Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-01
9 Ukrajnánk, míg tizennégy nyugat- és középukrajnai megyében Julija Timosenko Blokkja diada lmaskodott. A két „narancsos” erő között csak az arányok változtak, a voksok kulturális értelemben vett megoszlása két nagyjából azonos részt rajzol ki. Elemzők ezzel kapcsolatban egyre gyakrabban emlegetik, hogy a mostani választás felgyorsíthatja Ukrajna hosszú távon valószínűleg elkerülhetetlen föderalizációját is. Mint fogalmaznak, a győztes pártok tovább erősítik a regionális különbségeket, hiszen nemcsak politikai, hanem kulturális értelemben is eltérő területek nevében lépnek fel. Amint a kijevi Alka lmazott Kutatások Központjának vezetője, Volodimir Feszenko mondja, elkerülhetetlen a bújtatott föderalizmus folyamatának felerősödése. Emlékeztet arra, hogy a nyugati és a keleti országrész markáns elkülönülése már a vitatott elnökválasztások során is sze mbetűnő volt. Mindezt figyelembe véve felmerül a kérdés, nem hibáztake a hatalom pártjai, amikor láthatóan nem vették figyelembe, hogy Juscsenko az elnökválasztás „harmadik” fordulójában erős nemzetközi hátszélben is csak csekély különbséggel verte Januko vicsot. Sokan már azt is a föderális berendezkedés felé tett első lépésként értékelték, amikor néhány hete a harkovi városi önkormányzat a regionális nyelvekről szóló, Ukrajna által 1993ban ratifikált európai charta alapján helyi szinten hivatalossá tette az ukrán mellett az oroszt. A szociológusok nem lepődtek meg ezen, hiszen minden felmérés mutatta, hogy a város lakóinak többsége támogatna egy ilyen döntést. Viktor Nebozsenko ukrán politológus megjegyzi, hogy látva a helyi képviselőtestületek összetéte lét, a választások után az ország déli és keleti övezetében több helyütt is követhetik a harkovi példát. Ez növelheti a feszültséget e régiók és a minden ilyen törekvést elutasító központi hatalom között. Mint fogalmaz, az e területekre jellemző nyelvi és vallási kettősség a gyakorlatban már Ukrajna föderalizációját jelenti, a társadalom azonban még olyan gyenge, beteg, hogy minden ilyen hatás kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Nebozsenko úgy véli, a megoldást a kétnyelvűség általános bevezetése jel enthetné, nem pedig a régiónkénti megosztottság. A hivatalos Kijev mármár hisztérikusan reagál minden ilyen igényre, „szeparatizmussal” vádolja emiatt a délkeleti régiók politikusait. Azzal a nyilvánvaló ténnyel keveset törődik, hogy az ország mintegy fel ében nem hivatalosan „oroszul” folyik az élet. Az okok egyértelműek. A hatalom világosan látja, hogy a jelenlegi Ukrajna történelmi gyökereiben nem egységes képződmény. A Kijevi Rusz az orosz földek inkább Moszkva felé orientálódó egysége volt. Az elmúlt m ásfél év négy szavazása nyilvánvalóvá tette, hogy a geopolitikai orientációban is kifejeződő civilizációs, kulturális hagyományok ma is élnek, s az ukránok nem politikai programok, hanem eszerint voksoltak. A „narancsos” forradalom ráadásul még inkább fele rősítette, illetve tudatosította, sőt ütköztette ezeket a különbségeket. Juscsenkóék oroszellenes irányultságú, a Donyecmedence lakosságát egyöntetűen „lebanditázó” ukranizációs projektje mozgósította a keleti régiókat, felerősítette a civilizációs öntuda tot. Ezeket az új keletű problémákat különösen szembetűnően demonstrálja a Krím helyzete, ahol a félsziget hárommillió lakosából kettő orosz ajkú és identitású. Itt már nem csupán az orosz nyelv hivatalossá tételéről szóló népszavazás előkészítése folyik: a krímiek többsége nem is tartja magát ukránnak. S hogy ez a probléma nem kizárólag a keleti régiókat érinti, azt mutatja a kárpátaljai ruszinok esete. Ők Ukrajna függetlenné válása óta hiába követelik, hogy Kijev ismerje el őket önálló népcsoportnak. Még 1991ben 78 százalékos többséggel referendum is döntött arról, hogy autonómiát kérjenek Ukrajnán belül, a fiatal állam azonban retteg minden ilyen úgymond engedménytől. Kijevet az sem zavarja, hogy a ruszinokat mindenütt elismerik nemzetiségnek, csak Ukra jnában nem. Magyarkérdés ugyan Ukrajnában nincs, de továbbgondolva a fentieket, Kárpátalján is lehetne még bővíteni a kisebbségi jogokat. Jellemző egyébként, hogy e Juscsenkóékhoz alapvetően lojális kisebbség fő ereje, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szöve tség (KMKSZ) milyen megalázó helyet kapott a Mi Ukrajnánk listáján. Hasonló módon hoppon maradt a szocialistáknál Gajdos István, így 1991 óta először nem lesz magyar képviselő a verhovna radában. E példák sora is igazolja, hogy Ukrajna előbbutóbb lépéskén yszerbe kerül, s vagy elmozdul egyfajta német föderációs modell irányába, vagy súlyos konfliktusokkal kell szembenéznie. Először feltehetően a Krímben. E problémák is felvetik az egész választás egyik alapkérdését, miszerint túlzott volt hinni az Európai U nió befolyásának mindenhatóságában. A felek óvatosan közelítenek egymáshoz, nehezen lépik át a történelmi, civilizációs és fejlődésbeli árkokat. A nyugati álmokat másfél éve Kijev központjában, a Majdanon megtestesítő Amerikát viszont csak geopolitikai cél ok vezérlik. Így aztán Ukrajna is gyorsan szembesül azzal, hogy leginkább önmagára számíthat, és nem úszhatja meg a modernizációs kényszer, az átmenet gyötrelmeit. vissza
