Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-29
8 Magyarország polgárait 2006 nyarán két érzés tartja fogva: a csalódás és a félelem. Csalódás a kormányban és félelem a jövőtől. Mindkét érzés ugyanabból a forrásból táplálkozik: a kormány, maga a kormányfő és a választásokon többséget kiharcoló szocialista politikusok hazudtak nekünk. A félelem nyirkos felhője lebeg a kánikulá tól szenvedő Magyarország felett. A magyarok megérezték, hogy veszélybe került mindaz, amit eddig elértek; a munkahely s vele a felépített karrier. A hitelből vásárolt lakások és gépkocsik; a forintban felhalmozott megtakarítások; a gyermek továbbtanulása, a nyugdíj s vele az időskor biztonsága. A demokrácia magyar hívei nem akarnak hinni a szemüknek, amikor látják, hogy a rendszerváltozáskor kiharcolt szabadság idegen megszállók nélkül, a többpártrendszer és az alkotmányosság előttünk magasodó intézményei ellenére szétporlad, kicsúszik az ujjaink közül, átadja a helyét valami másnak. Valami másnak, amit a diktatúrához deportálásokat, bebörtönzéseket, kivégzéseket társító történelmi tapasztalataink miatt túlzásnak érzünk diktatúrának nevezni. De ez a készülő dő, szemünk előtt formálódó új világ biztosan nem demokrácia, s merőben más, mint amiért milliószám küzdöttünk a rendszerváltozás idején. Érezzük, hogy veszély fenyegeti a szabadságot, mert a szabadság sohasem marad talpon az őszinte beszéd támasztéka nélk ül. Tudjuk, szabad ember az, aki őszintén beszélhet, és akivel őszintén beszélnek. Mindezt tetézi a kormányzati fejetlenség, kapkodás, zűrzavar. Tetézi maga a helyzettel való szembenézés elől televíziós szónoklatnak álcázott magyarázkodásba menekülő minisz terelnök, aki egyik héten lendületesen és szenvedéllyel győzködi álláspontjáról gyanútlan hallgatóságát, majd egy hét múlva ugyanilyen szenvedéllyel tárja elénk a homlokegyenest ellenkező álláspontot. Napról napra erősödik az embereket egymás ellen fordító , egymás ellen lázító kormányzati politika, amely öli a bizalmat, emészti a szolidaritást, rozsdásítja a magyarokat összetartó erőt. Aki nem nyeli le mukkanás nélkül a kormány pénzbehajtó intézkedéseit, egykettőre megkapja a magáét, s már indulnak is a kor mányzati támadás mérgezett nyilai. Így lesz a lelkiismeretes orvosból színlelt szerződéssel ügyeskedő, hálapénzből élő egészségügyi dolgozó. Tudásra vágyó egyetemistából a dolgozók pénzén előrejutó ingyenélő. Az emberségre nevelő tanárból korszerűtlen isme reteket oktató kolonc. A munkahelyet teremtő vállalkozóból ügyeskedő adócsaló. Az állampolgárok ügyeit intéző tisztviselőből a dübörgő gazdaság vonatán utazó potyautas. A szabadság hívei érzik, sürgősen tenni kellene valamit. De mit? Először is öntsünk tis zta vizet a pohárba. Politika és hazugság 2006ban a rendszerváltozás óta először szervezett, nyílt politikai hazugság történt. 1945 után Európa – okulva a diktatúrákhoz vezető út tapasztalataiból – erőit a demokrácia garanciáinak megerősítésére összpontos ította. Pártokat épített és szabad sajtót. Pártokat, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy az emberek képviselethez jussanak, hogy az állampolgárok mindig kifejezhessék akaratukat. Pártokat, amelyek megtestesítik a választás lehetőségeit, a „mindig van alte rnatíva” megnyugtató és felszabadító érzését. Szabad sajtót, ahol az alternatíva megismerhető, ahol a képviselet megjelenhet. Európa a tájékozódás szabadsága, vagyis az azt megtestesítő szabad sajtó, illetve a döntés szabadsága, vagyis a versengő pártok me llett döntött. A nyugati civilizáció abban bízott, hogy a tájékozódás és a döntés szabadsága megóvja az emberek demokráciába vetett hitét, elkerülhetjük a két világháború közötti időszak tömeges kiábrándulását, amely teret nyitott a diktatúráknak, és végül romba döntötte a kontinenst. A demokratikus építmény legfontosabb pillérének a részvétel tűnt. Minél többen gyakorolják demokratikus jogaikat, annál valószínűbb a demokráciába vetett hit fennmaradása. Ez a demokratikus építkezés ráadásul egybeesett a mode rn, elektronikus média megszületésének és terebélyesedésének időszakával. Az elektronikus média remek eszköznek tűnt, mert általa minden korábbinál több embert lehetett behívni a közös gondolkodás, a közös döntések, vagyis a demokrácia felségterületére. Az onban hogy a demokratikus politika érthető legyen, mindazoknak, akiket az elektronikus média elért, két új elvárásnak is meg kellett felelniük. A politikai elitszakzsargont mindenki által érthető beszédre kellett cserélni, s ez alaposan leegyszerűsítette a politikai mondandót. A másik elvárás a frappáns, határozott, a média érdeklődését folyamatosan ébren tartó beszédmód lett. A politika a nyugati világban alkalmazkodott az új környezethez, megtanulta a reklámeszközök és a reklámnyelv használatát. Bár össze sségében a „demokráciahaditerv” sikeresnek bizonyult, mára gyötrővé erősödött mellékhatásokkal is járt. A politikai közbeszéd bántóan leegyszerűsödött, s hajlamossá vált arra, hogy a reklámokhoz hasonlóan megtévesztően közel hozza a közösen vágyott, kíván atos jövőt, s így összezavarja a politikai cselekvés lehetőségeinek idősíkjait és léptékeit. Még súlyosabb következményekkel járt, hogy a politikai teljesítmény egyre táguló mértékben vált kommunikációs teljesítménnyé a valóságos kormányzati teljesítmény r ovására. Ma már nem
