Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-13
6 Informatikai Minisztérium. D e nem szerepelt az eddig intézményi tervezetekben az sem elég hangsúlyosan, hogy a következő két kormányzati ciklusban az EUtámogatások felhasználása és egyáltalán az EUfelzárkózás a stratégiai cél. Ezért kell "EUügyi" fejlesztési minisztérium, ami a tö bbi minisztérium EUügyeit erőteljesen koordinálja, a miniszterelnöki kabinet mellett pedig angol mintára egy Európai Stratégiai Titkárság. Olyan intézményi struktúra kell, ami lehetővé teszi a gyors stratégiai döntéseket az EUügyekben, különös tekintette l az Európai Tanács üléseire való felkészülésben, és a tanács más formációi esetében a miniszterek közötti együttműködésben. Ehhez szükség van újra egy "stratek" jellegű, azaz stratégiaitávlati kutatással foglalkozó egységre is az EST mellett, ami becsato rnázza a nemzetközi és hazai távlati tervezés és stratégiai döntések eredményeit a központi kormányzat munkájába. Mindazonáltal aránytévesztés van a közvéleményben és a médiában, mert az intézményi reformokról szóló viták szinte teljesen az új kormány sz erkezetére, a minisztériumok számára és a várható miniszterek személyéről szóló közérdekű pletykálkodásra korlátozódnak. Az utóbbi időben a sajtó kizárólag a személyi találgatásokkal foglalkozik, a minisztériumok száma és a kormány szerkezete is csak ann yiban érdekes, hogy hány lesz a miniszter és ki lesz miniszter. Holott a kormány átalakítása csak annyiban érdekes és lényeges, hogy előkészítie egyben az egész közigazgatási rendszer reformját, vagy megáll a karcsú kormány - kevesebb minisztérium esztéti kai élvezeténél. Az EUfelzárkózás és az EUtámogatások abszorpciója még a központi kormány szintjén is attól függ, hogy mennyire szánják rá magukat a decentralizációra, a társadalmi közép intézményrendszerének megerősítésére, mert a jelenlegi centralizált állam képtelen az EUban versenyképesen szerepelni. Látszólag messzebbről nekiszaladva a témának, de valójában a lényegre térve, a demokráciának kétféle legitimációja van, az egyik a jogállamiság megléte, a másik a teljesítőképesség. Az elsőt "procedurá lis" legitimációnak szokás nevezni, hiszen arról van szó, hogy a politikai rendszerben a demokrácia alapszabályai szerint játszódnake le a folyamatok. A másik esetben a rendszer hatékony működése a kérdés, s itt tárul fel a hazai demokratikus rendszer gye ngesége. A magyar állampolgárok nagy többsége úgy véli, s jogosan, hogy nálunk a demokrácia kialakult ugyan a demokratikus folyamatok tekintetében, de az új rendszer rendkívüli mértékben alulteljesít a hatékonyság tekintetében. Ennek a politikai rendszer a szimmetriája, a nagypolitika túlterjeszkedése és a társadalmi kapacitás intézményrendszerének fejletlensége az alapvető oka. Az aszimmetria a magyar intézményrendszer hagyományos gyengesége, avagy ízületi betegsége, hiszen a társadalmi közép intézményrends zere nem képes hatékonyan összekötni az állampolgárokat és azok csoportjait a nagypolitika világával. A magyar közigazgatás rendszere a rendszerváltás után nemcsak megőrizte, hanem a demokratikus intézményrendszernek pusztán "felül" való kiépítésével továb b is fokozta ezt az aránytalanságot, s ezzel továbbvitte a demokratikus berendezkedésben az intézményrendszer hagyományosan alacsony teljesítőképességét. A kormányzat és általában az intézmények teljesítményét mindennaposan megítéljük és értékeljük, s eb ben a közpolitika szigorú kritériumai sokat segíthetnek. Nevezetesen a teljesítőképességnek három dimenziója van, amelyek sajnos Magyarországon alig ismertek. Az első kritérium az eredményesség, ami egyszerűen szólva azt jelenti, hogy végrehajtják a politi kai döntéseket. Az eredményes kormányzat vagy eredményes EUtagság kifejezések nagyon furcsán és szokatlanul hangzanak magyarul, s ez nagy baj, hiszen angol megfelelőik a leggyakrabban használt terminusok a Lajtán túl. A probléma súlyát már önmagában véve is mutatja, hogy a rendszerváltás kezdete óta minden kormány "tönkredönti magát", azaz folyton csak dönt, és nem történik semmi, így a kormányok történetét végre nem hajtott alibirendeletek szegélyezik. A kilencvenes évek közepén már az EU is rájött arra, hogy leendő tagországokban "megvalósítási szakadék" van a döntések és a valóság között, s az új tagállamok ezt a "szakadékot" az EUba is bevitték magukkal. A magyar köznyelvben mindent hatékonynak nevezünk, amit fel akarunk dicsérni, valószínűleg azért, mert a gazdasági élet fogalomrendszere szinte kizárólagosságot követel magának a közgondolkodásban. A hatékonyság, mint a második alapvető kritérium tényleg fontos, de "mindössze" csak az erőforrások felhasználásának - akár százalékosan is kifejezhető - mé rtékét jelenti. A politikust csak az eredményesség érdekli, ami végső soron az "igennem", "megvalósulte a döntés vagy sem" lényegi kérdésére egyszerűsíthető le. A hatékonyság növelésében viszont nagy a mozgástér, ez a szakértők terepe, akiknek az intézmé nyek munkájába való bevonása nálunk még igen távol van az optimálistól, míg Nyugaton a közpolitikai intézetekbe szervezett alkalmazott társadalomtudomány komoly szerepet játszik az intézmények nagy hatékonyságának fokozásában. Végül hazánkban a legkevésbé ismert kifejezés a harmadik, a hatásosság. Ez persze nem véletlen, mert nálunk a politikát eddig az érdekelte a legkevésbé, hogy a megvalósult
