Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-27
15 távolról sem olyan feszült és s é relmekkel teli a viszony a szerbek és az itt él ő k között, mint bárhol máshol a NyugatBalkánon. A két köztárs aság között eddig is hivatalos határ húzódott, aki át akart lépni a másik területére, korábban is csak útlevéllel tehette meg. Belgrád és Podgorica pedig kölcsönösen ígéretet tett arra, hogy nem vezetnek be vízumkényszert, és semmilyen formában sem nehezít ik meg egymás állampolgárainak az életét. A szerb turisták pedig már éppúgy lefoglalták a helyet Budva, Kotor, Petrovac és a többi üdül ő város hoteleiben, mint tavaly. – Szokott politikáról is beszélgetni szerb vendégeivel? – kérdezem az egyik petrovaci családi panzió tulajdonosától, Misótól, aki el ő ször nevetve az asztal körül ül ő barátaira néz, majd határozott igennel felel. É rdekes, hog y egy közelmúltban készült felmérés szerint Szerbiában is mintegy felefele azoknak az aránya, akik támogatják, illetve nem támogatják Montenegró elszakadását. Az intézményrendszer és a politika különválása korántsem jelenti tehát azt, hogy az é let minden szintjén megsz ű nne az együttm ű ködés, s ő t ennek talán épp az ellenkez ő je az igaz, már amennyiben sikerül megnyugtatni a kedélyeket, s a két független, de közös értékekkel és múlttal rendelkez ő ország szoros partnerséget épít ki egymással. Nem szabad megfeledkezni arról p éldául, hogy Montenegró eddig is külön elnökkel, miniszterelnökkel, kormánnyal, parlamenttel rendelkezett, az üzletekben pedig nem dinárral, hanem euróval fizetnek. Az els ő lépés a közös sikerek felé a most még katasztrofális állapotban lév ő közlekedési há lózat fejlesztése lehetne, hiszen a keskeny hegyi utakon képtelenség a kereskedelem lebonyolítása. Belgrád éppen ezért jelenleg a távolabb lév ő , mégis gyorsabban elérhet ő és fejlettebb infrastruktúrával rendelkez ő görög kiköt ő ket használja, ám ennek nem ke ll feltétlenül így maradnia. Ezt követhetné a téli sportlehet ő ségek kihasználása, elvégre némi építkezéssel Montenegró Európa egyik új síparadicsoma lehetne. A függetlenség ehhez nagy segítség lehet, hiszen Podgorica maga dönti el, mire mennyit költ. A fol yamat azonban minden bizonnyal sokkal lassúbb és nehézkesebb lesz, mint ahogy azt ma az ünnepl ő tömeg gondolja. Valószín ű leg nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a véreskez ű Ratko Mladics egykori boszniai szerb parancsnok bújtatása csak i ndok volt sok más probléma mellett, ami miatt Belgrád még jó ideig nem léphet be az Európai Unió kapuján. Szerbia távol tartásának hátterében persze jelent ő s részben Brüsszel bels ő problémái állnak, kezdve azon, hogy a hatályos nizzai szerz ő dés értelmében a közösségnek nem lehet huszonhétnél több tagja, vagyis még a múltjával Európa szerint végleg leszámolt s gazdas á gilag néhány uniós tagnál fejlettebb Horvátország tagsága is igen kérdéses. Az európai alkotmány elfogadása változtathatna ezen, de ez már tény leg nem Belgrádon és Podgoricán, sokkal inkább a régi EUtagokon múlik. Montenegró parányi, alig 650 ezres lélekszámú ország lesz, amely aligha zavar sok vizet, képvisel ő i az Európai Parlamentben sem foglalnának el sok helyet, a kohéziós pénzek hamar megtérülhetnének, háborús b ű nökr ő l pedig senki sem beszél, hiába montenegrói származású például az egykori boszniai szerb elnök, Radovan Karadzsics. A probléma inkább az, hog y Szerbiának meg kell értenie, immár senki sem akar közösködni vele. Podgorica úgy döntött, kezdetben tizenegy önálló külképviseletet nyit, az els ő t Belgrádban, a másodikat pedig Brüsszelben. Olli Rehn b ő vítési biztos már a függetlenségi népszavazás másnap ján jelezte, lát uniós perspektívát Crna Gora el ő tt, még ha az esetleges belépés id ő pontjára ma még senki sem merne garanciát vállalni. Az viszont, hogy kedvez ő partnerségi egyezmények révén a montenegróiak a szerbeknél várhatóan jóval könnyebben vállalhat nak majd munkát legálisan nyugaton, önmagában sokat javíthat az életszínvonalon. (Az év végén várhatóan szintén az önállóság útjára lép ő , javarészt albánok lakta 1,8 milliós Koszovóban is a több százezer, f ő ként Németországban és Svédországban dolgozó munk avállaló által hazaküldött pénzek jelentik a megélhetést, persze a feketegazdaság mellett.) Az egyéni gondokon és félelmeken való felülemelkedés azonban nem könny ű . A piaci árusok például attól félnek, hogy a kettészakadás után vámokkal terhelve, vagyis a mostaninál jóval magasabb áron szerezhetik be áruikat. Ő k az egységben érdekeltek, s ezt nem is rejtik véka alá. Bijelo Polje közel fekszik a határhoz, vasútállomására lassan döcög be a Belgrádból érkez ő gyorsvonat. A kocsikról diákok szállnak le, akik oda át tanulnak. Mint mondják, attól félnek, hamarosan nem lesz lehet ő ségük erre, s otthagyva társaikat be kell érniük a montenegrói lehet ő ségekkel. A politikusok ezt cáfolták, ám errefelé is kevesen hisznek nekik. Egyébként már Crna Gorában is m ű ködik orvosi, jogi, közgazdasági, gépészmérnöki és idegenforgalmi kar, szerb részr ő l pedig elhangzottak olyan ígéretek, hogy mindkét félnek megfelel ő konstrukciót dolgoznak ki az iskolák számára. Bármily sorsfordító is a vasárnapi döntés, senkinek az életét sem törheti ketté – hangzik az indoklás. – A mi Milónk majd megoldja, mint ahogyan azt is elintézte, hogy ne háborúzzanak felénk – mondja a panziós Miso barátunk, így adván bizalmat Milo Djukanovics kormányf ő nek. A politikus egyébként a Balkán talán legellentmondásos abb figurája, hiszen még Szlobodan Milosevics volt elnök révén került csúcsvezet ő i posztra, majd a Dubrovnik elleni, máig fájó utóhatású támadást is támogatta. Gondolkodásmódja azonban évr ő l évre finomodott, az azóta meggyilkolt Zoran Djindjicshez közelede tt, hibáiért bocsánatot kért, s maga is nagy szerepet
