Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-15
24 legutóbb azzal ért el, hogy a zökkenőmentes uniós tagság zálogaként állította be magát. Ezúttal azonban kissé bonyolultabb retorikára váltott, a reformok hozadékának megőrzésére építette fel pártja kampányát. A második ciklus közel felében kisebbségben kormányzó Dzurindakabinet utol só, még megmaradt koalíciós partnere, az MKP elsősorban a magyar kisebbséget igyekszik mozgósítani, tudván, hogy ők távolmaradásukkal fejezik ki a nemtetszésüket. Dzurinda kormányzati expartnere, a kereszténydemokrata párt láthatóan elégedett a közvéleménykutatásokban jelzett pozíciójával, és továbbra is a konzervatív családi értékeket hangsúlyozó kampányt folytat. Meciar pártja mindeközben passzív. A mára megszelídült, az európai partnerek szemében is szalonképessé vált politikus tisztában van azzal, hog y pozícióin költséges kampánnyal sem javíthat. Ily módon csak abban bízhat, kap annyi szavazatot, amennyi elegendő lesz ahhoz, hogy beleszólása legyen az új kormány megalakításába. Mindenesetre gazdasági programját úgy fogalmazta meg, hogy szükség esetén m ind Ficóval, mind pedig Dzurindával kötendő koalícióra alkalmazható legyen. Elemzők szerint a FicoMeciar pároshoz csapódhat még a magyarellenes SNS, amelynek csak hírhedt elnöke, Ján Slota jelenik meg a nyilvánosság előtt, és kizárólag arról beszél, hogy az új kormányban csak szlovákoknak van helyük. A FicoMeciarSlotaféle koalíció nemcsak ideológiailag lenne igen tarka, de elemzők szinte kizártnak tartják, hogy a három öntörvényű, kompromisszumra szinte képtelen pártelnök együttműködése tartós lehetne. A három politikus június elején egyébként találkozott egymással, és bár hivatalosan a választások tisztaságának ellenőrzéséről állapodtak meg, a sajtó azonnal titkos koalícióról cikkezett. Politológusok szerint azonban csupán a választóikat akarták megnyu gtatni, hogy nem kokettálnak a kormánypártokkal. Már csak azért is, mert a Dzurinda pártjából kiszakadt SF elnöke, Zuzana Martináková ez idő tájt jelentette be, hogy titkos egyezség született Fico, Meciar és Dzurinda között a leendő kormányról. Ami ma még elképzelhetetlen. Fico leállítaná a reformokat, amit azzal kezdene, hogy megszüntetné az egykulcsos adórendszert, a magasabb jövedelműek személyi jövedelemadóját 25 százalékra emelné. A társasági adót ugyan a jelenlegi 19 százalékon hagyná, ám újra beveze tné az osztalékadót, és különadót vetne ki a multinacionális cégekre és a pénzintézetekre. Fico arra is utalt, hogy átalakítanák a nyugdíjrendszert. Eközben a jobbközép kormánykoalíció pártjai ugyan útonútfélen a reformok előnyeit hangoztatják, ám elismer ik, a jövőben finomítanának rajtuk. A pénzpiacok és a külföldi befektetők egyelőre kivárnak, és abban bíznak, hogy Fico Smerje egyedül nem lesz kormányképes, és ez mindenképpen szűkíti majd a mozgásterét a reformok visszafordításában. vissza Beszélő iszony – Szorongatott román kormány HVG 2006. június 14. Szerző: Irházi A román koalíciót jobbára csak az uniós csatlakozás reménye tartja össze. Megosztják a partnereket a korrupciós vádakkal illetett George Copos miniszt erelnökhelyettes lemondásával kezdődött kormányátalakítási elképzelések is. "Ezzel a korrupció nem a kormány asztalára, hanem foteljébe kerül." Állítólag ezt találta mondani Traian Basescu államfő, amikor megtudta, hogy a lemondott konzervatív párti (P C) George Copos miniszterelnökhelyettes székébe az egyik legádázabb politikai ellenfele, Dan Voiculescu, a párt elnöke ül. Tény, a mintegy 300 millió dolláros magánvagyonnal rendelkező Voiculescu, a rendszerváltás utáni Románia egyik legtitokzatosabb múlt ú üzletembere most a hátsó ajtón kerülhet a liberális Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök jobbjára. Bár az elmúlt hónapokban Basescuval rendszeresen lekommunistázták, leszekusozták egymást, az államfő biztosan lenyeli a békát - állította Cristian Parvul escu politikai elemző a HVGnek , és aláírja a kinevezést, mert a szeptemberre ígért brüsszeli országjelentésig tűzszünetet rendelt el egykori pártjában, a Demokrata Pártban (PD). Persze a 2004es kormányalakítás idején Copos sem patyolattiszta múltja mi att lett miniszterelnökhelyettes, sokkal inkább azért, mert a koalíciónak szüksége volt a konzervatívok parlamenti voksaira. A bukaresti Rapid focicsapat dollármultimilliomos tulajdonosa a hivatalos indoklás szerint a napokban azért mondott le hivataláró l, mert megsértődött azon, hogy a kormány elutasította a kisvállalatok adózására vonatkozó javaslatait. Valójában azonban egészen más okok bírták távozásra: a korrupcióellenes hivatal (DNA) egymillió eurónyi adócsalással vádolta, továbbá azzal, hogy az áll ami lottóvállalat vezetését rábírta, 38 ingatlant a piaci árnál jóval magasabb áron vásároljon meg. A vizsgálati anyagot a hivatal az ügyészségnek vádemelési javaslattal már tovább is adta.