Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-21
9 politikai jövője érdekében az ennek legmegfelelőbb partnerek, az MKP és a kereszténydemokraták (KDH) mellett dönt." Más kérdés, hogy a KDH egyelőre min den kombinációtól ódzkodik és azt hangoztatja, hogy ellenzékben hitelesebb tudna maradni. Egyesek szerint nagyon is valószínű, hogy végül az eddigi három kormánypárt, a várakozásain felül, 18,3 százalékkal teljesítő Mikulas Dzurindaféle párt (SDKÚDS) , a Dzurindakormányból korábban kiugrott, ezzel előrehozott választást előidéző KDH, az MKP, és negyedikként a Meciar vezette LSHZDS alakít kormányt, mert a jobbközép és a középbal programjainak összeférhetetlensége és a személyi averziók szövevényével t eli körülmények miatt végül csak így alakulhat. Meciar hétfőn még azt mondta: Slotával nem akar egy kormányban ülni, ezt egyszer már végigcsinálta. Rövidesen újra színt kell majd vallania. Slota azonban mindenképpen belügyminiszter akar lenni abban a kormányban, ahol ennek érdekében szívesen megtűrné Meciart. Az eddig ellenzéki Meciarpárttal és a négy évig parlamenten kívül "böjtölő" Slotaféle SNS részvételével alakuló kormány lehetőségéről a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Bugár Béla már napok kal a választások előtt azt mondta: Szlovákiában ezzel befellegezne az elmúlt nyolc évben kialakított nemzetiségi békességnek. Ivan Gasparovic államfő a megbízás átadása után azt monda: szinte biztos abban, hogy július 12én már össze is tudja hívni az új parlamentet. vissza A kisebbségi kérdések regionális megközelítése követhetőbb út lehet a nemzetinél az EUban Schöpflin György EPképviselő szerint Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2006. június 2 0., kedd (MTI) - Nyugati szemmel nézve nagyobb a legitimitása a kisebbségi problémák regionális megközelítésének, mint a nemzeti felfogásúnak - jelentette ki Schöpflin György (FideszMPSZ) európai parlamenti képviselő annak a keddi brüsszeli konferenciának az apropóján, amely a romániai régiós politika, az ottani regionális kisebbségek kérdéseivel foglalkozott. - A Nyugat nem kedveli az etnicitás fogalmát, az etnikai kisebbségek problémáját legszívesebben eltüntetné - fejtette ki a politikus az MTInek. Emlékeztetett arra, hogy az EU érvényes stratégiájának szerves része valamennyire átadni a kisebb helyi egységeknek azokat a kompetenciákat, amelyeket eddig a nemzetállam központjában vitt. Helyi szinten hatékonyabb, racionálisabb döntések születhetn ek meg, mert az emberek ott jobban, pontosabban tudják, hogyan néz ki a probléma, helyi választ tudnak rá adni. A tanácskozást a magyar képviselő támogatásával az EU intézményrendszeréhez tartozó Régiók Bizottságában szervezték, központi eleme annak vizsgálata volt, hogyan segíthet a régió az ottani különböző nemzetiségek együttélésében. A szervezők szerint Erdé ly sok tekintetben kitűnő esettanulmány e témában, "nem utolsó sorban azért, mert a központ már a regionalizmus elméletét is vitatja". Cél volt annak kiemelése is, hogy a régiós politika fontos szerepet játszhat a kisebbségi kérdések kezelésében. Előad ásában Schöpflin György a modern nemzetállam fogalmából kiindulva szólt a globalizáció problémáiról, míg a régió fogalmán belül a romániai dimenziókat, működési problémákat feszegette. Az alapvető probléma, hogy az uniós tagság küszöbén álló Romániában nag yon nehezen fogadják el a decentralizációt - hangoztatta. A semmiből hoznak létre régiókat, amelyeknek nincsenek történelmi hagyományai, háttere - mutatott rá az MTInek. Kiemelte azt is, hogy a konferencia iránt nagyon komoly az érdeklődés, és remélhe tően sikerül felkelteni vele az uniós központi intézmények figyelmét is. "Ha a romániai kisebbségek problémáját másképpen lehet megközelíteni, mint eddig, tehát sikerül regionalizmusban gondolkodni, annak mindenképpen megvan a maga előnye" - szögezte le a képviselő. vissza Francia szakértő szerint KözépEurópa választásai antiliberális fordulat iránti igényt fejeztek ki - HÁTTÉR Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Párizs, 2006. június. 20., kedd (MTI) - A szlo vákiai, csehországi, magyarországi és azt megelőzően a lengyelországi választások és azok kampányai arról tanúskodtak, hogy a gazdaságilag prosperáló középeurópai társadalmak elfáradtak a liberális politikától - véli Jacques Rupnik, a párizsi Politikai Tu dományok Nemzetközi Kutatóintézetének (CERISciences Po) szakértője a Le Monde című francia napilapnak kedden adott interjújában. KözépEurópa francia kutatója szerint a legutóbbi választások azt mutatták, hogy az elmúlt évtized liberális politikáját s zeretnék a választók megváltoztatni. Ez Lengyelországban a leginkább egyértelmű, ahol a konzervatív