Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-06
21 után külön elismerésekben részesült. Egy éjjeli őrjárat alkalmával já rt szerencsétlenül. Bal lábát amputálni kellet, de megmenteni nem sikerült: 1915 őszén meghalt. Mindez egy szomorú lajstromnak csak kicsiny töredéke, amely lajstromot nem szokás végiggondolni. Az élsportolóknak majdnem teljes állománya odaveszett. Kiváló művészeti, matematikai, műszaki talentummal megáldott emberek sokasága múlt ki értelmetlenül. Fájó, hogy ok nemcsak talentumok, hanem jellemek is voltak. Fájó, hogy nagyszerű jellemek adták át ilyen tragikusan a helyüket későbbi korok kisszerű bohócainak. Mindenezek tudatában mi, a mai korszak honpolgárai, értékrendi önvizsgálatot kell tartsunk, hogy megfelelő szimbolikus gesztusokhoz megfelelő polgárjogi lépéseket kapcsolhassunk. Többek között érdemes lenne egy ankét jellegű előkészítés után kollektív mód on megszerkeszteni olyan indítványokat, amelyekben javasoljuk és kérjük a Magyar Köztársaság Elnökétől, valamint az illetékes fórumoktól, hogy azon kiválóságaink, akiket a ránk hozott háborús konfliktusban elveszítettünk (származásra, osztályra, felekezetr e, etnikumra, világnézetre stb. való tekintet nélkül), nyilváníttassanak az ország pótolhatatlan veszteségének, mindannyian kapjanak post mortem, ill. posztumusz katonai előreléptetést, továbbá foglalják törvénybe a róluk szóló rendszeres hazafiúi megemlék ezést. Az érem másik oldala Továbbá javasoljuk és kérjük értékrendi felülvizsgálatát azon csoportoknak is, akik a padovai fegyverszünetet követő zavarodottságot kihasználva magukhoz ragadták az államhatalmat. Ismeretes, hogy egy katonai vereség nélkül le zárult háború után egyes csoportok intenzív tevékenységbe bonyolódtak az ország egysége és területi integritása ellen. A terepet jó előre előkészítették. Ma már tudjuk, hogy ameddig hol tűző napon, hol esőbensárban, hol fagybanhóban küzdöttek honvédjeink , addig honvesztőink kényelmes, nyugodt körülmények között munkálkodhattak az ország tönkretételének tervén. (Ez nem rémálom, csakugyan így történt, s úgy tűnik, a háttérben ma is valami hasonló zajlik.) Javasoljuk és kérjük, hogy (szintén származásra, osz tályra, felekezetre, etnikumra, világnézetre stb. való tekintet nélkül) post mortem szabadítsák fel a magyar állampolgárság kötelékéből mindazon személyeket, akik a ,,vörös gróf” beiktatásától kezdődően a Magyar Tanácsköztársaság időszakának lezárásáig a v égrehajtó hatalom irányadói voltak. A művelet nem terjedhet ki a hivatali beosztottakra, alárendeltekre, sem leszármazottakra, rokonokra. Ez kizárólag a közvetlen érintettekre vonatkoznék. (Olyan jelentősebb személyiségek, mint Bokányi Dezső, Garami Ernő v agy Stromfeld Aurél természetesen nem tartoznának ide.) Mint ahogy látnunk kell e kor társadalmának propagandisztikus mérgezettségét, diverzáns módszerekkel történő szétzüllesztését. Ezért nem illetheti megrovás az ,,őszirózsás” katonalázadás résztvevőit. Nem illetheti megrovás a magyar ,,vöröskatonákat” sem, azokat sem, akik az oroszországi polgárháborúban vettek részt. Nem lehet szavakat találni a sorsnak azon iszonyú tragikomikumára, hogy amíg itthon a hadsereget leszerelték, s nem volt mozgósítható erő a határok és demarkációs vonalak megvédésére, addig az oroszországi polgárháborúban a kiképzett és harcedzett magyar hadifoglyok hatalomra segítették Lenin csoportját. Van miért vezekelni, mert ameddig az osztrák, a horvát és a lengyel nemzetiségűek a józa n ész, a keresztény etika és a humanizmus elvei szerint döntöttek, addig a mieink egy alattomos propagandától vezérelve a bolsevikok útját egyengették. Nem annyi történt, hogy épp csak a javukra billentették a mérleget, hanem hátrányos helyzetből emelték ő ket uralmi pozícióba. Katonáink tehát segítettek egy olyan hatalom megszilárdításában, amely később tankokkal dúlta fel hazájukat, s kipusztította országuk ifjúságának legjavát. Mint ismeretes, a későbbi vörös monstrum azzal is ,,megajándékozott” bennünke t, hogy támogatta a trianoni határok visszaállítását még hátrányosabb formában, mint azelőtt, pedig adott időben többféle más olyan javaslattal is előállhatott volna, amely nem sérti saját érdekeit. Milyen olcsó a magyar vér, lehet pazarolni azokra is, aki k majd eltipornak! Mégis azt kell mondani, nem vétkesek azok, akiket aljas módon megtévesztettek és félrevezettek, hiszen a társadalom mostanában is a kommunista átverések irányvonalában szédeleg. Ha meg akarjuk fogalmazni a ”vörös klikk” és csatlósai szer epét a történelmünkben, akkor az a permanens hazaárulásban jelölhet ő meg. Ez akár hungarikumként is jegyezhető, mert más országok kommunistáiról nem mondható el ugyanez. Nálunk, ameddig van áru, van árulás is. Jó, hogy már nem kell aggódni és izgulni mindannak az elveszítése miatt is, amit már (egyszer, adott esetekben tö bbször is) elveszítettünk. Most már annak az árulása és elkótyavetyélése történik, ami még csodálatosképpen megmaradt. Egyszer elfogy az áru, s a boltot majd be lehet (kell) zárni. (Micsoda nagy üzlet lesz majd az ország végleges szanálása, micsoda dáridót rendeznek majd akkor felettünk!)
