Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-05
10 kapcsolatokon és befolyáson alapuljon, a közvélemény pedig mit se tudhasson annak folyamatáról és indokairól. A partikuláris és pillanatnyi érdekek uralma nem tartható tovább a nemzetpolitikában. Amire szükség van ezzel szemben: a stra tégiai gondolkodás, amely az össznemzeti szükségletekből indul ki. Legyen a tervezés és a támogatások elosztásának alapja a hatékonyság. A forrásokért a pályázók vívjanak komoly versenyt, az anyaország pedig éljen mindazzal a tapasztalattal és helyismerett el, amit a szomszédos országokban élő magyarok felhalmoztak az idők során. Az „uniós gondolkodás" ne csak a források megszerzésére vonatkozzon, hanem azoknak a metódusoknak az átvételére is, amelyek Európában a minőség és a korrupciómentesség garanciáivá v áltak. A legfontosabb azonban: a kommunikációs technológiák fejlődése hihetetlenül megkönnyítette a nyelvi és kulturális identitás ápolását, a támogatásoknak ezért ma elsősorban a szakmai képzésre, a gazdaság- és infrasturktúrafejlesztésre kell koncentrál niuk. Ehhez természetesen komoly szemléletváltásra van szükség mind az anyaországban, mind az érdekképviseleteknél. A magyar államnak föl kell készülnie arra, hogy újra Kárpátmedencei méretekben gondolkodjon: a határok lebontásával ugyanis helyreáll az a természetes gazdasági egység, amelyben Miskolc és Kassa, Debrecen és Nagyvárad, Szeged és Szabadka nemcsak partnerek, hanem versenytársak is lesznek, egyáltalán nem mindegy, melyik gyakorol majd erősebb gazdasági és kulturális vonzást a másikra. Az igazg atásban ugyancsak új szemléletre van szükség, hiszen az unióban valamennyi tagállam polgárait egyforma jogok illetik meg mindenhol, nemzetiségtől függetlenül. Mindkettő komoly lehetőség, de veszíteni is lehet a játszmán. A magyar érdekképviseletek számár a valószínűleg komoly fájdalommal fog járni a szükséges és halaszthatatlan átalakulás: itt az ideje ugyanis a demokratizálódásnak, az állampárti működés felszámolásának. A legitimitás alapjára kell helyezkedniük, megteremtve az elszámoltathatóság lehetőség ét, megszüntetve egyszersmind a fennálló összeférhetetlenségeket. Véget kell vetni a pozíciók önkényes osztogatásának és halmozásának, az élethosszig tartó hitbizományoknak. Sem az RMDSZ, sem más szervezet nem lehet egyszerre állam az államban, hatóság és érdekképviselet, a források elosztója és felhasználója: ne korlátozza a demokráciát, hanem kövesse annak szabályait. A magyar – magyar kapcsolatok intézményrendszere is átalakításra szorul. Az új felállásban három funkciót kellene világosan elhatárolni. Az anyaország és a szomszédos államokban működő érdekképviseletek kapcsolatát egy olyan konzultatív fórum intézményesíthetné, amely nagyjából hasonló összetétellel, de más felfogásban működne, mint a Máért. Eddig ugyanis a tárgyalások főleg az aktuálpoliti kai haszonszerzést szolgálták: szavazóinak kedvét keresve az egyik oldal újabb és újabb követeléseket fogalmazott meg, miközben a másik ugyanezért igyekezett eliminálni azokat. Az új típusú, egyenrangú partneri együttműködés nélkülözné a formalitásokat és a konszenzus kényszerét. Döntéshozatali hatalommal való felruházása közjogilag is problematikus volna, feladatává ezzel szemben az érdekek egyeztetését kellene tenni: az össznemzeti fejlesztési irányok meghatározását, az információk kölcsönös cseréjét és a z Európai Unión belüli közös fellépés módozatainak kialakítását. Nem egymáson kell diadalmaskodniuk a feleknek, hanem a körülményeken. Nemzetpolitikánk egyik legnagyobb hibája ma a koncepciótlanság. A stratégiaalkotás tisztán szakmai feladat, amely termé szetesen komoly vizsgálatokat kíván. Az elsősorban közgazdasági, szociológiai és demográfiai szempontú elemzésekhez szükséges tudományos potenciál rendelkezésre áll a Magyar Tudományos Akadémiához kötődő, illetve önálló kisebbségkutató műhelyekben, hasznos volna azonban ezeket az erőket egy közvetlenül kormányzati finanszírozású intézményben egyesíteni, amely a mindenkori kabinet igénye szerint készítene elemzéseket és javaslatokat. A magyarmagyar együttműködés legkényesebb pontját minden bizonnyal a pén zügyek jelentik. A források elosztását érdemes lenne ezért egy önálló kormányzati ügynökségre bízni, amely lényegesen leegyszerűsítené a döntéshozatal jelenlegi, kuratóriumok sokaságát igénylő rendszerét. Ennek működése független lenne mind az anyaországi pártok, mind a kisebbségi magyar szervezetek közvetlen befolyásától. Tevékenységét az Európai Unió kifizető szervezeteinek gyakorlatát követve végezné: a pályázatok kiírása és elbírálása szigorúan meghatározott kritériumok szerint, a beavatkozást kizáró me chanizmusok révén történne. A szétosztható összeg nagyságát
