Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-18
23 Nincs szó m agyarokról a Románia uniós felkészültségét minősítő brüsszeli országjelentésben. Nem ez az első, és nyilván nem is ez lesz az utolsó olyan eset, amikor csalódunk abban az Európai Uniónak nevezett intézményesített közösségben, amelyhez a rendszerváltozás id ején oly sok reményt fűztünk. Az itt és most jogosnak tekinthető fanyalgáson ezúttal túllépve, nézzük inkább az erdélyi magyarság helyzetét mellőző brüsszeli értékelést alapvetően befolyásoló körülményeket. Romániában 1990 óta demokratikus választásokon dö ntenek arról, hogy ki kerüljön hatalomra. Voltak, s ma is vannak hiányosságai, antidemokratikus elemei ezeknek a megméretéseknek, de öszszességében legitimnek nevezhetők azok a politikai erők, amelyek kormányzati pozícióba kerülnek. Legitim ily módon az a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is, amely 1996 és 2000 között a koalíció tagjaként, ezt követően külső támogatóként, 2004 végétől pedig ismét kormányzati tényezőként van jelen a bukaresti politika alakításában. Az RMDSZ politikusai megfigyelőké nt jelen vannak az Európai Parlament ülésein, s a szövetség egyedül képviseli Romániát a kontinens jobbközép erőit tömörítő néppártban. Programjában a romániai magyarok érdekvédelmi szervezeteként határozza meg önmagát, és a választásokon eddig maga mögött tudhatta az erdélyi magyar szavazók túlnyomó többségét. Az előbbiekből egyetlen dolog következik: Európában az RMDSZt a Romániában élő magyarsággal azonosítják, azaz minden felvetésre az a válasz, hogy miért nem szólnak Markó Béláéknak az ügyintézés érde kében. Brüsszelben senkit sem érdekel az RMDSZ politizálása, így az uniós döntéshozók számára huszadrendű kérdés, milyen érdekeket is képvisel a bukaresti parlamentben a magyar szövetség. Nem érdekli – és magunk között szólva, miért is érdekelné – Európát, hogy miként tudja összeegyeztetni Markó Béla az erdélyi magyarságot ért diszkriminációk elleni fellépést a román integrációért felelős miniszterelnökhelyettesi pozícióval. Ma az RMDSZ vezetőitől tájékozódnak Brüsszelben, amikor a romániai magyarok helyze téről van szó, s a magyar szövetségnek ezúttal Románia mielőbbi csatlakozása deklaráltan elsődleges kérdés. Ez az egyik döntő oka annak, hogy a román felkészültségről szóló jelentést nem „terhelte” a magyarok helyzete. Az RMDSZ álláspontján kívül még egy p olitikai tényező befolyásolhatta volna a brüsszeli ítészeket, ez pedig a budapesti kormány. Magyarország egy az unió huszonöt tagországa közül, véleménye nem hagyható figyelmen kívül. Hányszor vetette fel kétoldalú vagy többoldalú uniós tárgyalások során G yurcsány Ferenc az erdélyi magyar közösség problémáit, amikor Románia csatlakozása került szóba? Volte olyan diplomata, aki külön feladatként kapta a budapesti kabinettől a kisebbségben élő magyarok melletti kiállást, az ez irányú brüsszeli lobbitevékenys éget Bukarest integrációja kapcsán? A válaszokat tudjuk. Közben a kormány kezdeményezésére az Országgyűlés az EUtagok közül másodikként ratifikálta Románia csatlakozási szerződését, pedig annyit mindenképpen várhatott volna, hogy a bukaresti törvényhozás fogadja el a kisebbségi törvényt. A jogszabály jelenlegi formájában való megszavazására ma már semmi esély nincs. Érdekérvényesítésre maradt az Európai Parlament (EP), ahol egyébként a magyar képviselők valóban egységesen, a pártpolitikai érdekeiket félret éve léptek fel a szomszédos országokban élő magyarok mellett. Kivételek persze itt is voltak, a szocialista Dobolyi Alexandra például épp a napokban segített be a román lobbinak, kijelentve: nincs gond a Babes – Bolyai Egyetemen az anyanyelvű oktatással. Az EP súlya egyébként köztudottan elhanyagolható. A nyilatkozatok kemény lobbitevékenység nélkül elszállnak a levegőben. A sokat emlegetett lobbizás azért fontos az Európai Unió különböző intézményeiben, mert az EU számára továbbra is idegen kérdés a nemzeti kisebbségek ügye. Nincs egyetlen olyan európai dokumentum sem, amely legalább néhány alapelvet kötelező módon leszögezne ezzel kapcsolatban. Ráadásul az unió tagországai a legkülönbözőbb módon kezelik a kisebbségek kérdését – a francia nemzetállam modelljé től kezdve egészen az olaszországi területi autonómiáig – , így a közös nevező megtalálása szinte lehetetlen vállalkozás. Mindehhez adódik az az általános, unión belüli vélekedés, miszerint a nemzeti kisebbségek ügye örökös „problémafaktort” jelent. A baszk , az északír vagy a korzikai lőporos állapotok, de akár a déltiroli autonómiát megelőző harci helyzet sem jelent egyértelműen biztató példát az EUtagállamok számára, így tulajdonképpen érthető, hogy Brüsszel igyekszik kerülni e kérdéseket, illetve azok k ezelésében mindig a stabilitásra helyezi a hangsúlyt. Márpedig Románia kétségkívül stabilnak nevezhető a kisebbségi ügyek emlegetésekor. Továbbá azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, mi a viszonyítási alap egy ország megítélésekor. Romániára és Bulgáriára balkáni államokként tekintenek az unióban, s ebből kiindulva korántsem az olasz vagy a finn megoldás a mérce. A véráztatta délszláv állapotokhoz képest aligha lehet megkérdőjelezni Bukarest „európai” hozzáállását, ami a nemzeti kisebbségek jogait illeti. E külső tényezők összhatása teremti meg azt a helyzetet, amikor – a budapesti lobbi hiányában – Brüsszel igyekszik kerülni a kényes témának számító „magyar kérdést” Románia megítélésekor. Összefoglalóként, keleti szomszédunk uniós csatlakozásának véleménye zésekor érdemes leszögezni néhány dolgot. Románia EUtagsága hosszú évtizedek után nagyban megkönnyíti, tulajdonképpen zökkenőmentessé teszi az erdélyi magyarok és az anyaország közötti kapcsolattartást. A határ átjárhatósága és a magyarországi tanulás
