Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-22
11 nyári szabadegyetem szerepének megfelelően működik, "érződik a tábori hangulaton: mintha kissé mindenki unná". A fiatalok kifogásolták, hogy megdrágult a sör, és az együttesek sem élvonalbeliek. A hangulatot tegnap Markó Béla és Tőkés Lá szló eszmecseréje pezsdítette fel. Az erdélyi magyarság két vezető személyisége az autonómia megvalósítását elősegítő párbeszédről, illetve annak eszközeiről és feltételeiről folytatott vitát. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke közölt e: stratégiát vált, és ősztől párbeszédsorozatba kezd az erdélyi magyarság valamennyi politikai és civil társadalmi szervezetével, továbbá a magyar egyházakkal is. Hangsúlyozta: a kulturális autonómiát tartalmazó kisebbségi törvény parlamenti elfogadásának megakadása szükségessé teszi, hogy az erdélyi magyarság egységesen lépjen fel a kulturális és a területi autonómia érdekében. Kijelentette: az erdélyi magyarságnak fontos az EUcsatlakozás, de ha 2007től Románia uniós taggá válik, az RMDSZ felülvizsgálja kormányzati részvételét. Tőkés László református püspök azzal vádolta az RMDSZt, hogy kisajátította az erdélyi magyarság képviseletét, és kiszorította a többi magyar szervezetet a román és a magyar költségvetési források elosztásából. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke sajnálattal állapította meg, hogy mind Bukarest, mind pedig Budapest kizárólag az RMDSZt tekinti a romániai magyarság hiteles képviselőjének, a többi szervezetet pedig szélsőségesnek vagy megbízhatatlannak tartja. Ennek ellenére a p üspök is támogatta a párbeszéd gondolatát, noha kifejtette: szerinte az RMDSZ párbeszédkészsége nem őszinte. vissza Halad a verespataki terv Népszabadság • Munkatársunktól • 2006. július 22. Nem enged a román környezetvé delmi tárca a Greenpeace és a hazai zöldszervezetek nyomásának, és nem függeszti fel a verespataki aranybányaberuházás környezeti hatástanulmányának jóváhagyási procedúráját. Ezt közölte tegnap Bukarestben Sulfina Barbu, környezetvédelmi miniszter. Elmo ndta, hogy a Greenpeace a felfüggesztést szorgalmazó kérelme t nyújtott be a tárcához. Ugyanakkor azonban egy azonos célú bírósági keresetet a gyulafehérvári ítélőtábla július 11én jogerősen elutasított. A minisztérium tiszteletben tartja a bírósági döntéseket, így a jóváhagyási procedúrát folytatják. Fontosnak nev ezte a projektről július 24.augusztus 28. között Erdélyben, illetve az augusztusszeptember időszakban Magyarországon sorra kerülő nyilvános fórumokat és vitákat. Leszögezte: az ezeken feltett, illetve a tárcához eljuttatott kérdésekre a kanadairomán ber uházónak válaszolnia kell, s a megoldásokat tartalmazó válaszait csatolják majd a hatástanulmányhoz. Az így kiegészített dokumentáció kerül majd őszre a román minisztériumközi technikai bizottság elé, amelynek a beruházásról döntenie kell. - Meg kell vár nunk a nyilvános vitát, az érintettek észrevételeit és kérdéseit, mert a hatástanulmány csak azt követően lesz teljes - mondta. Barbu már korábban elmondta, amennyiben a beruházó Rosia Montana Gold Corporation cég a projekt engedélyezésének valamennyi fá zisát végigjárja, és a szükséges dokumentációt az európai környezetvédelmi normák figyelembevételével készíti el, tárcájának nem lehet oka arra, hogy a tervet elutasítsa. vissza Lejárt a nemzeti külpolitika ideje - véli la punknak nyilatkozva Gereon Schuch német KözépEurópaszakértő Népszabadság • Inotai Edit • 2006. július 22. A nemzeti külpolitika mindenütt visszaszorulóban van, nemcsak magyar sajátosság tehát a külpolitikai stratégia hiánya. Ez azonban nem jelenti a zt, hogy Magyarország nem játszhatna az eddiginél aktívabb szerepet az európai politikában - nyilatkozta lapunknak Gereon Schuch, a német DGAP külügyi kutatóintézet KözépEurópaszakértője. A NATO és az EU keleti bővítése óta egész Európában új helyzet á llt elő: a régi célkitűzések megvalósultak, az új elképzeléseket mostantól egy európai kontextusban kellene megfogalmazni. Ezzel a feladattal nemcsak Magyarország, hanem számos, továbbra is nemzeti keretek között gondolkodó kormány, és sajnos maga az