Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-29
16 Az államközösség megtartásáért küzdő unionisták újabb és újabb óvásokkal próbálják megakadályozni a múlt vasárnap megtartott függetlenségi népszavazás hiva talos végeredményének bejelentését, a podgoricai kormány azonban ettől függetlenül már a következő lépésekre készül. Filip Vujanovic elnök tegnap annak a reményének adott hangot, hogy a referendumi bizottság hétfőn befejezi munkáját, és a hivatalos eredmén yek közzététele után a parlament késedelem nélkül kihirdeti Montenegró Köztársaság függetlenségét. Utána megkezdhetik a megbeszéléseket a közös államból való kilépés körülményeiről. A népszavazáson a polgárok 55,5 százaléka voksolt az államközösségből va ló kiválásra, de az unionista ellenzék csalást emleget, és a vasárnapi határidőig 240 óvást nyújtott be. A bizottság egyet sem talált megalapozottnak, és elutasította őket, de még mára is marad néhány elbírálandó beadvány. Az ellenzék élesen bírálja a refe rendumot ellenőrző szlovák megbízottakat, és tiltakozó felvonulásokkal fenyegetőzik. Predrag Bulatovic, a Szocialista Néppárt (SNP) vezetője az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főbiztosához, Javier Solanához fordult panasszal, és közölte, hogy az un ionista tömb nem fogja elismerni a végeredményt. Szombaton Podgoricában járt Boris Tadic szerb elnök (elsőként a belgrádi vezetők közül a referendum megtartása óta), és bár azt hangoztatta, hogy Szerbia demokratikus államként tiszteletben fogja tartani a montenegrói polgárok döntését, egyelőre nem gratulált a függetlenségpártiak sikeréhez. Mint mondta, Szerbia állami intézményei, beleértve a kormányt is, elfogadják azt az eredményt, amelyet a referendumi bizottság Európai Unió által delegált vezetője közö lni fog. A podgoricai vezetőkkel folytatott megbeszélésen megígérte, hogy a lehető legjobb kapcsolatokra fognak törekedni Montenegróval, az együttműködést elsősorban a gazdaság, a külpolitika és a biztonság területén megnyilvánuló közös érdekekre alapozzák . Tadic szerint félre kell tenni az érzelmeket, és higgadtan kell a jövőről tárgyalni. (A podgoricai sajtó abban talál magyarázatot az ifjabb Tadic utalására, hogy apja, Ljubomir Tadic filozófus a szerb – montenegrói egységért küzdő belgrádi társaság elnök eként elutasítja Montenegró kiválását, és a népszavazás megsemmisítését követeli.) A montenegrói fejlemények miatt a héten a szerb kormány is nagy kihívások előtt áll. A Kostunicakabinetet kívülről támogató szocialisták bejelentették, hogy az államközös ségi külügyminisztérium felbomlása után nem fogják támogatni Vuk Draskovic kinevezését szerbiai külügyminiszterré. Azt is ellenzik, hogy Ivana DulicMarkovic jelenlegi mezőgazdasági minisztert, a G17 Plus szakértői párt káderét miniszterelnökhelyettessé l éptessék elő a kormányból kivált Miroljub Labus helyére. A kormánynak nincs elegendő többsége ahhoz, hogy az átszervezést megszavaztassa a parlamentben. Kostunicáékat kisegíthetné Boris Tadic ellenzéki Demokrata Pártja, a demokraták azonban rendkívüli vá lasztások kiírását követelik. vissza J. Garai Béla, Újvidék Habsburg Ottó PutyinHitler párhuzama Hitlerhez hasonlította Vlagyimir Putyint, Oroszországot pe dig az Európára leselkedő legnagyobb veszélynek nevezte szombaton Habsburg Ottó. Az utolsó osztrák császár és magyar király legidősebb fia a Páneurópai Unió ülésén szólalt fel a szlovén fővárosban. Szavai szerint Putyin orosz elnök "ugyanazokat a lépéseket teszi meg, mint Hitler". Az orosz olajmágnás, Mihail Hodorkovszkij perét és elítélését pedig "a nagy sztálini kirakatperek megismétlődésének" minősítette a 93 éves egykori EPképviselő. vissza Takács András kapta az idei P ro Probitatedíjat A felvidéki önképző népi táncművészeti mozgalom megalapítója, Takács András kapta az idei Pro Probitatedíjat, amellyel a szlovák parlament mindenkori magyar képviselői adóznak a szlovákiai magyar kö zösség fennmaradásáért egy életen át cselekvő személyiségeknek, írja az MTI. A díjat 1994ben alapították a pozsonyi törvényhozás magyar képviselői, akik az idén a 75 éves Takács András személyét és munkásságát találták érdemesültnek a tizenharmadik alkalo mmal kiosztott Pro Probitatedíjra.