Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-12
30 A Julija Timosenko Tömb (BJUT) előző nap még radikális ellenzéki fellépést és első akcióként a parlament blokád alá vételét ígérte, hogy megakadályozza a szerinte illegitim többség munkáját, ám mire a frakció tagjai megérkeztek az ülésterembe, a „régiósok” már teljes védőgyűrűt állítottak az elnöki emelvény köré. A teljesen demoralizálódott BJUT és Mi Ukrajnánk számára pedig gyakorlatilag nem maradt más, mint az új többség és Olekszandr Moroz házelnök illegitim voltának a hangoztatása, illetve az új választások kiírásának a szorgalmazása. A parlament feloszlatására egyébként hajlik az államfő is, közölte a BJUTfrakció tagja, Andrej Sevcsenko azt követően, hogy Julija Timosenko mintegy kétórás megbeszé lést folytatott Juscsenkóval. Sevcsenko szerint Timosenko már meg is bízott egy jogászokból álló bizottságot azzal, hogy dolgozza ki az államfő számára egy ilyen döntésnek a jogi feltételeit. vissza 6,6 százalék a magyar Romániában Új Magyar Szó 2006. július 12. Románia lakosainak száma 21,6 millió volt 2006. január elsején, ezen belül a romániai magyarok a lakosság 6,6 százalékát képviselik - derül ki a román statisztikai hivatal tegnap nyilvánosságra hozott kimutatásáb ól. A fővárosban található az összlakosság 16,2 százaléka. Bukarest után a legnépesebb városok sorában következik Konstanca (306 200), Iasi (306 000), Temesvár (303 200), Craiova (299 200) és Kolozsvár (297 600). vissza A román sajtó szerint terroristagyanús elemekkel szövetkezik az SZNT Erdély.ma [ 20060712 - 07:27:51 ] Forrás: Szabadság A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemrég együttműködési megállapodást írt alá az Ujgur Fórum németországi emigrációban élő tagjaival . A Kínához tartozó ujgur közösség részleges autonómiát élvez, ám a Fórum emigrációban élő tagjai a terület függetlenségéért szállnak síkra. Román sajtóértesülések szerint az Ujgur Fórum terrorista szervezetekkel tart fenn kapcsolatot, és számos erőszakos akció kötődik a nevéhez. Az SZNT képviselői cáfolják a román híreszteléseket, hangsúlyozván, hogy a tanács csakis demokratikus eszközökkel kíván harcolni Székelyföld autonómiájának a kivívásáért. Ferenc Csaba, az SZNT szóvivője a Szabadságnak elmondta: a z ujgur néppel való történelmi kötődés ismeretében kötött megállapodás a közös múlt feltárására, a rendszeres kapcsolattartásra és a közös érdekek képviseletére irányul. A dokumentumban leszögezik: a székely és az ujgur nép feltételezett több évezredes köz ös múltja arra készteti őket, hogy a történelmi kapcsolódásokat feltárják és ápolják, a két nép közötti azonosságokat értelmezzék, és testvéri kapcsolatnak tekintsék. Végül pedig a felek szándékukat fejezik ki a rendszeres és gyümölcsöző kapcsolattartásra. „Mindenképpen azt akarják kisütni, hogy az SZNT terroristákkal kötött megállapodást", jelentette ki a Szabadságnak Ferenc Csaba. Mint mondotta, valószínű, hogy a kínaiak szemében az Ujgur Fórum terrorista szervezet, az viszont tény, hogy az SZNT akárcsa k eddig, ezentúl is demokratikus eszközökkel harcol Székelyföld autonómiájának a megteremtéséért. Ferenc Csaba tájékoztatása szerint elsősorban elvi megállapodásról van szó, amelynek főleg kulturális vetülete van. Perhet Muhammet és Bin Ümit Hamit Agahi, az Ujgur Fórum elnöke és főtitkára arról a vidékről emigrált, ahová Kőrösi Csoma Sándor a magyarok őshazáját keresve próbált eljutni, de halála ebben megakadályozta. Elmondásuk szerint Kínában mintegy hétmillió ujgur él, a világban szétszórt ujgurok száma pedig megközelíti a húszmilliót. A kínai állam az Ujgur Fórumot terrorista szervezetnek bélyegzi, ám a nagyhatalmak elismerik függetlenedési törekvéseiket, állítják a fórum vezetői. A román sajtó úgy tudja, hogy az Ujgur Fórum terrorista szervezetekkel tart fenn kapcsolatot, többek között, az AlKaidával is. Az utóbbi években számos erőszakos cselekedet, merényletet, robbantást szerveztek, és fő céljuk a Kína északnyugati részén található Xinjiang tartomány függetlenségének a kivívása, ahol mintegy nyol cmillió töröktatár nyelvet beszélő muzulmán ujgur él.