Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-29
17 A pályáját pedagógusként kezdő, majd hivatásos táncosként folytató Takács András fél évszázadot átívelő munkássága során a múlt század ötvenes éveinek kezdetén a Magyar Népművészeti Együttes művészeti vezetője és koreogr áfusa volt, majd évtizedekig a Csemadok néptáncművészeti szakelőadójaként dolgozott, végül az Ifjú Szívek nevű hivatásos magyar együttes igazgatójaként vonult nyugdíjba. Önálló koreográfiai és néptáncgyűjtőként, de a jeles magyar néptánckutató és zenefolkl orista, Martin György, és Novák Ferenc koreográfus felvidéki munkatársaként is rendkívül sokat fáradozott a magyar néptáncés zenekultúra értékeinek feltárása, leírása, megőrzése és ápolása érdekében. A révkomáromi Tiszti Pavilon dísztermében megtartott v asárnapi díjátadó ünnepségen a díjat alapító honatyákon kívül Takács András számos pályatársa és tisztelője volt jelen. vissza Tabajdi Csaba: hozzák létre az Őshonos Kisebbségek Európai Parlamentjét [ 20060527 - 15:27:38 ] Tabajdi Csaba, az Európai Parlamentben működő Nemzeti Kisebbségi Intergroup elnöke május 26án, pénteken bevezető előadást tartott az európai kisebbségek helyzetéről az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója kongresszusán, a németországi Bautzenben. T abajdi Csaba rámutatott, hogy az Európai Unió bővítése, és a bővítést meghatározó koppenhágai kritériumok soha nem látott politikai lendületet adott az európai kisebbségvédelemnek. Ugyanakkor nagy aránytalanság van a tíz új, és a tizenöt régi tagállam kise bbségvédelmi rendszerét illetően. Míg a tíz új tagállam a csatlakozás kritériumaként kellett, hogy ratifikálja az Európa Tanács két kötelező jogi erővel bíró kisebbségvédelmi dokumentumát, a Nyelvi Chartát, és a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, a régi tag államok közül Franciaország, Belgium és Görögország ezt máig nem tette meg. - Fel kellene zárkóztatni a régi tagállamokat a kisebbségvédelem terén, hiszen az új tagállamok magasabb szinten vannak – jelentette ki Tabajdi. Tabajdi előadásában rámutatott arra, hogy nincs következetes kritériumrendszer a kisebbségi jogok tekintetében, hiszen az egyes országjelentéseket vizsgálva megfigyelhető, hogy más kritériumok vonatkoztak a tízes bővítésre, mint Románia és Bulgária csatlakozására. Nem egyforma a mérce, ráadásul az országjelentések sok esetben egymásnak is ellentmondanak. Ugyan az Európai Unióban jelenleg nincs jogi értelemben vett működő kisebbségvédelmi rendszer, de ez nem jelenti azt, hogy politikai és soft law értelemben ne lennének normák a kisebbség védelem tekintetében. Annál is inkább, mert az Európai Közösségek Bíróságának érvényes döntése szerint nem kell minden tagállamnak ratifikálnia egy döntést, hogy az uniós normának számítson. A bővítési kritériumrendszer fejlődése következtében így a kisebb ségvédelmi rendelkezések az uniós jog részét képezik. Ezzel együtt a kisebbségi jogsértések esetén a számonkérés megoldatlan. Tabajdi Csaba hangsúlyozta, hogy nem lenne célszerű megkettőzni a Nyelvi Charta és a Kisebbségvédelmi Keretegyezménynek az Európa Tanács keretében jól működő mechanizmusait, nem lenne célszerű egy külön uniós dokumentum elfogadását erőltetni. E helyett az Európai Unió és az Európa Tanács közötti együttműködést kell szorosabbra fűzni, és az Európa Tanács eszközrendszerét kell alkalma zni az Unió politikai súlyával megtámogatva. Végezetül Tabajdi Csaba javasolta, hogy a korábban saját valamint finn kezdeményezésre az Európa Tanács keretében felállt Európai Romák Fóruma mintájára hozzák létre az Európai Unióhoz és az Európa Tanácshoz e gyszerre köthető Őshonos Kisebbségek Európai Parlamentjét az európai kisebbségek képviseletére. vissza stop.hu Habsburg Ottó: „nem vagyok barátja a területi autonómiának" [ 20060527 - 09:13:0 5 ]