Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-15
23 Mosógépet és televíziót sorsolt ki Robert Fico (képünkön), a hét végi szlovákiai választások megn yerésére esélyes ellenzéki párt, a Smer (Irány) elnöke a múlt szombati eperjesi kampányrendezvényén megjelent közel ezer érdeklődő között. A városka sportcsarnokában felállított színpadon ezt megelőzően humoristák szórakoztatták az egybegyűlteket, mellettü k időnként feltűnt maga a pártelnök is, hogy humorosan adja elő saját "Irány a nép felé" szlogennel futó kampányműsorát. Mégpedig a jelenlegi, jobbközép kormánykoalíció reformjainak kemény kritikáját, és hatalomra kerülése esetén a gazdagok megadóztatásáró l, a rendszerváltás kárvallottaival szembeni szolidaritásról szóló hangzatos terveit. Másnap az ország másik végében, a cseh határhoz közeli Trencsényben a jelenlegi kormányfő, Mikulás Dzurinda győzködte a választókat, hogy pártjára, a Szlovák Keresztényd emokrata Unióra (SDKU) adják a voksukat. Az immár a második parlamenti ciklusban kormányzó, reformjaival, különösen a személyi jövedelemadóra, az áfára és a vállalati nyereségadóra kiterjedő egykulcsos adórendszerével Szlovákiát európai mintagazdasággá "fe lemelt" Dzurinda - aki márciusi síbalesetéből még mindig nem épült fel teljesen - botjára támaszkodva próbálta bizonygatni a hol dühödt, hol pedig a vele szemlátomást szimpatizáló választóknak az igazát. Némi színt vitt a két nagygyűlés az amúgy rendkívül unalmas kampányba. A pártok küzdelme eddig lényegében óriásplakátokon folyt, amit legfeljebb néhány televíziós vitával fűszereznek. A lagymatag korteskedés magyarázata politológusok szerint az, hogy a pártok szavazótábora viszonylag szilárd, a bizonytalan ok számára pedig nehéz igazán mozgósító erejű témát találni. A kilencvenes években ez könnyebben ment, hiszen minden az akkori idők meghatározó politikai személyisége - a nacionalistareformellenes politikájával Szlovákiát elszigetelt, többszörös exkormány fő - Vladimír Meciar és pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (HZDS) körül bonyolódott, legutóbb, 2002ben pedig az uniós tagság volt a központi téma. Pedig a Meciarféle nagy közös ellenség szerepét a közvéleménykutatásokat 2831 százalék közötti támogatottsággal fölényesen vezető baloldalipopulista Smer akár még át is vehetné. A koalíciós kormányzati szerepre esélyes négy nagyobb párt - az SDKU, a HZDS, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) - ugyanis mind a Smerhe z képest pozicionálják magukat. Nem véletlenül: mind a négyen megközelítőleg azonos, 1012 százalék közötti támogatottságot tudnak maguk mögött a közvéleménykutatások tanúsága szerint. Rajtuk kívül egyébként még - a 21 induló párt közül - három politikai tömörülés bejutása valószínű: a kommunisták (KSS), valamint a Dzurinda pártjából kiszakadt Szabad Fórum (SF) az öt százalékos parlamenti küszöb határán mozog, a magyarellenességéről híres Szlovák nemzeti Párt (SNS) viszont 810 százalékra számíthat. Így az új pozsonyi törvényhozásban könnyen nyolc párt foglalhat helyet a jelenlegi héttel szemben. A választási részvétel - becslések szerint - elmarad a négy évvel ezelőtti 70 százaléktól, amit a közvéleménykutatók az utóbbi évek komoly megszorításaihoz és ár emeléseihez kötődő kiábrándultsággal magyaráznak. Ráadásul szombaton a németországi foci vbn három fontos mérkőzés is lesz. Pedig a tét - mármint a választásoké - ezúttal sem kicsi, az utóbbi két ciklus reformjainak a jövője foroghat kockán. A kormánypár tok azzal érvelnek, hogy az éveken át tartó megszorítások mostanra értek be, az életszínvonal kezd javulni. Az ellenzék viszont a lakosság kiábrándultságát igyekszik meglovagolni. Kétségtelen, a külföldi befektetéseknek köszönhetően soha nem látott mértékb en növekedett a gazdaság, az idei év első negyedében például éves szinten 6,3 százalékkal. A munkanélküliség is másfél évtizede a legalacsonyabb szintre, 12 százalékra szorult vissza, igaz, ez még mindig a második legmagasabb az EUban. Az átlagbérek az id ei első negyedév végére 120 ezer forintnak megfelelő koronára emelkedtek, ami az inflációt is beszámítva, 3,1 százalékos reálbéremelkedést jelent egy év alatt. Csakhogy a lakosság döntő részének havonta 5562 ezer forintnak megfelelő koronából kell megéln ie, nem is beszélve a 41 ezer forintnyi átlagnyugdíjakról. Őket aligha vigasztalja, hogy a szlovák gazdaság imponáló makrogazdasági mutatói okán az országnak reális esélye van az euró 2008as bevezetésére. A népszerűségében igencsak megingott Dzurinda hel yzetét nehezíti, hogy bár két koalíciós partnerével együtt elvben több szavazattal rendelkezik, mint a győzelemre esélyes Smer egymaga, ám a 3035 százalék a többségi kormányalakításhoz aligha lesz elegendő. A Smer tényleges támogatottsága azonban a tapasz talatok szerint lényegesen alacsonyabb, mint a közvéleménykutatásokban kinyilvánított szimpátia. Dzurinda ezúttal is abban bízhat, hogy az utolsó pillanatban mozgósítani tudja a ma még igen nagyszámú bizonytalan szavazót, amit