Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-22
20 Hogy nyertesei vagy pedig vesztesei leszünk ennek a folyamatnak, még teljesen nyitott és eldöntetlen kérdés. Egyetlen esélyünk van, hangsúlyozta Csáky, mégpedig az, ha felvesszük a szükséges fordulatszámo t, ha ügyesen alkalmazkodunk, vagy legalább e folyamat oldalvizein megtanulunk ügyesen lavírozni. Ehhez pedig legfőbb alap a belső tartás és az erkölcsi hozzáállás megerősítése, a magyarságunkat tartó belső tartópillérek "karbantartása". Amire nagyon oda k ell majd figyelni ebben a változó és átmeneti korban, az az oktatás és a művelődés. Idegen nyelvek ismerete nélkül azonban ez nem fog menni, a miniszterelnökhelyettes szerint legalább két idegen nyelv megfelelő kommunikációs szintű elsajátítása egyre sürg etőbb lesz. Hangsúlyozta továbbá a szlovák nyelv minél tökéletesebb elsajátításának fontosságát is. Beszédének végén felvázolta Szlovákia lehetséges fejlődési irányait, kitérve a kisrégiók és kisvállalkozások jövőbeni megerősítésének szükségességére, hisze n nem igaz, hogy csak a nagyipari vállalatok viszik előre a gazdaságot. A másodikként felszólaló Farkas Iván parlamenti képviselő az önkormányzatok helyzetét vázolta, hangsúlyozva, hogy többségük az elmúlt időszakban megerősödött, köszönhetően az önkormány zatokról szóló törvénynek és magának a reformfolyamatnak. A megyei önkormányzatokkal kapcsolatosan elmondta, hogy a fő gondok Nyitra megyében vannak, mert ott, "köszönhetően" az MKPellenes politikának, a korábbi időszakhoz képest jelentősen gyengült a mag yar párt pozíciója és befolyása. Ez máris érezteti a hatását, ugyanis jóval kevesebb támogatás érkezik a déli régióba. Nagy gondként jellemezte Farkas Iván a kommunikáció hiányát bizonyos esetekben, így például az önkormányzatok és a felsőbb állami szervek között. Előkészületben van már a kistérségekről szóló törvény, tehát előnyös lenne, ha ennek elfogadásáig minden önkormányzat kellőképpen felkészülne az előtte álló feladatokra. Lukács Zsolt, az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium államtitkára els ősorban a Nemzeti Fejlesztési Terv fontosságára mutatott rá. Elmondta, hogy 2007 és 2013 között minden egyes EUtagállamnak be kell terjesztenie régiófejlesztési tervét, tehát a jövőben mindenképpen nőni fog a régiók szerepe és a regionális együttműködés. Jó hír ezzel kapcsolatban, hogy 2007ben mintegy 11,5 milliárd korona áll majd rendelkezésre a régiófejlesztésre. A negyedik előadóként felszólaló Duray Miklós azt a kérdést vetette fel, hogy vajon a határon túli magyarság számíthate önvédelmi harcában és támaszkodhate fejlődésében Magyarországra? Az anyaországi belpolitikai eseményeket látva egyre egyértelműbb a válasz, hogy magunkra vagyunk utalva, bár ez csak részben igaz. Az EUba való belépésünk legfőbb hozadéka ugyanis éppen a határok nagyobb átjárh atósága és a határ menti területek fokozatos összekapcsolódása. Ezt a tényt pedig minél jobban ki kell használnunk. Beszéde második részében egy fontos problémára mutatott rá, mégpedig az autópályaépítésre, melynek fontosságát senki sem vitatja, de sajnos eltérő koncepcióval találkozhatunk Szlovákia és Magyarország viszonylatában. Míg ugyanis nálunk a nyugatkeleti irányultságú modellt preferálják, addig déli szomszédunknál az északdélit. Végül Duray Miklós szólt arról, hogy az elmúlt 16 évben ugyan sok minden megváltozott körülöttünk, de sajnos a lényeg, a gondolkodásmód, alapvetően nem. Ehhez ugyanis hosszabb időszakra lesz szükség. Fontos tehát, hogy ne veszítsünk az önerőnkből! A konferencia utolsó előadója Bakos Zoltán budapesti médiakutató volt. Érd ekfeszítő és humoros elemekkel tarkított előadásában a média veszélyeire hívta fel a figyelmet. A média, és elsősorban a televízió, szinte mágikus hatással van a nézőkre, hosszútávon leépíti az emberi tudatot és hihetetlen módon beszűkít. Évezredes tudatta rtalmakat és értékeket igyekszik a média nagy része kiölni az emberekből, nagy tehát a veszély. Egyetlen lehetőségként jelenleg a helyi - kisközösségek által működtetett és fenntartott - médiumok (sajtó, televízió, rádió) létrehozása mutatkozik. vissza Montenegro a függetlenségre szavazott Népszava, 2006. május 22. A montenegrói népszavazás els ő , még nem hivatalos és nem végleges eredménye arra mutat, hogy ez az egykori ju goszláv tagköztársaság is elszakad Szerbiától és ezzel teljessé válik a régi Jugoszlávia felbomlása. A népszavazás tisztaságát felügyel ő két szervezet, a podgoricai székhely ű monitoring központ (CEMI) és a belgrádi székhely ű Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) közös felmérése, illetve a nem hivatalos részeredmények alapján a montenegróiak 56, 3 százaléka a függetlenségére adta voksát. Az eredmény rendkívül szorosnak számít, mivel az Európai Unió által támasztott feltételek mellett Monte negro csak akkor szakadhat el Szerbiától, ha az "igen"szavazatok aránya eléri az 55 százalékot. Zlatko Vujovic, a CEMI ügyvezet ő igazgatója szerint megbízható eredményr ő l van szó. A részvételi arány rendkívül magas volt, feltehet ő en meghaladta a 85 százalékot. vissza