Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-22
19 – Közvetlen formában nem, csak pályázati formában van erre lehetőség . Erre volt több példa mind Erdélyben, mind Felvidéken. Elsősorban PHARE projektek keretében sikerült pályázatokat nyerni. – Magyarországon költségvetési szigorítás várható a közeljövőben. Hogyan érinti ez az alapítvány jövőjét? – Konkrét számokat nem t udunk, de a kuratóriumi ülésen ez a félelem fölmerült. Az a helyzet, hogy több hullámvölgyet átéltünk már. Reméljük, hogy ez nem lesz akkora, hogy összedőljön ez a nagyon komoly rendszer, hiszen ott most már azért több ezer embernek a sorsáról van szó. Teh át nem tudom azt elhinni, hogy létezne olyan kormányzati szándék, amelyik azt mondja, hogy határon túl egy történelmi vállalkozás, amelybe immár a magyar állam több milliárd forintot invesztált bele, és látható eredménye van, mind infrastruktúrában, mind p edig emberi erőforrásban, nem tudom elképzelni, hogy létezne olyan kormányzati szándék, amelyik ezt letörölné a színről. Tehát valószínű, hogy lesznek megszorítások, esetleg racionalizálni próbálják majd annyira a működést, hogy csak a minimumot adják meg a rendszernek, de azt hiszem, hogy ezzel együtt túlélheti a Sapienca Erdélyi Magyar Tudományegyetem ezeket a nehéz éveket, és ha már megkapja a román állami támogatást, hozzáfér nagyobb uniós forrásokhoz, akkor van jövője. – Jelenleg még jobbára csak az erdélyi, de a későbbiekben a határon túli magyarság életében mit jelent ennek a felsőoktatási rendszernek a működése? Néhány ezer emberről van szó mindössze, aki idejár. – Igen néhány ezer emberről van szó, de ez körülbelül egyharmadával növelte azoknak a hallgatóknak, magyar anyanyelven hallgatóknak a számát, akik amúgy román állami egyetemeken magyar anyanyelven tudnak tanulni, de nincs lehetőség bővítésre, hiszen a többi hely az már betelt és csak román szakokon tudnák folytatni tanulmányaikat. Elsősorb an ez volt a cél, amikor kialakítottuk az erdélyi magyar tudományegyetem rendszerét, hogy olyan szakokat hozzunk létre, amelyek hiányszakok. Tehát amelyekben egyszerűen szükség van arra, hogy magyar anyanyelven tanuljanak. Ilyen például a közgazdasági képz és, a mezőgazdász, kertészeti képzés. Van egy film, média szak például ez egy kuriózum. Ebben újságírást is tanítanak. Tanár szakok, vagy a műszaki szakok közül mondjuk kiemelném az informatikát és az automatizálást amely Romániában nagy fejlődés előtt ál l. – Segíthetneke valamilyen formában a rádióhallgatók a Sapiencia Hungária Alapítványnak? – Több formában is van lehetőség segítségre. Most jár le ugye május 20án az SZJA 1 %os kampányának a határideje. Ez azt jelenti, hogy aki május 20ig önadózóké nt leadja az APEHnél az adóbevallását, még nyilatkozhat arról, hogy kinek ajánlja föl adója 1 %át. Ugye egyik 1 % az egyházaknak, másik 1 % alapítványoknak. Ebben van lehetőség, és szeretnénk is kérni azokat a hallgatókat, akik elkötelezettséget éreznek a határon túli magyar fiatalok jövője iránt, támogassák alapítványunkat, hiszen ezzel közvetlenül az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyar fiatalokat támogatják. Egyszerűen a nyomtatványra rá kell írni azt, hogy Sapientia Hungária Alapítvány, illetve a mi adószámunkat, amely megtalálható a honlapunkon a www.sha.hu honlapon, vagy felhívhatnak minket az irodában amely 3266270es budapesti telefonszámon. vissza Haeffler András, Vasárnapi Újság Nemzeti közösségü nk helyzetéről tanácskoztak Szőgyénben Dátum: 20060521 13:01 Beküldte: Tibor 2006. május 18án, a szőgyéni kultúrházban zajlott az a regionális konferencia, melynek témája nemzeti közösségünk helyzete, jövőbeli kilátás ai és lehetőségei, valamint Szlovákia lehetséges fejlődési iránya volt. A regionális konferenciáknak hagyománya van a régióban, hiszen idén már negyedik alkalommal került megrendezésre, ezúttal a LIMESANAVUM Regionális Kulturális Társulás Párkány, Szőgyén Község Önkormányzata, valamint a Déli Régió Falvak Társulása Párkány közös szervezésében. Dániel Erzsébet,a LIMESANAVUM regionális társulás és Nágel Dezső,Szőgyén község polgármesterének köszöntője után elsőként Csáky Pál miniszterelnökhelyettes lépett a mikrofonhoz. "Változó világban élünk"szögezte le rögtön beszédének elején, a 2006 és 2016 közötti időszak sorsszerű lesz a felvidéki magyarság életében, mert ekkor fog eldőlni, hogy be tudunke majd kapcsolódni a világban jelenleg - tőlünk függetlenül zajló - folyamatokba, elsősorban a globalizációba.