Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-12
10 A választást követően az államfő a narancsosokat bízta meg kormányalakítással, de a b első ellentétek és a megállapodás elhúzódása miatt Olekszandr Moroz hátat fordított a narancsos tábornak. Az új koalíció Juscsenko nagy ellenfelét, Viktor Janukovicsot jelölte kormányfőnek, amire Viktor Juscsenko 2006. augusztus 4én áldását adta. A 2004 késő őszén lezajlott forradalom élcsapataként s az akkori események igazi motorjaként megismert Pora ifjúsági szervezet temetésre emlékeztető szertartással búcsúzott el a narancsos álmoktól. Az elnöki titkárság előtt felsorakozott fiatalok – a forradalom n apjaiban alkalmazott módon – felfordított fémhordókon való ütemes dobolás kíséretében helyezték el az épület bejárata előtt a fekete szalaggal ellátott narancsszínű zászlókat és a többi jelképet, majd mielőtt távoztak volna, gyertyát gyújtottak, és néma fő hajtással adóztak mindannak, ami a Majdan óta táplálta hitüket. A forradalom bocskoros talizmánjaként emlegetett idős Paraszka asszony – akit azokban a napokban nem csupán az ország, hanem az egész világ megismert és megszeretett – végső elkeseredésében mé g öngyilkosságot is megkísérelt azon az estén, amikor az általa rajongásig szeretett és csak Vityaként emlegetett Juscsenko javaslatára a parlament kormányfővé választotta Viktor Janukovicsot. Ez az aktus egyben lezárta a március 26i parlamenti választáso k óta tartó politikai manővereket is, előzménye pedig az volt, hogy a narancsos forradalom által felemelt Juscsenko elnök, illetve ősellensége, Janukovics egy nappal előtte gyakorlatilag alkut kötött egymással. Kétségtelen tény, hogy milliókat letaglózott a narancsos tábor felbomlása annak ellenére, hogy az elmúlt egy – másfél év alatt nagyon sokan kiábrándultak belőle, feladták az azokban a hideg novemberi napokban megfogant vágyaikat, reményeiket, álmaikat. És mindazt, amiért ott és akkor a kijevi Majdanon és szerte az országban százezrek és milliók vonultak az utcákra, terekre, a szabadság védelmére kelve, és elítélve mindenféle diktátum és önkény megnyilvánulását. Jóllehet ma már egyre kevesebb embert érdekel a politika színárnyalata, s hogy milyen színűre festik az utcákon az oszlopokat, milyen színű szalagokkal díszítik fel az út menti fákat, bokrokat, illetve milyen zászlócskákkal a kezükben jönnek haza a gyermekek az óvodából és az iskolából, s végül hogy milyen színekben tobzódik a Majdan. A lényeg csu pán az, hogy ne fekete legyen. Nem egyértelmű a narancsos tábor széthullásának megítélése. Napjaink ukrán irodalmának egyik legjelentősebb képviselője, Okszana Zabucsko szerint például a Majdan varázsa és vonzereje már akkor szertefoszlott, amikor a naranc sos forradalom résztvevői felszedték sátraikat és hazamentek. A megszerzett hatalom birtokában ugyanis e forradalom hősei megfeledkeztek azokról, akik azokban a nevezetes napokban kiálltak mellettük. Mert ha nem így lenne, akkor most nem ülhetett volna bel e a kormányfői bársonyszékbe történetesen az az ember, aki miatt valójában kitört a forradalom. Kellene léteznie ugyanis valamiféle alapszabálynak, törvényszerűségnek, morálnak, etikának, a törvényességről már nem is beszélve. Olekszandr Szusko politológus szerint a bajok azzal kezdődtek, hogy a narancsosok képtelenek voltak öszszeegyeztetni 2004 vége utcai demonstrációinak a hangulatát és felajzottságát a politikai intézmények működésével. Következésképpen hamarosan jelentkeztek az első repedések, felszínr e törtek a belső ellentétek, amelyeknek Juscsenko azzal próbált véget vetni, hogy felmentette kormányfői tisztségéből egyik legközelebbi harcostársát, Julija Timosenkót, valamint a nemzetbiztonsági védelmi tanács titkárát, választási kampányának egyik legj elentősebb finanszírozóját, Petro Porosenkót, akit az ukrán sajtó csokoládékirályként emleget. Többen – köztük a független Ukrajna első államfője, Leonyid Kravcsuk – abban látják Juscsenko egyik legnagyobb hibáját, hogy képtelen volt beváltani a Majdanon t ett egyik legfontosabb ígéretét, miszerint különválasztja a politikát és az üzletet. Ennek ellenére mégsem tűnt jóvátehetetlennek a helyzet, legalábbis a narancsos táboron belül abban bíztak, hogy a parlamenti választásokon helyrebillen az egyensúly, kikös zörülik a tekintélyükön esett csorbát. S erre valójában meg is adatott számukra a lehetőség, noha a választásokat a nagy ellenfél, a Viktor Janukovics által vezetett Régiók Pártja nyerte. A győzelmet mégis a narancsosok ünnepelhették, hiszen a hozzájuk csa tlakozott szocialistákkal kényelmesen megvolt a parlamenti többségük. Juscsenko és Timosenko fogadkozott is, hogy ezúttal valóban cselekvőképes és szilárd alapokon álló narancsos koalíciót hoznak össze, jóllehet a kampány során még szinte minden lehetőt el követtek azért, hogy minél jobban lejárassák egymást. A választások után egymás vállára borultak, és újra meg újra hangoztatták, hogy vannak ugyan nézetkülönbségek a koalíciós partnerek között, de tárgyalnak és egyezkednek, hajlanak a kompromisszumra. A he tekre, majd hónapokra elhúzódó egyeztetések azonban arról árulkodtak, hogy a dolgok valójában mégsem mennek olyan simán, mint ahogyan arról a koalíción kívül rekedteket és a közvéleményt próbálták meggyőzni. A Kijevszkij Telegraf című hetilap elemzőjét a h ol megszakadó, hol újrakezdődő tárgyalások arra a szláv népi bölcsességre emlékeztették, amely szerint, ha az oroszok lóra akarnak ülni, lassan és kimérten szerszámozzák fel a paripájukat, ám amint elkészültek, villámgyorsan nyeregbe pattannak, és már szág uldanak is. Ezzel szemben az ukránok, akik szintén ráérősen szerszámozzák fel a lovukat, majd ugyanolyan tempóban kapaszkodnak fel a
