Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-30
10 Kinek van történelmi joga Koszovóhoz? − Belgrád számára a terület a „szerb Jeruzsálem”, míg az albánok az illír hagyományra hivatkoznak 2006. május 30. (10. oldal) Sebestyén Imre Kié Kosz ovó? A montenegrói referendum után már e kérdés felé fordul a figyelem a Balkánon, s ez az a kérdés, amit Szerbiában felesleges feltenni. A választ pontosan lehet tudni, ha az ember azt is tudja, a kérdést kinek teszi fel. Persze, ha az illető se nem szerb , se nem albán, akkor marad csak igazán válasz nélkül. A szerb és az albán számára azonban, bárhogyan nézzük is, hatalmas igazságtalanság történne, ha Koszovó nem lenne a szerbeké, illetve a koszovói albánoké. Ha az etnikai elvet, a nemzeti önrendelkezés e lvét vesszük alapul, akkor a válasz a fenti kérdésre egyértelmű. Lakosságának kilencven százaléka ugyanis albán. Ám ettől még a fenti kérdésre a válaszok eltérők maradnak. Két írás – egy szerb politikusnak, Dusan T. Batakovicsnak, a szerb elnök tanácsosána k és egy albán értelmiséginek, Selim Daci egyetemi tanárnak a cikke – jelent meg egyszerre, amely elemzések a történelembe visszanyúlva szeretnék megadni a választ. A két koszovói nemzeti közösség politikai kultúrájának alacsony szintjére mutat rá a szerb elemző, okait pedig abban látja, hogy ez a térség Albániával és Macedóniával együtt a legtovább volt török fennhatóság alatt, egészen 1912ig, s így elszigetelve maradt a domináns európai hagyományoktól, beleértve a reformkort, a felvilágosodást. Az oszmán birodalom összeomlásának idejéből szerzett politikai hagyományok, a vallásietnikai ellentétek, a kölcsönös erőszak zárt körében éltek, s ha az erőszak egy kis időre alább is hagyott, az csak a tekintélyuralmi rezsim beavatkozásának volt köszönhető, nem p edig az elfogadott együttélésnek vagy toleranciának. A szerző szerint a múltnak és a valóságnak két párhuzamos képe alakult ki, két párhuzamos világ, amelyben a hagyomány, a sztereotípiák és a mítoszok „gyúlékony keveréke”, valamint a nyelvi, vallási és tá rsadalmi szétválasztottság hozta létre a mai napig is áthidalhatatlan etnikai szembeszegülést, amely egyes válságos időkben nyílt erőszakba torkollott. Már maga a Koszovó szó eltérő tartalmat és érzelmi töltetet hordoz a két nép számára. A szerbeknek a ter ület a „szerb Jeruzsálem”, amelynek – a középkori államnak – ragyogó kulturális és gazdasági fellendülését szakította meg az oszmán hódítás. A koszovói szenvedés – amelyet az 1389. évi szerb – török csata vetített előre – a XV. században valósággá vált. Az o szmán uralom évszázada után a koszovói tragédia a hősköltemények révén Megoldatlan albánkérdés. Amióta szerbek és albánok egy államban élnek, azóta keresik a megoldást az albánkérdésre. Csak egyszer tűnt úgy, hogy talán mindkét fél számára megnyugtató rendezésre jutottak, ám az is igen rövid ideig tartott. Ez volt az az időszak, amikor Koszovó a tit ói Jugoszláviában az 1974es alkotmány szerint szinte államisággal felérő státussal rendelkezett. A tagköztársaságokhoz hasonló jogai voltak a szövetségi államban, kivéve az elszakadás jogát. A föderáció alkotóeleme volt ugyan, de formálisan – éppen az els zakadás megakadályozása miatt – Szerbiához tartozott. Ám ez a megoldás is feszültségekhez vezetett idővel. A szerbek sokallták a koszovói albánság jogait, míg az albánok kevesellték. Vannak elemzők, akik éppen a koszovói kérdéshez kötik a délszláv válság k irobbanását, mivel a szerbek meg akarták szüntetni az „állam az államban” formát, és mert a formálisan Szerbiához tartozó Koszovó a szövetségi intézményekben rendre „Szerbia érdekei ellen” szavazott. A koszovói albánság a hetvenes évek végén és a nyolcvana s években már megfogalmazta és keményen követelte Koszovó tagköztársasági státusát. Feltehetőleg már ezek a törekvések is a függetlenség kivívását célozták, hiszen a köztársaságnak megvolt az elszakadási joga. Persze csak papíron, mert akkor elképzelhetetl en volt, hogy bármelyik tagköztársaság élhetne is e jogával. Belgrád most szívesen belemenne bármilyen olyan megoldásba, amilyet az albánok a korábbi évtizedek során követeltek, elfogadná még az annak idején oly hevesen ellenzett „állam az államban” elvű r endezést is, sőt, az egy időben Vuk Draskovics által emlegetett – újabban elfeledett – megoldást is, amelyet azzal a nehezen értelmezhető meghatározással illettek, hogy „az autonómiánál több, a függetlenségnél kevesebb”. Magyarra lefordítva ez azt jelentet te, hogy mindent megadnának, csak Koszovó formálisan Szerbia része maradjon, s a határok ne módosuljanak. Lényegében ez a szerb „kompromisszumos” álláspont a „kizárólagos” koszovóival szemben. A rendezési javaslatokból közben nem egy „menet közbeni” látott már napvilágot, kezdve Koszovó felosztásától a területcseréken, pontosabban a boszniai szerb területek elcsatolásán át a „feltételes függetlenségig”, illetve annak több változatáig. Várhatólag az év végéig megszületik a döntés Koszovó státusáról.
