Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-17
12 hátrányokról nem beszélnek; sokkal inkább érvényesült az uniós igényeknek való megfelelés vágya és a teljesítési kényszer. Az uniós csatlakozás iránt korábban erősen elkötelezett hazai közvéleményben a baloldalnak ennek ellenére sikerült elültetni azt a vélekedést, mi szerint a Fidesz ¬ – és kifejezetten Orbán Viktor – az uniós tagság ellenzője és egyik legfőbb kritikusa. Orbán euroszkeptikus pozícióba szorítása az Orbánkormány alatt még a miniszterelnök egy kiforgatott mondatába kapaszkodva indult meg, miszerint „az Eu rópai Unión kívül is van élet”. Ez a mondat valóban elhangzott egy külföldi interjú alkalmával, ám szövegkörnyezetéből kiragadottan értelmezték. Orbán ugyanis ezzel figyelmeztetni akarta a brüsszeli döntéshozókat, hogy foglalkozzanak az akkor még az Unión kívüli országokkal, elvégre „ott is van élet”. Később azonban e mondat eredeti, pozitív jelentését teljesen átértelmezték. Nem tett jót ugyanakkor a Fidesz megítélésének, hogy Orbán Viktor a kormányváltás után vélhetően belpolitikai megfontolásból (a csa tlakozás után sok országban szinte törvényszerűen jelentkező közvéleménybeli euroszkepszisre gondolva), több olyan nyilatkozatot is tett, mellyel méginkább megkérdőjelezte a Fidesz EUtagság iránti elkötelezettségét. 2002 szeptemberében Orbán Viktor kijel entette, hogy az ellenzék csak bizonyos feltételek – például a Széchenyiterv folytatása, földtörvény módosítása – mellett szavazza meg a Magyarország uniós csatlakozásához szükséges alkotmánymódosítást. Ezt a párt végül megszavazta, Orbán azonban ezt köve tően is több ízben „eurorealistaként” határozta meg a Fidesz EUpolitikáját, ami szintén alapot szolgáltatott a baloldalnak ahhoz, hogy a Fidesz Janusarcú Európapolitikájáról vagy egyenesen unióellenességéről beszéljenek. Hosszan lehetne még sorolni a zokat a példákat, amelyek az euroatlanti politika napi politikává züllesztéséről tanúskodnak, végül azonban minden bemutatott eset ugyanabban a belső konfliktusban végződne. A pártok – legalábbis a nyilvánosság előtt - nem vitáznak a valóban fontos kérdése kről, hanem a külpolitikai ügyeket rendre az ellenfél pozicionálására használják fel. Ennek eredményeként a jobboldali hívek ma az idegen érdekek kiszolgálójának tartják a baloldalt, míg a baloldali törzstábor a nemzetközi szintéren teljesen szalonképtelen , elvakult nacionalistának bélyegzi a jobboldalt. Ráadásul nemcsak a katonai szerepvállalás kapcsán vált ez gyakorlattá, hanem szinte minden nemzetközi kérdésben. Politikusaink gyakran saját táboruk megerősítésére, illetve az ellenfél lejáratására használj ák fel külföldi útjaikat, valamint a tekintélyes külföldi vezetők Magyarországra látogatását – amire a legjellemzőbb példa a magyaramerikai diplomáciai látogatások ügye. Szomszédsági politika A másik két célt illetően még kevésbé volt jellemző a nemzet közi viszonyokból kiinduló látásmód, ráadásul a két cél fokozatosan összemosódott: a határon túli magyarok ügye sokszor rátelepedett a szomszédsági politikára. A szép reményekkel induló Visegrádi Együttműködés például így vált egyre üresebbé. A visegrádi t agság és általában a szomszédságpolitikára vonatkozó külpolitikai felfogás nem mutatott nagy megingást a rendszerváltás után. Nem volt a térségbeli együttműködéssel kapcsolatban nyíltan szkeptikus politikus, de annak építése sem jelent meg a fontosnak tart ott külügyi témák között. A jó szomszédi viszony még a legelkötelezettebb Antallkormány számára is csak egyfajta eszközt jelentett, mely az ország euroatlanti integrációját megkönnyítheti. Riválisok lobbicsoportja Az 1335ös visegrádi királytalálkozó min tájára építve 1991ben nagy reményekkel indult Visegrádi Együttműködés elsődleges célja egyfajta térségi érdekérvényesítő csoport megalakítása volt. A három, közös múltú, demokratikus változáson átesett, és az euroatlanti integráció iránt elkötelezett ors zág (Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország) vezetői egyaránt osztották azt a véleményt, hogy együttesen nagyobb erővel érvényesíthetik akaratukat a nyugati tárgyalópartnerekkel szemben, amennyiben egyfajta regionális véleményközösséget tudnak megjel eníteni. A szervezetre már a reményteli kezdőszakaszban is jellemző volt a célok fókuszálatlansága, amit a három ország vezetői (Václav Havel, Lech Walesa és Antall József) által 1991ben aláírt alapító nyilatkozat is tükrözött. A fő tengely ugyanakkor sok áig a gazdasági együttműködés volt, ennek jegyében alakult meg például 1992ben a CEFTA, a KözépEurópai Szabadkereskedelmi Társulás is, mely hosszú ideig komoly szerepet játszott a térség gazdasági kapcsolatainak fellendítésében. Az együttműködésben a gaz dasági érdekeken túl szerepet játszottak: más megfontolások is: például az a félelem, hogy a térségben újjáélednek a nacionalista tendenciák, és ez ellenségeskedést szül a szomszédos országok között. Szükségesnek látszott egybehangolni a Szovjetunióval, ma jd Oroszországgal kapcsolatos politikát is. Az együttműködés iránt legelkötelezettebb ország kezdetektől fogva Lengyelország volt, melynek számára különlegesen fontos volt, hogy demonstrálja: az ország nem az észak, hanem nyugati irányú kapcsolatépítés
