Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-10
16 Miközben papíron nő az átlagműveltség, nap, mint nap látjuk a szemünk előtt a szellemi képességek hanyat lását. Nem ellentmondás ez? Dehogynem. Vezető személyiségek nyilatkozzák világszerte, hogy korunkban elsősorban az önérdek mozgatja az embereket. A kisebbségi magyarság kultúrája, anyanyelvi műveltsége, oktatása évtizedek óta kapkod levegő után. Az értelmi ség zöme visszahúzódik a napi politikától, a kulturális, társadalmi élet szervezésétől, alakításától. Ma már a tanító, az orvos és a pap sokat emlegetett szerepe leértékelődött. Szívesen idézem itt Balogh Gábor barátom szavait, aki gyakran mondja, hogy ha ma megkérnek egy gyereket, hogy énekeljen el egy népdalt, vagy mondjon el egy verset, akkor az némán mered maga elé. Szokta volt mondani, hogy mi lesz ebből a gyerekből, hogyha felnő és még felejteni fog? Sajnos tény, hogy ma egyre ritkábbak a messzebre l átó, vagy látni tudó és akaró magyarok. A helyzet is, hogy ma itt állok Önök előtt, felvállalva minden felelősségét és tudatosságát ennek a jelölésnek, előrevetítheti, messzebbre akarok és hiszem, hogy tudok is látni. Magamról talán csak annyit - ha va lakinek kételyei lennének a csemadokos, vagy egyáltalán a kultúrához való kötődésem kapcsán , hogy szinte kisgyerekkoromtól a kultúrában élek. Már tízévesen citeracsoportban játszottam, alapiskolásként Urbán Aladár, gimnazistaként Vas Ottó irodalmi műhely ében, a JAISZban nőttem szavalóvá, később néptáncosként megjártam az Ifjú Szivek és a komáromi Hajós néptáncegyütteseket, majd Ipolynyéken a Hont néptánccsoportot , annak vezetőjeként és táncosaként is, 1986tól pedig szinte megszakítás nélkül a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának a tagja vagyok. Alapítottam és vezettem az Ipoly mentén több énekkart, gyermektánccsoportot, alapszervezeti elnökként Szécsénykovácsiban, majd Ipolynyéken is letettem a névjegyem, aktív színjátszó vagyok a mai napig, é s tudtommal Szlovákiában az egyetlen, a Csemadok Területi Választmánya által kiadott járási havilapnak, a Kürtösnek a főszerkesztője, immár negyedik éve. Két verseskötetem jelent meg: 1998ban az Életfa árnyékában és 2004ben Jövendölés címmel. Dióhéjban e nnyi, hiszen aki peremvidéken él az tudja, hogy mit jelent az a szó , hogy szolgálat. Mert hogy a társaimmal, barátaimal, akik ma itt ülnek velem szemben, valljuk, vallom, a szolgálat nem ott a legnagyobb, ahol az embert a legjobban látni, hanem ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Így aztán ott szolgálhatunk csendben mindnyájan a legmagasabb posztokon, az emberek között. Ezt sem azért mondom el magamról, mert érdemesebbnek, vagy többnek tartom magam akárkinél, hiszen vidéki sorstársaim nagyon jól ismerik ezt az életformát, hanem azért hogy lássák, ide tartozom, testestüllelkestül. A mai rohanó és folyton változó kor, sajnos nem igazán kedvez a kisebbségben élő nemzetrészünk kulturális és társadalmi életének. Egyfajta új, belső népvándorlás korát élj ük Európában, egyre kevesebb ember él családban, egyre több gyermek nem születik meg, egyremásra érint bennünket olyan külső hatás, mely nem igazán táptalaja egy megújulást kereső, több mint fél évszázados szervezetnek. Hogy sóderos Fábry Sándort idézzem, a "neogagyi és az űbertakony" korában valóságos csoda, hogy még lehet népdalra, néptáncra, színjátszásra, folklórra megnyerni gyerekeinket. Bár minden rosszban van valami jó, hiszen talán éppen ezért, a mindenből áradó szennytől és mocsoktól sok ember me gcsömörül és elmenekül a kibernetikai információs társadalomból a kultúra meleget, szeretetet, otthont és hajlékot nyújtó fészkébe, az ősi tisztaság eme kis szigeteire, ahol lám, láss csodát, az emberek beszélgetnek egymással, örülnek egymásnak, egymás sik ereinek. Ez csodálatos! És itt értünk el ahhoz, amiért ma ide jöttünk. Merre tovább Csemadok ? A Csemadok szárnyalása a felvidéki magyarság kulturális életében szinte töretlen volt egészen a "módszerváltásig", egyesek "rendszerváltozásnak" is szokták n evezni. A módszerváltás magával hozta létbizonytalanság azonban ezt a szervezetet sem hagyta érintetlenül. Fokozatosan épültek le a Területi Választmányok titkárságai, szűntek meg fizetett titkári funkciói, csökkent a tagság létszáma, munkakedve, hulltak szét darabjaira a nagy fesztiválok és az egész Csemadokot egyfajta útkeresés jellemezte, nem találta helyét a megváltozott körülmények között. Talán az MKP kormányrajutása volt az a fordulópont, mely ezt a kiútkeresését némileg megállította és alapszervez eti, területi szinten kezdtek újra rendeződni a dolgok. Azt azonban el kell mondani, hogy még a legnehezebb időkben is az alapszervezetek munkájukon keresztül tartották a vállukon az egész Csemadok szerkezetét, mert az 50 évnyi munka meghozta gyümölcsét. L átni lehetett és látni kell, hogy az alapszervezeteink minden felső irányítás nélkül is életképesek maradtak és azok a mai napig is, ami egyfajta remény a jövőnket illetőleg. Más dolog azonban az, hogy ezt a munkát még nívósabbá és tartalmasabbá tudnánk te nni ésszerűbb finanszírozással, mert tagadhatatlan, hogy az alapszervezeteink és a területi választmányok forráshiánnyal küszködnek, minőségi fejlesztéseket, fejlődést pedig pénz nélkül nehéz elérni. Az a bizonyos láng, már nem lobog úgy az emberek szívébe n, mint évtizedekkel ezelőtt, de ég, és ezt nem szabad hagyni kialudni.
