van szükség – hadonászik Kéri. – Varázstalanítani kell a külpolitikát, és el kell vinni az embereknek, hogy tessék, ez a tiétek, az egész országé. Nem egy szűk brancs magánügyéről van szó. – Pontosan így v an – tekint ki közönségére Göncz Kinga. – De tudod, Laci, valamit kifelejtettünk. Nem beszéltünk Magyarország globális szerepvállalásáról. Ekkor Kéri László, mint egy puskázáson kapott nebuló, fülig elvörösödik. Hazafelé menet a Nagyszínpad környékén is bó klászom egy sort. Az út szélén woodstocki figurák Doorsdalokat játszanak. Nem messze innen tetőtől talpig tetovált angol rockerek pózolnak a kameráknak. Bemákolt, talpig mocskos testek fekszenek az út szélén. Ez nem tréfa. Hogyan fogják innen kimenteni Gö ncz Kingát? Talán Kóka János érte küldi a helikopterét? Ha én miniszter lennék, azért kétszer is meggondolnám, érdemese külpolitikai előadást tartani a Szigeten. Kicsit olyan ez, mint gumicsizmában a herendi porcelángyárban járkálni, vagy franciául tudako zódni az időjárás felől a bugaci pásztornál. Nem kellene erőltetni ezt a fenemód nagy nyitottságot. vissza Versenyképes kisebbség Népszabadság • Végel László • 2006. augusztus 12. Az egész német nyelvterületen kapható N eue Zürcher Zeitung. A németországi német polgár azért vásárolja, mert mértékadónak, kulturálisan nyitottnak, a német belpolitikai kérdésekben tárgyilagosnak tartja. A német cégek szívesen hirdetnek benne, hiszen egyből három országban: Svájcban, Ausztriáb an és Németországban is jelen vannak. A svájci cégek pedig a német piac miatt érdekeltek. A versenyhelyzet domborítja ki az újság svájci német jellegét. E nélkül vidékiesen majmolná valamelyik frankfurti vagy berlini napilapot. Vagy pedig arról írna, hog y az egyik Bern melletti falucskában német népi táncokat ropnak. Aztán egy másik cikkben lehozná azt is, hogy egy Zürich melletti falucskában is német népzenére vigadnak. Miért ne vennénk figyelembe a Neue Zürcher Zeitungéhoz hasonló példákat (is) az új kisebbségtámogatási modell kialakításakor? Vagy, ahogy a kisebbségi politikusok eufemisztikusan megfogalmazták: a "magyarmagyar" párbeszédben, amely sajnos legtöbbször a pénzről szól (mert úgymond, minél nagyobb az anyaországi támogatás, annál jobb a magy armagyar párbeszéd és fordítva); meg arról, hogy kik határozzák meg a magyarországi adófizetők forintjainak célállomását. Ez a banalizálás lángolt fel a jelenlegi költségvetési reform körüli vitákban is. A költségvetési kényszerhelyzetben kevesen ismeri k fel, hogy akkor is mélyreható változásokat kellene eszközölni, ha a költségvetésből sokkal többre futná. Ez nem a baloldalijobboldali vita tárgya, hanem szakmai kérdés, amit nem lehet érzelmi alapon megoldani. Igaza van Schöpflin Györgynek, aki semmikép pen sem bízná magát olyan ápolónőre, aki ugyan rokonszenves, érzelmi alapon adja be az injekciót, de rossz helyre szúrja be a tűt. Hogy az ápolónővel valami baj van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nemzeti identitás megóvása címén Vajdaságban előfordult, hogy a magyar adófizetők forintjaiból teakonyhákat szereltek fel, és helyi díszgalambászokat támogattak. Most pedig, ahelyett, hogy a magyar szellemi élet legjelesebb kutatóit nyernék meg a nemzeti identitás stratégiájának kidolgozására, attól rettegnek, hogy csökken a beleszólási joguk. A magyarmagyar párbeszédet nem szabad ennyire bagatellizálni, hiszen ez a bonyolult interaktív folyamat részben arról is szól, hogy mit nyújt az anyaország a határon túli magyaroknak, de arról is, hogy mit n yújtanak a határon kívüli magyarok az anyaországnak.
