Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-28
9 én soha nem hallottam olyan nézőről, aki három napra leutazott volna Kisvárdára őket megnézni. Ebbe beletörődni látszott a szervezőgárda, és egy ideig legalább az egymástól elszigetelt kinti társulatok hosszabb kivárdai együttlé- t ét finanszírozta. Legalább ők hadd lássák egymást. Majd ezzel is takarékoskodni kezdtek. A példa kiragadott, de nem egyedi. Egy más helyzetben szület ik egy majdnem életképes ötlet. Ez aztán fokozatosan kiürül, de nem m erünk hozzányúlni. Hiszen a határon túli magyar kultúra ügye szakralizálódott. Aki Kisvárda helyett valami mást szeretne kitalálni, gyorsan megkapja, hogy a kinti színházak utolsó megmére tési esélyeit akarja lebontani, így du plán nemzetietlen. Hasonló, hamis érveléssel védett egykor jó szándékú, ma azonban nehezen indokolható ötlete kkel tele van a padlás. És azért némi rendet ott is csinálni kellene. És közben az Európai Uniótól mi, illetv e az EU magától rájött, hogy se energiája, se személyzete nincs ahhoz, hogy elaprózott kis pályázatok tömegét nyilvántar tsa, elszámoltassa. Hogy a „mindenkinek egy kicsit” helyett már csak gyakorlati megfontolásokból is értelmesebb lenne nagyobb blokkokat kialakítani és a blokkokon belül az érdekeltekre bízni az összegek feldarabolását és a mozaik elrendezését (és akkor még nem is beszéltem mindennek integráló tartalmi hozadékáról). Lehet, hogy ezt valaki HTMHnekrológként olvassa. Másoknak pontjaim inkább vádbeszédnek tűnnek a hivatallal vagy az államreformerekkel szemben. Én azonban a kényszerből inkább erényt kovácsolnék. S az átrendeződés kapcsán ideje lenne szót ejteni az alapkérdésekről is. vissza A szerb kormányfő számá ra elfogadhatatlan egy "rákényszerített megoldás" Koszovó ügyében Belgrád/London, 2006. június 27., kedd (MTI/APA) - Elfogadhatatlannak nevezte a szerb kormányfő kedden Londonban azt, hogy országára rákényszerítsenek egy megoldást Koszovó délszerbiai tartomány jövőbeli státus á- nak ügyében. Vojislav Kostunica azt mondta Tony Blair brit miniszterelnökkel folytatott találkozója után szerb újságíróknak, hogy Szerbia visszautasít minden olyan megoldást, amelyet kényszerrel próbálnának elfogadtatni Belgrá ddal. A politikus arról nem szólt, milyen kompromisszumos kiutat képzel el az ENSZ igazgatta tartomány jogállás á- val kapcsolatban egy, a szerbekre erőltetett megoldás helyett. Kostunica kijelentette, ismert előtte a Koszovóval kapcsolatos brit állás pont (amely szerint elkerülhetetlen a tartomány függetlensége). Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy tárgyalópartnere érdeklődéssel hallgatta a szerb érvelést Koszovó lényegi autonómiájáról. A belgrádi média még a találkozó előtt jól értesült londoni körökre hi vatkozva azt jelentette, Tony Blair világo ssá kívánja tenni a szerb kormányfő előtt, hogy Koszovó státusáról csak olyan megoldás születhet, amely elfoga dható a tartományban többséget alkotó albánok számára. A felek a koszovói probléma mellett megvitatt ák, Belgrád miként működik együtt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiességi bűntettek ügyében eljáró hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Szó esett a szerb kormány által jegyzett, a még szökésben lévő hágai vádlottak kézre kerítését célzó akcióterv előkészületeiről. Az akciótervet Belgrád az elképzelés szerint július közepén mutatja be Brüsszelben. vissza A délszerbiai helyzet ingatagságára figyelmeztet a Nemzetközi Válságcsoport Petky József, az MTI tu dósítója jelenti: Belgrád, 2006. június 27., kedd (MTI) - A Nemzetközi Válságcsoport (ICG) arra figyelmeztet, hogy Koszovó esetleges felosztása erőszakot gerjesztene az albánok lakta délszerbiai térségben, ami láncreakciót váltana ki a Balkánon. A világ válsággócait elemző, egykori tekintélyes nyugati politikusokat és diplomatákat tömörítő ICG kedden tette közzé jelentését a Presevovölgyként ismert, albánok lakta szerbiai térség helyzetéről. A szervezet szerint az öt évvel ezelőtti délszerbi ai válság óta jelentősen javult a helyzet, de a jelenlegi nyug alom ellenére fennáll a veszélye annak, hogy ismét erőszak tör ki a Presevovölgyben, kiváltképpen, ha Koszovó jogállásának meghatározásakor felmerül a tartomány felosztásának lehetősége. A nemz etközi közösségnek és a koszovói politikusoknak ezért egyértelművé kell tenniük, hogy Koszovó nem lesz felosztva, a Presevovölgy pedig Szerbia része marad. "A szerb kormánynak meg kell szabadulnia Koszovó felosztásának minden gondolatától" - írja az ICG, amely azt feltételezi, hogy a tartomány függetlenné válása egyre valószínűbb, ilyen körülmények közepette pedig Bel- g rádban is erősödhet Koszovó felosztásának az igénye. Az elemző intézet szerint a Presevovölgyre nézve drámai következményekkel já rna az, ha ÉszakKoszovóban élő ötvenezer szerb különválna a tartománytól. "Az események ilyen láncolata - amit a nemzetközi közösség és a szerb hatalom is el akar kerülni - megnyitná Pandora szelencéjét, ami tágabb térségbeli következményekkel járna"