Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-13
4 Magyarországon. A közigazgatás lassú, áttekinthetetlen és zavaros működéséről főleg az üzleti körökben hangzanak el jogos és igen hangos kritikai észrevételek, s érkeznek sürgős és alapos reformot tartalmazó javas latok. Ám jönnek ebből az irányból meggondolatlan közbekiabálások és a demagógia határát súroló követelések is, amelyek tömeges elbocsátásokat és tönkrekarcsúsított államot emlegetnek. Mindent összevetve a komoly üzleti körök és a hivatásos türelmetlenek e gyaránt nem számolnak az intézményrendszer valós funkcióival, ezért többnyire nem építeni, hanem csak "leépíteni" akarnak. Márpedig a buldózer nem a legjobb eszköz az intézmények átalakítására. Bár számos állami intézmény tényleg megszüntetendő, nevezetese n a minisztériumok körüli háttérintézménydzsungelt valóban ki kell irtani, de a rombolás még nem reform, s éppen a gazdaság világának lenne a legnagyobb szüksége kiterjedtebb és hatékonyabb intézményrendszerre. Másrészt, Magyarországon még mindig igen e rős a mindenható állam tradíciója. A teljhatalmú centralizált állam a maga ágazati minisztériumaival rátelepszik mindenre, tönkredönti magát és agyonnyomja a társadalmi kezdeményezéseket. Ez a messze ágazó, s igazán a rendszerváltásban sem meghaladott tört énelmi örökség a szóhasználatban is tetten érhető. Mindenre és mindenhol az állam kifejezést használjuk, holott Nyugaton már a közszektor kifejezés dívik, ami nálunk még nem tudott meggyökerezni. Ezért makacsul az államháztartási reformról beszélünk, holot t nyugatiasan a közpénzügyi reformot kellene emlegetnünk, hiszen nálunk a problémák abból adódnak, hogy az önkormányzati szféra is része az "államháztartásnak". Olyannyira, hogy az önkormányzatok éppenséggel a költségvetési recentralizációba rokkantak bele , ezért a reform lényege az állami gyámkodástól való megszabadítás, azaz a költségvetési decentralizáció a központi kormányzattól a területi szereplőkig. Az államimádóknak fel kellene fedezniük a társadalmat, mert a decentralizált állam és az erős társadalmiterületi szerveződések csak együtt adhatják a nemzetközi versenyképességet és az EUf elzárkózást. Széttekintve a fejlett országok mezőnyében kétféle államtípust figyelhetünk meg, az angolszász országok és az északeurópai országok szélső eseteit, míg az összes többi a két fő típus közé esik. Az angolszász típusban valóban karcsú állam va n, ami viszonylag elég nagy hatékonysággal és elég alacsony adóbázison működik, ám a csodálóit figyelmeztetni kell arra, hogy ez a modell nem importálható. Az idevágó figyelmeztetés az lehetne, hogy "tetszettek volna az elmúlt kétszáz évben erős, szervezet t civil társadalmat csinálni". Ugyanis náluk a karcsú állam mögött a civil társadalom hatalmas tömbje magasodik, ezért az angolszász országokban a társadalmi szerveződések átvehették az állami funkciók nagy részét. Éppen ez a kiterjedt társadalmi intézmény rendszer az, ami nálunk a legjobban hiányzik, és ezt a társadalmi kapacitást kellene az átfogó intézményi reformnak fokozatosan kialakítania. De az angolszász modell még ekkor sem válik megvalósíthatóvá vagy akár kívánatossá, mert már átlépett rajta a tört énelem. Ha ránézünk a nemzetközi versenyképességi listákra, közös vonásként az a szembetűnő rajtuk, hogy valamennyi északi ország az első tíz között tanyázik, sőt többségük az első öt között. Az északi államok rendkívüli versenyképességének a titka a viszo nylag magas adóbázisra épített igen színvonalas közszolgáltatásokban rejlik, s manapság ez a nyerő, mert nagy globális alkalmazkodóképességet tesz lehetővé. Ezek az országok nem azért nyújthatnak magas szintű közszolgáltatásokat, például a közoktatásban, m ert gazdagok, hanem azért gazdagok, mert az oktatásban és az egészségügyben kiváló és sajátosan fejlesztéspolitikai célzatú közszolgáltatásokat tartanak fenn. Fordulat kell tehát a közgondolkodásban annak megértéséhez, hogy az állami kapacitás nem a társad almi kapacitás rovására, hanem csak és kizárólag a társadalmi kapacitáson keresztül növelhető, s ezt a logikát igen könnyű lefordítani az intézményépítés nyelvére is. El kell tehát dönteni, hogy milyen államot akarunk: Trabant kell vagy Mercedes. Állí tólag a Trabant is autó, és a Trabanttal is lehet közlekedni, ahogy egyes üzleti körök arról álmodoznak, hogy az állam tetszés szerint zsugorítható, mert még a legkisebb állam is állam. Ez csak annyira igaz, amennyire a Trabant száguld az autópályán, mert ez a zsugorított állam a nemzetközi versenyképességben biztosan hozza az utolsó helyet. A Mercedes típusú állam többe kerül, de sokkal többet is nyújt. Az északi állam a számos magas szintű szolgáltatása révén arányosan sokkal olcsóbb is, persze csak akkor , ha igényeljük azokat a szolgáltatásokat, amelyek révén meg lehet célozni a nagyobb nemzetközi versenyképességet, sőt az erőteljes felzárkózást. A legfejlettebb országok államai manapság igen komplex, multifunkcionális intézmények, igazi fejlesztő államok , amelyek megteremtik a globális alkalmazkodáshoz szükséges feltételeket az egész gazdaság és társadalom számára. De ezt nem a lakosságtól való drasztikus elvonással teszik, ahogy a XIX. századi kapitalizmusba magukat viszszaálmodók szeretnék, hanem a tudá salapú társadalom kialakításával, ami viszont a humán erőforrások társadalmi szélességű radikális fejlesztésével jár együtt.
