Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-21
8 Emlékeztetett arra, hogy június 30ával jogutód nélkül megszűnik a HTMH, a határ on túli magyarok ügyével a Miniszterelnöki Hivatalban egy főosztály foglalkozik majd. "Ezzel sajnálatos módon egy rendszerváltó vívmánynak a megszűnését kell konstatálnunk" - mondta. Mint hozzátette, e rendszerváltó vívmány létrehozásában kiemelkedő s zerepet játszott 1990ben mind a baloldali, mind az első rendszerváltás utáni jobboldali kormányzat. Németh Zsolt hangsúlyozta: egy országos hatáskörű szerv megszüntetése - közigazgatási értelemben - a határon túli magyarok ügyének a leértékelését jele nti. Az ellenzéki politikus súlyos tékozlásnak nevezte, hogy a mintegy 90, a határon túli magyar ügyekkel szakértői szinten foglalkozó köztisztviselőt elbocsátja a kormányzat. Ez nem nevezhető megtakarításnak - mondta. "A kormányzat meg van sértőd ve a határon túli magyarokra, mert nem úgy táncolt az elmúlt esztendőkben, ahogy Gyurcsány Ferenc fütyült. Meggyőződésem szerint ez a HTMH megszüntetésének és általában a nemzetpolitikában tapasztalható jelenségeknek a legfőbb oka"- mondta Németh Zsolt. A Kormányszóvivői Iroda közlése szerint az új kormányzati struktúrában közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter alá besorolt szakállamtitkár felügyeli a határon túli magyarok ügyét. A kormány álláspontja szerint ezzel nem gyengül, hane m erősödik a határon túli magyarok ügyének képviselete - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Emlékeztettek arra, hogy külügyi bizottsági meghallgatásán Szilvásy György kancelláriaminiszter jelezte: az új kormányzati struktúrában erősíteni fogják a határon túli magyarok ügyének képviseletét. vissza Robert Fico kapott megbízást kormányalakítási tárgyalásokra Szlovákiában Pozsony, 2006. június 20., kedd (MTI) - A már hétfőn előre jelzett szándéknak megfelelően Ivan Gasparov ic szlovák államfő Robert Ficót, a hét végi választásokon legjobban teljesítő Irány - Szociáldemokrácia (SmerSD) nevű baloldali párt vezetőjét bízta meg kedden azzal, hogy kezdjen kormányalakítási tárgyalásokat a számításba vehető pártokkal. A Smer öt további parlamenti párttal tárgyalhat, de hogy milyen koalíciós kormány kialakítása körvonalazódhat, arról egyelőre a legkülönfélébb kombinációk hangzanak el. Közülük egyik sem igazán megbízható. Fico jelezte: röviddel a megbízás után bejelenti, hogy mely pártokkal kíván tárgyalóasztalhoz ülni a leendő kormánykoalíció kialakítása érdekében. Fico pártja a választáson az érvényes szavazatok 29,1 százalékát szerezte meg, s ennek nyomán a 150 tagú törvényhozásban 50 képviselője lesz. vissza Robert Fico Ján Slotával és Vladimír Meciarral kezdi a kormányalakítási kísérletet Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2006. június 20., kedd (MTI) - Robert Fico, az előrehozott szlovákiai választásokon legjobba n teljesítő IránySzociáldemokrácia (SmerSD) elnöke kedden röviddel a kormányalakítási tárgyalásokra jogosító államfői megbízást után bejelentette, hogy "első körben" a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a Vladimír Meciar nevével jegyzett NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (LSHZDS) kezd kormányalakítási tárgyalásokat. Az ilyen felállás lehetőségét a sajtó már hetek óta úgynevezett katasztrófakoalícióként emlegeti. A koalíció "négy lehetséges változatát" is felemlítő Fic o jelezte: a továbbiak során a többi parlamenti pozíciót szerzett párttal is "találkozni akar", és minden változat létrejöttének esetén ő akar ülni a miniszterelnöki székben. A változatok közül a Magyar Koalíció Pártja csak a harmadikban szerepel. Ez a rra enged következtetni, hogy a minden áron miniszterelnöki posztra pályázó Fico a többi párttal már csak udvariasságból kíván tárgyalni. A jelek szerint elszánta magát, hogy az ily módon biztosnak ígérkező kormányfői szék érdekében felvállalja a magyarell enes kirohanásairól elhíresült Ján Slotát és Vladimír Meciart, akiknek közös kormányzása alatt a szlovákiai magyarok a rendszerváltás óta eltelt idők legnyomasztóbb éveit kényszerültek megélni. Hogy Fico máris döntött volna, arra abból is lehet következtet ni, hogy a bejelentéshez sietett hozzátenni: nyilvánosan szavatolja, hogy a kisebbségek jelenlegi jogait rögzítő status quót akkor is megtartja, ha az SNS a kormánya tagja lesz. Ugyanakkor a magát megnevezni nem kívánó MKPvezetők egyike Fico bejelenté se után az MTI érdeklődésére határozottan vitába szállt azzal az értelmezéssel, miszerint a Smer elnöke már végérvényesen eldöntötte volna, hogy kivel vállal partnerséget. A magyar politikus szerint mindössze "taktikai húzás", hogy Fico Slotával és Meciarr al kezdi, de "a nyakamat teszem rá, hogy végigzongorázza a kombinációkat, és nemzetközi hitelessége,