Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-11
23 Válaszúton a támogatásrendszer - A határon túli sajtó képviselőit tájékoztatta a változtatásokról Gémesi Ferenc Új Magyar Szó 2006. július 11. Szerző: Simon Judit "Két út van a határon túli magyar közösségek előtt: a felzárkózás vagy a bezárkózás, célszerű a felzárkózás" - mondta Gémesi Ferenc, a miniszterelnöki hivatal külés nemzetpolitikai államtitkára tegnap a határon túli magyar sajtó képviselőivel tartott megbeszélésén. A budapesti beszélgetés en az államtitkár vázolta a határon túliaknak nyújtott támogatások rendszerének változtatásait, illetve az alapokat, amire ez a rendszer a jövőben épül. A változtatásokat az indokolja, hogy az eddig elköltött pénzzel nem arányos a fejlesztések mértéke. A z államtitkár kifejtette: "eddig százmilliárd forinttal támogatták a határon túli közösségeket, de a támogatásoknak nem volt olyan látványos eredménye, mint amekkora a kifizetett összeg volt." Azt is kifejtette, hogy nem intézményekre kell koncentrálni, ha nem az új nemzetstratégia tartalmát kell vizsgálni. Az államtitkár expozéjából kiderült, hogy a kormány célja a pályázati rendszer politikamentessé és hatékonnyá tétele. Ezért felszámolják a támogatások odaítélésének kuratóriumos rendszerét, helyette pro jektorientált rendszert vezetnek be. Kifejtette, hogy a pályázatokról szakemberekből álló grémiumok fognak dönteni. Előnyt fognak élvezni azok, amelyekben a pályázók önrészt is vállalnak. Az államtitkár szavaiból kiderült: a változtatások koncepciója az, hogy koncentráltabb intézményi rendszert létesítenek. Erről folynak az egyeztetések a határon túli szervezetekkel. Elmondta, hogy a HTMH megszűnik, helyébe a miniszterelnöki hivatal keretén belül működik majd egy főosztály. Ennek a tevékenysége három pillé ren áll majd: stratégia alkotó, koordinációs tevékenységek és támogatások. A szakkérdések átkerülnek majd a szaktárcákhoz, árulta el Gémesi. A támogatások rendszerének egységesítésével az a cél, hogy ne alakuljanak ki párhuzamos intézmények a határon túl, tette hozzá Gémesi expozéjához Törzsök Erika politikai főtanácsos. A párhuzamos intézmények helyett egymást kiegészítő, átjárható intézményrendszert akarnak létrehozni, állította. A nemzeti intézményeket megtartják mindenképp, jelentette ki Gémesi. Ilye n nemzeti intézménynek bizonyul például egy felsőoktatási intézmény is, mondta, de ennek politikamentesnek kell lenni, és a magyarság érdekeit kell szolgálnia. Nem szabad olyan felsőoktatási intézményeket létrehozni, amelyek munkanélkülieket termelnek, fig yelmeztetett. Ebben a kontextusban az államtitkár megemlítette, hogy átvilágítják a Sapientiát, és csak a versenyképes projekteket támogatják ezentúl. Rámutatott: "a nemzeti projekteket politikai szinten fogják eldönteni a magyar kormány és a határon túli szervezetek vezetői. De a kritériumrendszer eldöntése és a pénzosztás alapvetően a magyarországi szakemberek feladata lesz, amiért vállalják a felelősséget." Gémesi Ferenc kifejtette, hogy ezentúl nemcsak magyarországi, hanem uniós forrásokra is támaszkod hatnak a határon túliak projektjei. Az uniós tagsággal az eurorégiók közösen pályázhatnak. Az ÚMSZ felvetésére, hogy mi lesz a tömbmagyar területek támogatásával, utalva Gyurcsány Ferenc miniszterelnök állásfoglalásaira, amelyekben a szórványra helyezte a hangsúlyt, Gémesi kifejtette: ezeknek nagyobb lehetőségük van a pályázásra, az infrastruktúra fejlesztésére, akár közösen Magyarországgal. Hozzátette: "nem szabad elfelejteni, hogy a két kormány közötti kapcsolatok is olyanok kell legyenek, hogy fejlesszé k a magyarlakta területeket is." vissza Szerelmi kényszer Új Magyar Szó 2006. július 11. Szerző: Bíró Béla A kisebbségi törvény parlamenti vitájának megtorpedózása a kérdés esetleges megoldását bizonyosan Románia Uniób a való belépése utánra tolja ki. A szlovákiai választás fejleményei azonban végképp az illúziók világába