Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-12
29 magyar külügyminiszternek ajándékot hozott Pozsonyból: édesapjának, Göncz Árpádnak nemrégiben szlovák nyelven megjelent könyvét. Elmondta azt is, hogy akár minden héten találkozna magyar kollégájával. Konkrét politikai ügyekről szólva Kubis leszögezte, hazájának „új, fiatal kormánya van”, amely arra szövetkezett, hogy megvalósítsa programját. Arra kértem a miniszter asszonyt, hogy teljesítményünk alapján ítéljen meg bennü nket – tette hozzá. Lapunk megkérdezte Ján Kubist, nem tarte attól, hogy a Szlovák Nemzeti Párt és magyarellenes vezetője, Ján Slota „magával ránthatja” a kormány legnagyobb pártját, a Smert – ennek első jeleként Robert Fico pártját kizárták soraikból az európai szocialisták. Válaszában a szlovák külügyminiszter leszögezte, hallott az esetről, őt azonban kormánytagnak kérték fel, azért pártpolitikai kérdésekről nem nyilatkozik. Többen is firtatták, elhatárolódike a Ficokormány Slota vérgőzös kijelentései től? Kubis erre nem mutatott hajlandóságot, azt azonban elmondta, hogy a koalíciós szerződésben foglaltak szerint a kormány nem felel az egyes pártpolitikusok magánvéleményéért. A magyar turistákat ért sérelmekkel kapcsolatban Kubis úgy vélte, nem politika i természetű kérdésről van szó. Megkértem a miniszter asszonyt, egyedi esetekkel ne terheljük meg kétoldalú kapcsolatainkat – tette hozzá. Az új szlovák külügyminiszter azt is fontosnak tartja, hogy az országaink közötti kapcsolatot ne szűkítsük le a kiseb bségi kérdésre. vissza A magyar kormány bízik Ficóékban Magyar Nemzet 2006. július 12. Szerző: Sitkei Levente Rendkívül aggasztónak nevezte a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke a szlovákiai választások után felállt új kormány összetételét. Németh Zsolt a bizottság zárt ülése után ismertette pártja álláspontját, s leszögezte, hogy a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének, Jan Slotának számos kijelentése mindenkit aggodalommal kell, hogy eltöltsön. „Budapest tankokk al való lerombolása, a szlovákiai magyarság rákos daganatként való eltávolítása, vagy a cigányok kényszersterilizálásának követelése jelzik, hogy aggodalmaink indokoltak” – mutatott rá Németh Zsolt. Úgy vélte, a magyar kormány reakciói túlzottan óvatosak é s kiváró jellegűek, s kijelentette, Budapestnek Szlovákiával való tárgyalásai során közölnie kell, mit vár el északi szomszédunktól. Megjegyezte, hogy az európai reakciók sokkal egyértelműbbek a magyar lépéseknél, hiszen az Európai Parlament szocialista fr akciója ideiglenesen felfüggesztette a Smer tagságát. Szabó Vilmos, a külügyi bizottság szocialista alelnöke ugyanakkor nem osztotta Németh Zsolt ilyen mérvű aggodalmát. Szavai szerint a magyar kormány érdekelt abban, hogy hazánk és Szlovákia között a jósz omszédság megmaradjon a kapcsolataink pedig fejlődjenek. „A kisebbségi jogok érvényesítése meghatározója ennek a jószomszédi viszonynak” – jelentette ki Szabó Vilmos, majd hozzátette: „Várjuk meg, mi történik, előre ne minősítsük a szlovák kormányt”. vissza Válságellenes koalíció - Kijevben megalakult a Janukovics vezette pártszövetség Magyar Nemzet 2006. július 12. Szerző: Székely Gergely Olekszandr Moroz házelnök tegnap reggel a Verhovna Radában hivatalosan is bejelent ette a „narancsos koalíció” megszűnését, illetve a Régiók Pártja, valamint a szocialisták és a kommunisták által létrehozott válságellenes koalíció megalakulását. Az új parlamenti többség ezt követően egyhangú szavazással kormányfővé jelölte Viktor Januko vicsot, akinek a kinevezését az alkotmány értelmében Viktor Juscsenko államfőnek két hét leforgása alatt kell majd szavazásra a parlament elé terjeszteni. A kézitusával, lökdösődésekkel, szirénák és gramofonok által keltett hangzavarral, valamint tojásdobá lásokkal tarkított parlamenti ülés egyértelműen a Régiók Pártjának diadalát hozta. A kékfehérek ugyanis nem csupán gondolkodásban, hanem határozottság és céltudatosság tekintetében is meggyőző revánsot vettek a narancsosokon, akik ezen a délelőttön a törv ényhozás falai között és az utcán is kénytelenek voltak meghajolni az új koalíció akarata előtt. Elemzők szerint a narancsosok mind taktikailag, mind pedig stratégiailag végleges vereséget szenvedtek, amit azonban a „régiósok” aligha tekinthetnek erkölcsi győzelemnek is, hiszen a két tábor egymásnak feszülésében minden olyan eszköz és módszer bevetésre került, amelyek még köszönő viszonyban sincsenek az erkölcsi kategóriákkal. Korántsem véletlen tehát, hogy az ország, a közönség nemcsak hogy nem tapsol neki k, de egyre nagyobb megvetéssel figyeli produkciójukat.