Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-13
5 Ha a "Finnország Délen" forgatókönyvet választjuk, akkor mindenekelőtt az iskolarendszert kell megreformálni és megfinanszírozni. A bölcs neoliberális közgazdászok által javasolt elvonások a közoktatásból lassan már sereghajtóvá tesznek bennünket Európában, mert a magyar munkaerő képzettsége a gazdasági fejlődés szűk keresztmetszetévé vált. A kitörés egyetlen lehetőségét az oktatásp olitika és a foglalkoztatáspolitika szerves öszszekapcsolása adja, s éppen ez az, ami az északi államok modellje. A fejlesztő állam ugyanis folytonosan hozzáalakítja az intézményeket a globális követelményekhez, ahogy azt "Északon" látjuk, míg ennek hiányá ban "Délen", Olaszországban és Görögországban a gazdaság tempót veszít a globális versenyben. Az elhúzódó német és francia gazdasági recesszió viszont azt mutatja, hogyan vergődhet akár egy fejlett állam is a magas szintű egyensúly csapdájában, s hogyan tu dja a fejlett ipariszolgáltató társadalom már elavult intézményrendszere túszul ejteni az egész országot, mivel az "ántivilág" jól kiépített intézményei még mindig túl erősek és ellenállnak minden változásnak. Nálunk is nagy az intézményi ellenállás a r eformokkal szemben, pedig már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a "gazdaság" fejlesztésének legnagyobb akadálya a "politika", vagyis az elavult intézményrendszer vált a fejlesztés legszűkebb keresztmetszetévé. Sok legenda kering a magyar közvélemén yben arról, hogy kik és miért akadályozzák a reformokat, például állítólag a harmatgyenge megyék ellenállása akadályozza a régiók kialakítását. A reformokkal szembeni ellenállás góca valójában a mindenkori kormányban van, annak miniszteriális szerkezetében , mert az ágazati diktatúrák rendkívül erőteljes ellenállást tanúsítanak minden változással szemben. Magyarország politikai rendszerének működése még mindig arra épül, hogy a minisztériumok - és rajtuk keresztül a központi kormány - minden kompetenciát fel szív magába, és a legapróbb részleteiben eldönti az egész ország költségvetését. A minisztériumokra így a kis ügyek tömege zúdul rá, ezért komoly stratégiai ügyekkel nem is tudnak foglalkozni, kivéve a többi minisztériummal való állandó ellenségeskedést és háborúskodást. A költségvetés hagyományosan nemcsak a szűkösségre, hanem a krónikus alulfinanszírozottságra épül, s ez csak fokozódott a rendszerváltás kezdete óta. Az egyes ágazati minisztériumok ezért ellenséges közpolitikákat képviselnek és a negatív összegű játék elv e alapján működnek, így a kormány mindennapos tevékenysége jórészt a szűk látókörű tárcaérdekek ütközésében merül ki. Köztük az egyeztetés merőben formális, ezért a minisztériumdinoszauruszok radikális reformjával mindenekelőtt ezt a kooperációképtelenség et kell felszámolni. A minisztériumoknál valóban decentralizációra, vagyis karcsúsításra és hatásköreik jelentős részének a régiókhoz való leadására van szükség, a központi kormányon belül azonban határozott döntéshozatali centralizáció szükséges, mivel az eredményes kormányzati működéshez erőteljes "politikai vezetés" kell. Ez a kifejezés Nyugaton kemény döntést és határozott kezdeményezést, a prioritások egyértelmű kijelölését és a kormány politikai vonalának betartatását jelenti. Az eredménytelen kormány fők sorozata után most Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vizsgázik "politikai vezetésből" és a vizsga legnehezebb része a közigazgatási reform. A miniszterelnök vizsgája már folyik, s hamarosan az is kiderül, hogy tude elég kemény lenni a koalíciós tárgya lásokon. Magyarországon négyévenként koalíciós játékok folytak, ami természetes velejárója ugyan a többpárti demokráciának, de eddig valamennyi koalíciókötés súlyosan eltorzította az elemi kormányzati racionalitást. A minisztériumok számát és profilját vég ső soron a politikai alku szabta meg, és a 2006os kampányban is szinte választási verseny bontakozott ki arról, hogy ki kínál a választóknak kevesebb minisztériumot. A minisztériumok számának csökkentése kétségtelenül jó irány, de a központi kormányzat re formja csak akkor életképes, ha együtt jár a minisztériumok radikális átszervezésével, az ágazati diktatúrák megszüntetésével és a kompetenciák jelentős részének a régiók szintjére való decentralizálásával. Csak ez számolhatja fel a minisztériumok állandó háborúskodását és az ellenséges, egymásnak feszülő közpolitikák világát. Erre a következő két kormányzati ciklusban az EUtámogatások lehetőséget is adnak, de egyben elvárásként is megfogalmazzák a "közpolitikai integrációt", azaz a gazdaságpolitika, a szo ciálpolitika és a környezetvédelmi politika összebékítését és egymást felerősítő fejlesztését a fenntartható fejlődés jegyében. Az EUfelzárkózáshoz az szükséges, hogy a hagyományos miniszteri lökdösődés és a vele járó negatív öszszegű játék helyett a kö zpolitikai integráció által megkövetelt pozitív összegű játék logikája kerekedjen fölül, amihez a prioritások pontos kijelölése szükséges. A miniszterelnöknek a széthúzó tárcaérdekekkel szemben a politikai vezetés szellemében vállalnia kell a döntés felelő sségét. Jelenleg azonban aggodalomra ad okot az, hogy az SZDSZnek a koalíciókötéseknél megszokott túlkövetelései megint a tárcák szaporodására vezethetnek majd, s ezért újra "Hüvelyk Matyi" minisztériumokat kreálnak, mint az
